Ezt az elvében nagyon egyszerű eszközt speciálisan térképi vonalak hosszának meghatározására készítették. A mérőkereket végig kell vezetni a mérendő vonalon s egy mutató folyamatosan jelzi a vonal hosszát. A skála több standard méretarányt is tartalmazhat, így rögtön a mért vonal terepi hossza olvasható le, nem kell még az átszámítással is foglalkoznunk.

4.5. ábra Régi típusú kurveométerek.

Szabálytalan, kanyargós vonalak mérésére a leggyorsabb eszköz, de a pontosság igen nagy mértékben attól függ, hogy a mérést végző mennyire pontosan tudja követni a mérőkerékkel a vonalat, illetve hogy a mérés kezdetén és végén mennyire pontosan képes pozícionálni az eszközt.
Volkov [50] precíz hosszmérésekre túl pontatlannak találta a kurveométert (a relatív hiba szerinte 1-2 %) és ez összhangban van a későbbi tapasztalatokkal is, a mérés rendszeres hibája kb. tízszerese az osztókörzős mérésének. Történtek kísérletek az eszköz pontosabbá tételére, de a számítógépek térhódítása már nem tette lehetővé elterjedésüket [26].

A módszert behatóbban Kishimoto tanulmányozta [24], számára ez volt az alapvető módszer kanyargós vonalak hosszának meghatározására. Több száz mérési eredményét ábrázolva megállapítható, hogy a rendszeres hiba nagyjából független a mért vonal hosszától, értéke ± 1,3 mm.

4.6. ábra A Kishimoto által végrehajtott kurveométeres mérések rendszeres hibája.

Maling későbbi kutatásai pontosították Kishimoto megállapítását: eszerint ha a mért vonal hosszabb 50 mm-nél, a módszer relatív hibája 2 % alatt van, ha 150 mm-nél is hosszabb, akkor a relatív hiba 1 % alá csökken. Vagyis 150 mm-nél hosszabb vonalak esetén, ha a mérést végző kellően gyakorlott, az opizométeres mérés pontosabb eredményt ad, mint az osztókörzős [36].

© Zentai László

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!