|
Egy széles pusztán vándoroltak a pogányokkal harminchat napig.
Mivel odáig sem volt mit enniük, most sem dúskáltak a kalácsban,
hanem az egész úton, ketten mindössze huszonkét (szó szerint)
hamuba sült pogácsát ettek. A levél hamu alatt sült kenyereknek
írja, de a méretükre vonatkoztatva megjegyzi, hogy kevesebb, mint
öt napi élelmet jelentett ez a huszonkét kenyerecske. A viszontagságok
nagyon elnyűtték szegény Gellért testvért, mert az úton megbetegedett,
és rohamosan erőtlenedett el. Alig tudott vánszorogni. Ismeri mindenki
a betegséget, ilyenkor az embert belülről emészti a kórság, és ez az
amúgyis sovány élelmükkel együtt kevés volt a túléléséhez. A karaván
többi résztvevője pedig nem ismert kíméletet, azt sugallták
Juliánusnak, válassza a kézenfekvő, és kényelmes megoldást: hagyja
ott társát az úton. Juliánust azonban nem úgy ismerjük, mint aki ezt
megtenné, hát kitartott társa mellett. Már Gellért barát is annyira
kétségbeesett, hogy így bíztatta Juliánust: "Hagyj itt a pusztában,
meghaltam én már, száraz tőke lettem. Miattam ne késlekedj, el ne
mulaszd Isten munkáját." Akárhogy is, ezek elég reményvesztett szavak.
Persze Juliánus nem hallgatott rá, hanem támogatta, segítette, néha
cipelte is társát. Az utitársaiknak pedig feltűnt, hogy nem akarja
otthagyni. |
Gondolták, annyi pénz van náluk, hogy nem akarták
hátasállatokra költeni, de egy ember nem bírná el a súlyát, így ketten
kell vigyék. A kísérők egyszercsak rárohantak a két barátra,
felsőruhájukat letépték róluk, és meg akarták gyilkolni őket. Látta
már Juliánus előre, hogy terveznek valamit, mert nagyon tanakodtak
magukben, de ő is legyengült, és nem tehetett semmit. Így csak azt
mutogatták, hogy nincs pénzük, és amikor a kisérők meg is győződtek
erről, békén hagyták őket. A harminchetedik napon a szaracénok
földjére érkezvén a városban nem kaptak szállást senkitől, így a
mezőn kellett aludniuk esőben, fagyban. Biztos ez sem használt
Gellért egészségének. Reggel Juliánus bement a városba, hogy
alamizsnát kéregessen. Mikor a város elöljárója meghallotta, hogy
egy keresztény szerzetesről van szó, adott neki alamizsnát bőven.
Ezen most lehetne példálózni, hogy bezzeg egy keresztény milyen
ritkán ad a bajbajutott testvéreinek, és ebben a szaracén városban
pedig a fejedelmük rögtön adott, mihelyt meghallotta, hogy keresztény.
Nem furcsa? Ezzel a pénzzel eljutottak a következő városig még, de
ott Gellért barát már összeesett a betegségében. Egy barátságos
szaracén befogadta őket házába, és ott a szerzetes kilehelte lelkét.
Juliánus barát a város mellett temette el. |
|
