Olvasói levél - Hozzászólás két cikkhez


Én ott voltam a Hungária Kupán idén és mivel személyesen nem ismerem sem Zentai Lászlót sem Szokol Lajost, talán tudok pártatlan véleményt nyilvánítani. Amikor régebben elolvastam Zentai László cikkét, sok mindennel egyetértettem, egy-két dologról mondjuk úgy éreztem, hogy kicsit túloz, de semmiféleképpen nem volt az a benyomásom, hogy direkt bántóan, elfogadhatatlan hangnemben és kizárólag bántó szándékkal írta volna cikkét. Ezt megerősítette egy-két barátom véleménye is, még azok közül is, akik nem vettek részt a Hungárián. Ők is úgy érezték, hogy bár a hangnem kritikus volt, ettől még a szerző is csak azt éreztette cikkében, hogy nagyon jó versenyen vett részt.
Ezek után teljesen sokkolt Szokol Lajos cikke a legutóbbi Tájolóban. A vád szerint Zentai László "vegytiszta negatívumok"-at irt cikkében, a Hungáriát úgy jellemezte, mint "egy felelőtlen, szakmailag alkalmatlan rendezőgárda által csapnivalóan rendezett verseny"-t stb., stb. Talán, ha az ember megértő akar lenni, esetleg megbocsáthatja az ilyesmit, hiszen egy kissé túlérzékeny csapat, akik több évi kemény munkát fektettek bele egy nagyszerű versenybe, megeshet, hogy a sok dicséret mellett nem bírják a kritikát. Bár, hogy őszinte legyek, aki nem bírja a kritikát, akár igazságos az, akár nem, az ne rendezzen tájfutóversenyt. Viszont, ha már annyira igazságtalannak érezte Szokol Lajos Zentai vádait, miért nem tudta őket megfelelően megválaszolni és elhárítani?
Én őszintén minden előítélet nélkül olvastam cikkének azt a részét, amiben ezt megtehette volna, és sajnos azt kell mondanom, hogy ezt alig-alig tette meg, sőt az egyre fokozódó szarkasztikusabbnál szarkasztikusabb megjegyzésekkel az én szimpátiámat végül is elvesztette.
Remélem, ezért rám nem fog örök időkre megharagudni, mert én szeretnék minden magyar tájfutóval jó barátságban lenni, de ha ajánlhatnék Szokol Lajosnak egy kis tanácsot, akkor arra kérném, hogy legközelebb, ha ennyire bántja valami és ennyire dühös valakire, akkor aludjon rá egyet, sőt kettőt is, hátha később, a méreg elmúltával tisztábban és nyugodtabban látja a dolgokat, mert ezzel a levéllel csak saját magának és a 2002-es Hungária Kupa szervezőgárdájának ártott, nem Zentai Lászlónak.

Grant Julianna
Postás-Matáv SE


Válaszcikkek: Eredeti ZL cikk (Tájoló 2002/7) - Szokol Lajos (Tájoló 2002/8) - ZL (nem publikált)

Vissza a Tájoló 2002/9 tartalomjegyzékhez!
Vissza a magyar nyelvű tájfutó információkhoz!