 |
 |
 |
 |
| A barátok tizenhárom napig, mintegy két hétig vándoroltak, mire ismét lakott helyre értek. Ez a föld Alánia volt, és itt olyan társadalmi állapotokat találtak, ami nagyon emlékeztet a városállamokra, csak itt minden egyes falu harcban állt egymással. Lehe6t, hogy belecsöppentek egy kora középkori Rózsák háborújába? Mindenesetre az első nagyobb városban, ahol nyugalom volt, megálltak (mert eddigi utitársaik nem akartak továbbmenni), és hogy továbbhaladhassanak, új utitársakra vártak, azonban a szomszédságukban élő tatároktól félve, senki nem mert útnak indulni. Időközben a tél is beköszöntött, és mivel ez egy erősen kontinentális terület, elég kemény, és hosszú volt. Két szerzetes meg is unta a hosszú várakozást, és innen visszafordult. (Nem is őrizte meg nevüket a levél, további sorsuk is ismeretlen.) A másik két szerzetes azonban "bátran kitartott". | Talán ennek jutalmául, de először itt említ nevet a levél. Itt szerepel először Juliánus, és Gellért testvér neve is. A két szerzetes nagy nyomorúságban élt. Nemhiába, nem voltak hozzászokva más emberek kapzsiságához, a fogadósok csalásaihoz, és a kereskedők dörzsöltségéhez. Hamar kiforgathatták őket az útra nehezen összeszedett pénzükből. A levél mindenesetre leírja, hogy kanalakat, és más használati tárgyakat faragtak, ezt eladva tudtak egy kis élelmet szerezni. Tél lévén nem is láttak kenyeret, hanem csak köles főztek maguknak. Ez egy aprócska mag. Sokáig kell főzni, mire megpuhul, és ugyancsak nagy mennyiséget kell ahhoz megenni, hogy az ember jóllakjon. Mindenesetre hat hónapig valahogy kihúzták, utána találtak egy társaságot, mely velük egyirányba igyekezett, és csatlakoztak hozzájuk. |