2. Korai tematikus ábrázolások

A tematikus kartográfia születésének időszaka a XIX. század, mégis azt mondhatjuk, hogy tematikus térképek nagyon régóta készülnek. A térképtörténetet áttekintve számos olyan ábrázolást találhatunk ugyanis, amelyek első pillantásra részben vagy egészen megfelelnek a tematikus térkép mai fogalmának. Ezek a térképek számos esetben mutatnak - hangsúlyozottan - a topográfiai információn túl más, különleges témát is (17). A legkorábbiak közül való például az ókori Kínai Birodalomból ránk maradt katonai térkép (i.e. 168)(18), vagy ide sorolhatjuk a középkor klímazónás világtérképeit. Leginkább azonban az úttérképek között találunk olyanokat, amelyek világosan mutatják a tematikus térkép jegyeit.
A római korból, valószínűleg a IV. század második feléből származó térképről készült XII. századi másolat a Tabula Peutingeriana (61. ábra, 62. ábra) (19). Ez a csaknem hét méter hosszú, de csak 34 centiméter széles pergamentekercs a Római Birodalom úttérképe. A térkép ebben a szalagformában, észak-déli irányban erősen összenyomva ábrázolja a Földközi-tenger tágabb környékét. Az átalakítás során az országok alakja, a partvonalak, a települések helyzete stb., vagyis a topográfiai tartalom erősen torzult, a térbeli szerkezet legfontosabbnak ítélt elemei maradtak csupán meg. Az ábrázolás témáját, az úthálózatot, vörös vonalak mutatják, a települések, katonai táborok, távolsági adatok ehhez a tematikához adnak hasznos kiegészítést. A térkép nevét első tulajdonosáról, az augsburgi humanista Konrad Peutingerről (1465-1547) kapta. Nyomtatásban az egész művet Abraham Ortelius (1527-1598) jelentette meg 1598-ban, a világ első modern fakszimile térképeként.
Erhard Etzlaub (1460-1532) nürnbergi mester úttérképe 1500 körül készült, és a Rómába vezető zarándokutakat mutatja. A földrajzi hátteret a főbb települések, a folyók és a jelképes domborzatábrázolás adják. A térkép elsődleges mondanivalóját a pontsorral jelzett zarándokutak képviselik. A pontok mennyiséget ábrázolnak (1 pont = 1 német mérföld), segítségükkel az út hossza sík területeken meglepő pontossággal (kb. ±2%) megállapítható (20). A feje tetejére állított, azaz déli tájolású úttérkép a modern kartográfia egyik mérföldköve a topográfiai pontosság tekintetében is. Érdekes a fametszetről sokszorosított ábrázolás színezése is, amelyet a térképhez csatolt kis leírás, a "Register" alapján, utólag, kézzel végeztek. Az utasításnak megfelelően az egyes országok különböző színfelületeket kaptak (pl. Magyarország: fűzöld), így Etzlaub térképe Európa első politikai térképének is tekinthető (21).
A korai térképek között számos, az utazást segítő különleges tájékozódási eszközt találunk, nemegyszer sajátos grafikai formában. Utóbbira példa a mágnestűn alapuló hajózást segítő térképtípus, az 1300-as évektől feltűnő portolántérképek (63. ábra) irányvonalas hálózata és navigációt segítő ábrázolásmódja.
A megfelelő pontosságú általános térképek és az értékelhető tematikus adatok egyaránt sokáig hiányoztak a nagyméretarányú tematikus térképek elkészítéséhez. A sokszorosítási lehetőségek korlátozottsága sem kedvezett az ilyenfajta ábrázolások elterjedésének. A középkori emlékek azt mutatják, hogy viszonylag korán készültek helyi célokra uradalmi, erdészeti, birtokjogi térképek (22), ezek azonban szórványos, egyedi alkotások maradtak. Többségük kéziratos formában, általában egyszerű jelek, megírások alkalmazásával papírra készült. A XVI. században fára festett képek (Landtafeln) (68. ábra) kisebb-nagyobb területegységeket ábrázoltak sokféle tematikus információval (23). A katonai célokra készült háborús, csata- és erődítési térképek szintén a korai tematikus térképek közé sorolhatóak.
A számos példa ellenére a XVII. század második fele előtt mégsem beszélhetünk elsődlegesen tematikus térképekről; legalábbis abban az értelemben nem, hogy ezeknek a térképeknek fő célja - minden tematikus jelleg ellenére - a térbeli tájékozódás megkönnyítése. Az általános térképpel szemben azonban a tematikus térkép célja a modern meghatározás szerint éppen a legkülönbözőbb térbeli eloszlások szemléltetése (24).
A két fő térképtípust elméletileg az eltérő szemlélet alapján választhatjuk szét, a gyakorlatban azonban a térképek mindig a két szélsőség közötti átmeneti tartományban helyezkednek el. Ezért fordulhat elő az a vitákat kiváltó helyzet, hogy némely általános térkép tematikus ábrázolásként is felfogható és viszont (25).(64. ábra)
A szemléletbeli különbséget az eltérő kognitív szintek alapján is magyarázhatjuk. A térkategória fejlődéspszichológiából ismert leírásához hasonlóan a topográfiai térkép az adott helyen való létezés tapasztalati szemléletének (being in place), a tematikus térkép a magasabbrendű, konstruált tér megalkotásának (knowing about space) felel meg (26).
Könyvünkben a kartográfiai ábrázolás két alaptípusának értelmezéséhez egy újabb szempontot kívánunk javasolni, a történetiséget. A tudománytörténeti tárgyalásmód nézetünk szerint alkalmas arra, hogy segítségével ne csupán a tematikus térképek, hanem a tematikus térképészet, mint a tudományág egyik fő vonala kialakulását írjuk le.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!