Ismét korszakváltás következett be életében, amikor 1951-ben megindult a BME Hadmérnöki Karon a térképészet oktatása. A térképész tagozat induláskori vezetésében a sokoldalú főtiszt jelentős szerepet töltött be. Cselekvő részese lett a magyar katonai térképész-képzésnek, amelynek előzményeivel, történetével mint kutató már találkozott, és amellyel - mint kéziratos hagyatéka²⁷ mutatja - behatóan foglalkozott.

Az áttekintés és a feladat súlyának érzékelése érdekében ejtsünk néhány szót a magyar felsőfokú katonai tanintézetekben folytatott korábbi térképészeti, földmérési, tereptani oktatásról.

A katonai térképészeti tárgykörű kiképzés - mint maga a hadsereg is - közös volt a Habsburg birodalomban, ami többnyire azt jelentette, hogy csak Bécsben vagy Ausztria más területén voltak a fontosabb katonai intézmények. Savoyai Jenő herceg különösen sürgette és III Károly császár 1717-ben el is rendelte, hogy mielőbb állítsanak fel egy katonai műszaki akadémiát, ahol erődítési, térképezési és más efféle munkák vezetésére alkalmas tiszteket képeznek ki. Ez a K.u.k. Ingenieur Akademie nevet kapta. 1735-ben állítják fel az un. Chaos-féle mérnöki iskolát, amely K.k. Ingenieurschule néven működik tovább 1755-1769 között. 1770-1851 között K. k. Ingenieur Akademie volt a neve. 1857-1869 között pedig K.k. Genie Academie néven ismerjük.

1869-ben előbbi helyett éltre hívják a K. u. k. Technische Militr-Akademie-t, amely hosszú időn át képezte ki a hadsereg műszaki tisztjeit s ezzel együtt a térképező tiszteket is. Ebben az időszakban ez volt az egyetlen technikai intézmény a Habsburg birodalomban és ez adta a katonai és polgári mérnököket az államnak. Tanították itt a geodéziát, a topográfiát, a geometriai rajzot, a perspektívát, a hidrológiát, a várépítést, a földrajzot stb.

Ezekből a: műszaki iskolákból számos magyar ifjú is kikerült, így pl. Bolyai János, Mádi-Kovács, Tóth Ágoston, Hettyey Ferenc és mások.

Feladatuk is volt bőven. Katonai vonatkozásban korábban (1725 körül) a töröktől visszaszerzett területek feltérképezése volt említésre méltó nagy feladat, majd az I. katonai felmérés ( 1764-1787). Ezeket követték a további országos térképezési munkálatok.

1806-ban azután Bécsben topográfiai intézetet állítottak fel, amelyből 1818-ra topolitográfiai intézet nőtt ki. 1814-ben Ausztriához került a milánói Instituto Geographico Militare. Ezekből és más kisebb intézményből jött létre a nagyhírű bécsi Militärgeographisches Institut, a Katonai Földrajzi Intézet, melynek tagjai végezték hazánkban is az országos háromszögelési és katonai térképezési munkákat egészen 1919-ig.

A hazai térképészeti katonai oktatást illetően is közel 200 éves hagyományokra bukkanunk. 1808-ban ugyanis I. Ferenc császár hozzájárul ahhoz, hogy Vácott magyar katonai akadémiát hozzanak létre, a váci Ludoviceumot. Ezen a főiskolán a tereptan és a térképismeret volt az a tárgykör, amely kisebb-nagyobb súllyal hordozta a térképkultúrát. Az intézmény vezető-helyettese az a Szvoboda János alezredes lett, aki a bécsújhelyi akadémián korábban a tereptan tanára volt.

A váci intézet 21 katonatiszt tanárral kezdte meg működését 1812-ben. A tantárgyak között számtan és algebra, mértan és trigonometria, felsőbb mennyiségtan, harcászat, terepismeret, katonai földrajz, tereptan és térképrajzolás szerepelt. Szeptemberenként terepfelvételi mérőgyakorlatot is tartottak mérőasztallal; szabadkézi és tereprajz egészítette ki - igen magas óraszámban - a növendékek elméleti ismereteit. Később "országmértan és bevágó csillagászat"-tal is bővült az oktatott tárgyak száma.

A váci Ludoviceum színvonalára az is jellemző, hogy az alapításkor a Tudományegyetemen használt tankönyvek közül öt itt is hivatalos tankönyv lett, nem egy magyar nyelven. A tereptant Gomez altábornagy tereptan tankönyve alapján báró Wetzelsberg százados tanította.

A Vácról 1836-ban Pestre átköltöző intézmény Magyar Hadi Főtanoda néven folytatta működését. 1848-ban Mészáros Lázár hadügyminiszter Petzelt József egyetemi tanárnak adott megbízást az intézet szabályzatának megújítására, melyet az országgyűlés 1848-ban el is fogadott.

A Magyar Hadi Főtanodában is fontos tárgy volt a térképezés, 1848-ban Hartmann József honvéd századost nevezik ki a "földrajz, álladalom- és földtértan" tanárává. Ugyancsak rá várt a felsőbb tanfolyam "országmértani, mathematikai, földrajzi és térképszerkesztési" anyagának előadása is. A térképrajz és tervírás oktatásával pedig Jancsó József egyetemi segédet bízták meg.²⁸

Közben épül a pesti Ludovika épülete, azonban az 1838-as árvíz és a szabadságharc eseményei gátolják a tanítás itteni megkezdését. Főleg a tartalékostiszt-képzés érdekében Tóth Ágoston és Hollán Ernő hadügyminisztériumi főtisztviselők beadványt dolgoznak ki, hogy a Tudományegyetem keretében legyen katonai tanszék és tisztképzés. 1869-1873 között Tóth Ágoston, aki stratégiát, hadtörténelmet és térképészeti tárgyakat (tereptan, térképolvasás, terepfelmérés) adott elő, tett sokat a katonai és terepfelmérési nyelvezet magyarrá alakításáért.

A pesti Ludovika Akadémián 1872-től indul meg az oktatás, eleinte két szintű oktatást nyújtva: egyrészt hadapród képzést, másrészt felsőbb tisztképzést. Utóbbira két éves csapatszolgálat után vettek fel olyan tiszteket, akik magasabb képzettségre törekedtek. Tereptant és tereprajzot mindkettőn tanultak "földszintan, földszinrajz és fölvétel" címen.

Tereptant tanítottak - többek közt - Zsoldos Ferenc százados (1875-ben tankönyve is megjelent), Bydeskuthy Aladár százados, Novák Lajos főhadnagy, Csesznák Benő főhadnagy, Mádi-Kovács György őrnagy, később Hajts Lajost (1895- 1919), Lendvay Károlyt (1919-20, 1922-23 között) és Kogutowicz Lajost ( 1929-től) bízták meg e tárgyak oktatásával.

1872/73-tól csak tisztképző és tiszti tanfolyam indult. Előbbin 360 órában tértant és terepábrázolást, az utóbbin összesen 384 órában tereptant, tereprajzot, terepmegbírálást és hadi földleírást tanultak. "A terepfelvételben való jártasságot a katonai műveltség fokmérőjének tekintették" - mondotta az intézet egyik parancsnoka Csesznák tábornok.

A tereptan oktatás segédeszközeit és eredményeit bemutatták a millenniumi kiállításon, a terepfelvételnél használt műszerek és felszerelési tárgyak, domborminták, valamint s növendéki térképek és domborminták magas szintűek voltak és elismerést arattak. Közreműködési kitüntetést kaptak Hajts Lajos és Nagy László főhadnagyok. Később mindketten tereptani tankönyvet is írtak.²⁹

Más katonai iskolákban a felmérési munka, a tereptan és a térképolvasás hosszú évtizedeken át tantárgy volt, Balás György: Alsóbb földmértan. c. tankönyve (Bp.1891) alapján. 1935-től már inkább csak a térképhasználatot oktatták.

A második világháború végén a tisztképzés a Ludovikán megszűnt, szerepét más katonai tanintézetek vették át, elsősorban a Zrínyi, majd a Zalka Máté Katonai Akadémia, térképészeti vonatkozásban pedig egy ideig a Hadmérnöki Kar.

A Hadmérnöki Karon a térképész oktatást azért kívánták bevezetni, hogy ott a Térképészeti Intézet és a katonai vezetés számára a térképésztiszti tanfolyamokénál elmélyültebb, egyetemi tudású, egyéb mérnöki ismeretekkel is rendelkező, a geotudományokban széles látókörrel rendelkező szakembereket képezzenek ki, olyanokat, akik a polgári térképezési igényekkel is tisztában vannak, ugyanakkor elsősorban katonák. Az első javaslatot a HTI akkori tudományos osztályvezetője, dr. Rédey István állította össze 1949-50-ben, de támogatta az intézet vezetése és Irmédi Molnár László is. A javaslat tovább fejlődött és az MTA és a soproni egyetem vezetőinek támogatását is megnyerte. Így 1949-ben Sopronban, 1951-ben Budapesten indult egyetemi szintű földmérőmérnök- és térképészmérnök-képzés.

Ilyen történeti előzmények után 1951 nyarán és őszén a BME Hadmérnöki Karának Térképész Tagozatán kellett megszerveznie dr. Rédey István ezredes professzornak és Irmédi Molnár László ezredesnek (akit hivatalosan 1952. szeptember 1- jén neveztek ki docensnek) a térképész hadmérnöki oktatást. Az első hónapokban Rédey professzor szívinfarktussal még kórházban fekszik, így a két évfolyam indításának terhei is Irmédi-Molnár Lászlóra hárultak.

A Kar először az V. ker. Szerb utca 23-ban kapott helyet, az ELTE mostani gazdasági részlegének helyén. Ez az épület korábban pálos kolostor volt, majd a Közgazdaságtudományi Egyetem régebbi épülete. Itt kapott az induló két térképész évfolyam és a tanszék két kisebb és egy nagyobb szobát, cellácskát.

A Hadmérnöki Kar 1952 őszén átköltözött a Lónyay utcába, ahol az akkor államosított Református Gimnázium épületét kapta meg. A térképészeknek a gimnázium kollégiumi része gyengélkedőnek használt helyiségei jutottak, kilenc kisebb-nagyobb szoba és raktárhelyiség.

A hallgatók szállásául Budán, a Ménesi úton (a korábbi Nagyboldogasszony úton) egy volt apácakolostor épülete, a Honvédkollégium szolgált. Innen jártak be naponta katonai egységben a Szabadság-hídon át a kar Lónyay utcai épületébe. Később, amikor a növekvő járműforgalom ezt nem engedte meg, villamossal mehettek az órákra. A tiszt-hallgatók pedig saját lakásukról jártak be. A kar dékánja Gerendás István alezredes, később ezredes volt.

A karhoz több tagozat tartozott: fegyverszaki, repülőgép-építő, utász-hidász-műszaki, híradástechnikai, páncélos-gépészeti, térképész, stb. tagozatok. A tagozatok lényegében egy-egy egyetemi intézetnek (vagy nagyobb tanszéknek) feleltek meg, melyek élén egy-egy vezető professzor, főtiszt állott.

Az egyes fakultások hallgatói valamelyik egyetem elvégzett ·két éve után, az alapszigorlatok birtokában behívás útján kerültek be harmadévre, öltötték fel az egyenruhát és kaptak "hallgató" rendfokozatot. Amikor pedig tanulmányaikat befejezték, a végzetteket mérnök hadnaggyá vagy mérnök főhadnaggyá avatták.

Így a Hadmérnöki Karra azok kerültek be, akik a BME valamelyik karán (gépészmérnöki, vegyészmérnöki, villamosmérnöki vagy építőmérnöki karán), a Veszprémi Vegyipari Egyetemen vagy a Sopronban működő földmérőmérnöki karon már civilként "belekóstoltak" az egyetemi életbe és a tanulásban jó előmenetelt mutattak.

Az 1951/52-es tanévben meginduló Térképész Tagozatnál kissé eltértek ettől a rendszertől, amennyiben itt az első évtől indították az oktatást. Mégpedig úgy, hogy ebben a tanévben egyszerre két évfolyam kezdett, másodévre Sopronból hívtak be tíz hallgatót, az első évre pedig a HTI tisztjeiből iskoláztak be tíz főt.

A képzés - a műegyetemihez hasonlóan - négyévesnek indult, azonban az Oktatásügyi Minisztérium 1956-tól minden karon, így itt is először a négy és fél, majd az ötéves mérnökképzést vezette be.

Az 1952/53-as tanévre újabb tíz, már korábban felavatott térképésztiszt került az akkori térképész-évfolyamra. Az oktatott tárgyak és előadóik a következők voltak:

Az I. éven a szokásos mérnöki alaptárgyak szerepeltek, a matematika (előadója Králik Dezső), a fizika (Mátrainé Zemplén Jolán), az ábrázoló geometria (Strommer Cryula), földrajz (Dániel György) és térképrajz (Irmédi-Molnár László, később Kertész Tibor előadásában). Alapozó tárgyként indult a topográfia (hegyidomtan) (Irmédi-Molnár László) és az alsó geodézia (Rédey István). Ezek mellett - a következő tanévekben is - katonai tárgyak, politikai előadások, angol és orosz nyelvórák, valamint testnevelés kaptak helyet a tanrendben összesen 36 óra terjedelemben.

II. évben folytatódott a matematika, az alsó geodézia, a topográfia, a térképrajzolás; új tárgyként jött a földtan (Borbély Andor), a katonaföldrajz, a fotomechanika (Fáry László), a fototopográfia (Bezzegh László) és az előző évihez hasonló kiegészítő tárgyak.

Az oktatás igen sokoldalú volt, pl. az évfolyamok hallgatóinak az angol és az orosz nyelvet egyaránt tanulniuk kellett (akkor, amikor minden iskolában eltörölték a nyugati nyelvek oktatását), a zeneművészet alapjait éppúgy meg kellett ismerniük, mint a gúlaépítés gyakorlati fogásait. Emellett a céllövészet és a haditorna követelményeinek éppúgy meg kellett felelniük, mint a terepfelmérőtől elvárható pénzügyi-elszámolási, munkaügyi tennivalók ellátásának. Mindezek elsajátítására a háború utáni években másutt nemigen nyílt volna lehetőség.

A III. évi tantervben a szaktárgyak következtek: vetülettan (előadója Hazay István, gyakorlatvezetője Sárdy Andor), a térkép-összeállítás, térképtervezés (Kertész Tibor), a térképészeti földtan (Bendefy László), fototopográfia (Bezzegh László), a geomechanika (potenciálelmélet) (Rédey István, később Müller Iván), az országos felmérés (id. Májay Péter) szerepeltek a tanrendben a kiegészítő tárgyak mellett.

IV. tanévben a felsőgeodézia (Homoródi Lajos), a térképtervezés (Kertész Tibor), a térképsokszorosítás (Irmédi-Molnár László, később Róbert Ottó, Füsi Lajos), a föld alatti mérések (Konrád Ödön),a kiegyenlítőszámítás (Hazay István, később Lukács Tibor), a földrajzi helymeghatározás (Rédey István), a geodéziai geofizika (Haáz István, később Müller Iván), a térképtörténet (Irmédi-Molnár László), a vízfelmérés és térképhelyesbítés (szintén ő), a meteorológia (Aujeszky László) és az előző évihez hasonló kiegészítő tárgyak voltak. Az építési enciklopédia előadója Magyarósi Béla volt.

A tanrend összeállítása és az oktatók személyének kiválasztása is magán viselte a kezdeti nehézségek nyomait, szinte évfolyamonként változtak. Pl. a félévek számának növekedésével bekerült az Atlasz és iskolai térképek (Bakonyi Kálmán) és a mérnöki enciklopédia (Magyarosi Béla) oktatása is.

A felsorolt előadók közül a tagozat állományába a következők tartoztak: a fakultást vezető dr. Rédey István professzor, ezredes; Irmédi Molnár László docens, ezredes; Lukács Tibor főhadnagy, később Bezzegh László őrnagy, Müller Iván főhadnagy, Magyarosi Béla hadnagy, 1957-től Karsay Ferenc. A többiek más tanszékek oktatói vagy meghívott előadók voltak.

A hallgatók katonai állományban voltak, részükre tanfelszerelést a HM biztosított. A Fakultás részére viszont szinte minden segédeszközt a HTI bocsátott rendelkezésre, elsősorban a műszereket. A könyveket is onnan kapta kölcsön a fakultás könyvtára, az előadók, illetve gyakorlatvezetők egy része (Bakonyi Kálmán, Kertész Tibor, Németh Ferenc őrnagy - a kémikus -) is onnan érkezett. Innen került a Fakultásra az 1951. év végén Lukács Tibor főhadnagy és 1952-ben Bezzegh László őrnagy, Kossuth-díjas konstruktőr is. A műszaki egyetem dolgozói voltak dr.Hazay professzor és Sárdy Andor adjunktus. Kézi számológépeket (Brunsvigákat) pedig az Oltay-tanszék kölcsönzött. Oltay intézetében volt megtartva egy-két gyakorlat (pl. a redukáló tahimetriai gyakorlat), amihez itt nem volt műszer.

Irmédi-Molnár László több tárgyat, topográfiát, térképrajzot, térképészet-történetet és térképsokszorosítást adott elő, így óraszáma elég magas volt. Ezen kívül egy új intézmény megteremtése, működésének megindítása, a munkatársak kiválasztása, az intézményen belüli és kívüli kapcsolatok megteremtése, az anyagi ellátás, a műszerek, új könyvek beszerzése rengeteg munkát jelentett. Emellett a tanterv összeállítása, az óraadók informálása az oktatási elképzelésekről, más képzéssel (pl. a soproni földmérőmérnöki karral) való összehangolása erősen igénybe vette a szervezők munkabírását.

Ehhez járult még az, hogy a megtartott órákon kívül is foglalkozni kellett a hallgatókkal, azok személyi és ügyes-bajos dolgaival, a konzultációk, a szakmai üzemlátogatások, a kirándulások szervezésével, mindazzal, ami az egyetemi oktatáshoz hozzátartozik. A hallgatók azt tapasztalták, hogy a nevelési kérdésekben leginkább Irmédi-Molnár László emberi és tanári tanácsaira számíthatnak.

Mindemellett sok időt fordított a jegyzetírásra és a segédkönyvek kiadására. Megjelenteti a Hegyidomtan és a Térképsokszorosítás c. jegyzeteit. Munkatársaival folytatja a HTI-ben elkezdett szakkönyveknek kiadásra való előkészítését, korrektúrázását, stb. , így Lobanov, A.N.: Fototopográfia 1-2 kt., Szkiridov, A. Sz.: Sztereofotogrammetria 1-2 kt. (1953) könyvekét. Az újabbak közül Vitkovszkij: Topográfia I-V. kt. (1952), Szaliscsev: A kartográfia alapjai (1953) c. műveket, amelyek mind a Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalatnál jelennek meg.

Irmédi-Molnár László személyesen vett részt a Gödöllő környéki 1952 jún. 16- júl 31. közötti topográfia gyakorlaton, segítője Kóródy Tivadar alezredes volt. Ez és a többi gyakorlat igen intenzív volt, minden hallgató külön-külön szelvényen saját segédmunkásokkal egyedül dolgozott.

1953 nyarán az elsőévesek számára a topográfiai gyakorlat Zsámbékon volt, a másod-harmadévesek részére a fotogrammetriai gyakorlat pedig Bezzegh László vezetésével Tatán.

Az 1953/54-es tanévre már nem indítottak újabb térképész évfolyamot, csupán a megkezdetteket fejezik be. Az utolsó évfolyam 1957-ben kapta meg diplomáját és utána ez az intézmény megszűnt. Végül is összesen 27 térképész hadmérnök végzett a három évfolyamon. Névsoruk a D. mellékletben található.

A kiképzés színvonalára jellemzi a végzettek helytállása, azaz milyen pályát futottak be.

A térképész hadmérnökök közül többen magas beosztásokba kerültek. A HTI későbbi parancsnoka lett Dusnoki Sándor alezredes, ketten a legmagasabb térképész szakszolgálati beosztást nyerték el a hadseregben, dr. Szilágyi Péter ezredes a MN Hadműveleti Csoportfőnökség Térképészti Osztály vezetője, Dusnoki Sándor később a MN Térképész Szolgálat főnöke lett. Magasabb katonai beosztásba kerültek dr. Balla János, Lendvai László, Németh István és Vavrek Gergely.

Azok közül, akik 1956-ban megváltak a katonai köteléktől, a polgári életben töltöttek be jelentős pozíciókat, így dr. Joó István minisztériumi főosztályvezetői beosztásban a földmérés legfelsőbb szaktisztviselője, egyetemi tanár majd főiskolai főigazgató lett, dr. Kovács Béla a legnagyobb magyar geodéziai és térképészeti szakvállalatnak, a BGTV-nek főmérnöke, főiskolai igazgató, dr. Sipos Sándor a FÖMI igazgatója, dr. Orbán Aladár a soproni MTA GGKI (kutató intézet) osztályvezetője lett. Nagy szakvállalatok (BGTV, KV) fő- és osztályvezetői lettek Borbás István, Faváry József Szepessy György, dr. Nagy Jenő, Holdházy Ferenc, Szabó István; ÉVM tervezővállalati szakági főmérnök dr. Karsay Ferenc. Minisztériumi főmérnöki pozíciót értek el Molnár Sándor, Ostoróczky Sándor, Lendvai László, egyetemi vagy főiskolai oktatók lettek: Blahó Imre, Kádár István, Nagy Ferenc, Majoros Gusztáv, dr. Karsay Ferenc. Tervezővállalati beosztásba kerültek Tóth Imre és Tarpataky György. Többen értek el tudományos fokozatot: MTA doktorit egy, kandidátusit két, egyetemi doktorit további öt személy. Többük nevéhez jelentős tudományos kutatás is fűződik, így a korábban felsoroltakon kívül Oravecz Gábor a műholdas technikával, Thury József a recens kéregmozgásokkal foglalkozott behatóbban. Többeket választottak meg szakmai egyesület (GKE) országos elnöki, főtitkári, szakosztály-elnöki, -titkári, intézőbizottsági tisztségbe.

Tehát a Hadmérnöki Karról kikerült tehetséges mérnökök, a Rédey-Irmédi tanítványok közül a legtöbben öregbítették a térképész szakma hírnevét itthon és külföldön egyaránt.

Visszatérve Irmédi-Molnár László személyére, 1952 végén és 1953 elején már folyamatban volt pályázata az ELTE Élet- és Földtudományi Karára, emiatt 1952-ben megválik a Néphadseregtől s mint katona nyugdíjba megy. Nem válik meg viszont azon évfolyamok oktatásától, amelyekét elkezdte. Tagja annak az Állami Vizsgabizottságnak, amely előtt tanítványai diplomatervüket megvédik.

Úgy értékelhető, hogy a rövidéletű hazai térképész hadmérnök képzés hasznos elindítója volt a tudományos kartográfiai ismeretek összegyűjtésének és közkinccsé tételének. A magyar kartográfia magas képzettségű szakemberekhez jutott, akik azonban a kisméretarányú polgári vonatkozású térképezést nem tanulták elég behatóan. A magas felsőgeodéziai és országos felmérési ismeretek mellett az iskolai és a más tematikus térképezés háttérbe szorult. Történeti vonatkozásban ismereteik elsősorban a magyar kartográfia múltjára terjedtek ki, nemzetközi áttekintést csupán Szaliscsev tankönyvéből kaptak. Bizonyos mértékig azonban előnyt jelentett az, hogy képzésüket nem terhelték sem a bányamérnök-, sem az építőmérnök-képzés szakmájukhoz közvetlenül nem kapcsolódó részei. Ami pedig a Hadmérnöki Kar térképész oktatás szükségességét vagy "feleslegességét" illeti, jogos az a kérdés: Magyarországon mikor lesz újra mód, és ha lesz, ki fogja megszervezni azt, hogy célzottan ötéves tematikával ilyen szakemberek kerüljenek a magyar térképész társadalomba.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!