6.1. A HTI az ostrom után
Még nem fejeződött
be Buda ostroma, a katonai térképészek, közöttük
elsősorban Tolnay Dezső vezérőrnagy,
azon fáradozott, hogy munkatársait megmentse és
hogy az Intézetet Irmédi-Molnár László
munkahelyét - működőképessé
tegye. Az épület fölött februárban
még a II. kerületi elöljáróság
rendelkezett. Márciusban Magassy Zoltán nyugállományú
ezredes, majd Csiszár Sándor alezredes kis csoportjával
igyekszik tájékozódni az épületben
lévő viszonyokról. Megkísérlik
a rendteremtést, valamint megakadályozni a fosztogatást
és a hasznosítható anyagok elégetését.
Az épületek ugyan alig rongálódtak meg,
a műszerek egy részét is sikerült a front
odaérkezése előtt biztonságba helyezni
(egy részüket elmenekíteni), de a térképek
és más anyagok nagy része megsemmisült.
Irmédi-Molnár László és a magyar
térképészek nagy szomorúságára
az addigi égetés során elpusztult az intézet
múzeuma, benne Napóleon 1809-es kézi rajzolású,
egyetlen példányban készült győri
térképével, a külföldi térképgyűjtemény,
az intézet bélyegző gyűjteménye,
a beszolgáltatott katonai és falitérképek,
valamint az intézeti levéltár. A Budapesten
zúzdába küldött anyag - főként
szakkönyvek - pusztulása, mentésük bűnös
elmulasztása máig pótolhatatlan veszteség.
Áprilisra kiköltözik
a kerületi elöljáróság és
a nyomdából a szovjet katonai egység, Tolnay
veszi kézbe az irányítást. 1945. április
8-i parancsában a térképészetnek a
romokból való újraalakítását,
valamint az anyagoknak és eszközöknek az összegyűjtését,
a hulladékok eltávolítását
s a tisztaság, rend helyreállítását
jelöli meg feladatként.
Az Intézet sorsa,
léte - legalábbis a békekötésig
- a győztes hatalmak képviselőiből
álló Szövetséges Ellenőrző
Bizottságtól függött. Nem sikerült
megakadályozni, hogy a HTI működésének
felfüggesztését 1945. május 15-én
el ne rendeljék. Az Intézet tagjait szabadságolták,
majd a katonákat létszám feletti állományba
helyezték.
A katonai térképészet
ügyeit ekkor 1946. február 8-ig a HM hadműveleti
csoportja keretében a tíz fős HM Térképészeti
Csoport intézte. A csoportvezető Tolnay vezérőrnagy,
segédtisztje Bene András, egyik tagja Irmédi-Molnár
László lett.
A HTI helyét pedig
- a felfüggesztés alatt -1946. február 10-től
egy akkor alakult magánvállalat, a "Meridián"
Földrajzi Intézet Ipari és Kereskedelmi Rt.
foglalta el. Munkatársait a volt katona-térképészek
alkották. Így került Irmédi-Molnár
László is ehhez az intézethez. Az Rt. a honvéd
kincstártól a volt HTI összes megmaradt szakanyagát
és felszerelését megkapta.
Eközben, és
az előbbiek ellenére az intézet munkatársai
közül többen önkéntesen azon fáradoztak,
hogy a térképtár megmaradt anyagát
megmentsék és különválasszák
a már nem használható hulladékoktól.
A térképészek saját kezűleg
gyűjtögették, szedegették össze
és rendszerezték minden egyes darabját. A
rendteremtők közt volt Irmédi-Molnár
László is.
S szakmai dolgaiban sem tétlenkedik. Felkeresi tiszttársait, Jäger Károlyt, Takács Józsefet és hozzáfognak számos térkép kiadásához. Még 1945-ben megjelentetik a "Magyarország hegyei" c. térképet, több Budapest térképet (1947,1948), középiskolai atlaszukat (térképfüzetüket) és Európa térképét.
Hála Tolnay
Dezsőnek, Beleznay Istvánnak és Bene Andrásnak, akik kérték, szorgalmazták a katonai irányítású
térképészeti intézet működésének
engedélyezését, Sólyom László
altábornagy felterjesztésére a Szövetséges
Ellenőrző Bizottság 1946. szeptember 26-án
mégis hozzájárult, hogy az Intézet
43 fős állománnyal megkezdhesse háború
utáni munkáját21. 1946. október 1-jén
a Meridián Rt. megszűnt és megalakult a HTI.
Parancsnoka Tolnay Dezső vezérőrnagy,
helyettese dr. Irmédi-Molnár László
lett.
1947. február 1-jén Vásárhelyi János kapta meg az intézet parancsnokságát Irmédi a tudományos munkában és a tanfolyamok oktatásában kapott feladatokat.
Ez évben ezredessé
léptetik elő.
Az intézetben is
egyre többen látják, hogy a további
működéshez több topográfusra van
szükség.
A második világháború
befejeződése után erős gazdasági-társadalmi igény jelentkezett másutt is földmérő
és térképész szakemberek iránt.
Ezt az igényt az ország újjáépítésének
szükségszerűsége, az államhatárok
megváltozása, a földreform munkálatai,
az államosítások és az állami
(hároméves, ötéves) tervek megvalósításának
követelményei hozták létre. Emellett
fennállt egy vélt vagy valós háborús
veszély is, továbbá az emberek látókörébe
került igen sok gazdasági, politikai esemény,
körülmény, ami igen sokfajta térkép
(főleg tematikus térkép) előállítását,
használatát kívánta meg. Már
az ötvenes évek elején számos állami
vállalat alakul. A mezőgazdaságban elkezdődik
az állami gazdaságok, majd később
a termelőszövetkezetek szervezése, ahol hosszabb-rövidebb
ideig számos földmérő és térképész
munkájára volt szükség.
Mindezek miatt e területen
dolgozó vezető szakemberek a felsőoktatás
kibővítésén fáradoznak, dr. Tárczy-Hornoch Antal, dr. Sébor János
és dr. Rédey István a földmérőmérnöki
kar létrehozásán (1949). Két év
múlva Rédey István és Irmédi-Molnár
László a BME Hadmérnöki kar, majd újabb
két év múlva Irmédi-Molnár
László a tudományegyetemen, a térképtudományi
tanszék megteremtésén.
A szakember-utánpótlásnak
a felsőoktatás bővítése azonban
csak egyik módja volt. Ez a feladat azonnali megoldásra
várt, az idő sürgetett. Az egyetemekről
legkorábban négy év múlva lehetett
friss erőkre számítani, ezért más
módokat is kellett választani: a házitanfolyam-szervezést a földmérő és térképész
intézményekben, továbbá a tudományegyetem
felsőbb éves hallgatói ismereteinek speciális térképészeti kollokviumokon való
kiegészítését.
Ilyen körülmények
között Irmédi-Molnár László
is bekapcsolódott az oktatásba: a HTI tiszti tanfolyamain,
az ELTE Természettudományi Karán (akkor még
Élet- és Földtudományi
Karnak nevezték), a Budapesti Műszaki Egyetem (BME)
Sopronban működő földmérőmérnöki
karán, majd a BME Hadmérnöki karán.
Az oktatás egyre meghatározóbbá válik
tevékenységében.
Mindenekelőtt a HTI tanfolyamait kellett beindítani. Először
is a HTI személyi állományában bekövetkezett
háborús veszteségeket kellett pótolni,
azután ki kellett képezni az igen gyors térképhelyesbítés
topográfusait, illetve az azután tervbe vett új
1:25 000 méretarányú térképmű
terepfelmérőit.
1947-48-ban a térképészeti
főfeladatot - a Tito-ellenes időszak kezdetén
vagyunk - az ország 1:25 000-es katonai térképállományának
gyors helyesbítése jelentette. Az 1947-ben és
az 1948-ban indított hároméves tanfolyamok
hallgatói főleg azon volt csapattisztek köréből
kerültek ki, akik szolgálatuk, érdeklődésük
és rajzkészségük alapján alkalmasaknak
látszottak a térképészeti munkákra.
1949-ben a kor szokásai
szerint üzemi fiatalokat iskoláztak be. ők
olyan érettségizett fiatalemberek voltak, akik kedvet
éreztek a térképezéshez, a terepfelméréshez.
Ezeken a tanfolyamokon
oktatta a hegyidomtant Irmédi-Molnár László.
Ezután nagyobb
létszámú és szervezettebb kiképzésre
került sor. 1950 őszén - a hadseregen belül
- felhívással fordultak az akkor besorozott fiatalokhoz,
jelentkezzenek térképész pályára.
Az ezer jelentkező közül százat vettek
fel részint az egyéves, részint a hároméves
térképész-tiszti iskolára. 1951 márciusában
az egyévesen 89, a háromévesen 15-en kezdték
meg tanulmányaikat.22 Tanáraik,között
szintén ott találjuk Irmédi-Molnár
Lászlót is. Hegyidomtant adott elő, tanfolyami
jegyzetet is írt.
Röviden említjük,
hogy Irmédi-Molnár László mindezek
mellett 1947-ben, 1948-ban és 1949-ben bekapcsolódott
a Tudományegyetemi térképész-oktatásba
is, meghívott előadóként rendszeresen
tartott előadásokat a felsőbbéves
földrajz-szakos hallgatók számára.
Nem csodálkozhatunk
azon sem, hogy vállalkozott a polgári földmérőmérnök
oktatásban való közreműködésre
is, hiszen az Intézet onnan is várt szakembereket,
olyanokat, akik az intézeti munkálatokhoz szükséges
topográfiai-hegyidomtani ismeretek birtokában vannak.
Így a megindított Földmérőmérnöki
kar hallgatóinak oktatására jelentkezett
s lett az 1950/51-es tanévben a Hegyidomtan c. tárgy
meghívott előadója Sopronban, másodállásban.
Tekintsük át a magyarországi földmérőmérnök képzés előzményeit történetét, amelybe Irmédi-Molnár László is bekapcsolódott.