[Tajfutas] Tusa-mélye
Kovalcsik, István
kovalcsik.istvan at prwk.hu
2025. Aug. 18., H, 10:12:55 CEST
Kedves Sporttársak!
Izgalmas verseny volt a tegnapi. Így utólag megértem, hogy miért nem
minősítő. Valahol a kísérletezés határán mozgott. Eddigi hazai
gyakorlatunkban ez a fajta "bujkálás" nem volt jellemző. Voltam már
versenyeken, ahol egy behatárolt szakasz egyértelműen föld alatt zajlott,
de ilyen ki-be, hol fent, hol lent pályám még nem volt (mondjuk épp ezért
is neveztem be, hogy kipróbáljam).
Határozottan érdekes volt, és tanulságos. A pályám kifejezetten tetszett,
utólag is lehet elemezgetni, hogy milyen lehetőségek lettek volna még
egy-egy útvonalválasztásra. De arra jutottam, hogy nem az útvonalválasztás
volt nehéz, hanem a térképolvasás. Nem könnyű egy ilyen többszintű pályához
a térképet elkészíteni (meg értelmezni sem). A "pinceszint" alakja még jól
követhető volt, de pl. egy garázsrendszeren belül is voltak félemeletnyi
különbségek, amiket már nem ábrázol a térkép (és a lejáróknál található
szintvonalakból sem következik). Nem volt zavaró, csak meglepett.
Különösen ott voltak gondjaim futás közben, ahol nem csak az épület alatt
volt garázs, hanem a szabad felszín alá is benyúlt. Ott nehéz volt futás
közben azonosítani, hogy a felszínen hol az épület határa, és egyes keskeny
sávoknál milyen növényzet van mellette.
Mindenesetre ez egészen más "tájfutás", mint a kizárólag felszínen zajló.
Érdekes, volt, köszönöm a lehetőséget...
Mindemellett pár dolog - vélhetően - még nem letisztult a térképjeleknél,
és még a gondos térképkészítők is téveszthetnek. Az alábbi képen pl. a két
épületnél más módon van jelölve az a rész, ahol a föld feletti épületnek és
föld alatti futható tér határának vetülete egybe esik.
[image: image.png]
Mindent összevetve érdekes "terep", jó választás volt egy ilyen különleges
eseményre, és a "tájfutás" más jellegű kihívását eredményezi, ami azért a
"hagyományos" sprintversenyektől nem áll nagyon távol.
Egy "könnyű" döntést azért meg lehetett volna hozni a térképkészítőknek.
Felesleges volt a D-i rész pályával nem érintett zárt területeit
kinyomtatni, inkább a sok részlet miatt 1:3000-es kicsinyítésben kellett
volna egy kisebb kivágatot a kezünkbe adni. A vékony határolóvonalak és
keskeny területű, fezércsíkkal kombinált, alapból is raszterrel nyomtatott
színek (féltónusok) ezt bőven indokolták volna.
Üdv: István
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20250818/0f26f967/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image.png
Type: image/png
Size: 1228995 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20250818/0f26f967/attachment.png>
További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról