[Tajfutas] Tusa-mélye

Borhegyi Teodóra borhegyi.teodora at tfse.hu
2025. Aug. 18., H, 10:27:18 CEST


Kedves István!

Köszönjük az észrevételeket!

A térképrajzolás részre reagálnék, mivel én rajzoltam. A különbségek az
épület szélénél az olvashatóság miatt vannak.

Alapból az alsó szinteket 2 dologgal lehet ábrázolni: fehér sraffozás + a
fekete szaggatott határolóvonal. A bejáratoknál meg persze a megszokott
háromszögek.

Mivel voltak olyan részek a mélygarázsnál, ahol méréseim szerint a garázs
határa és az épület határa egybe esett, így ott elhagytam a szaggatott
vonalat, hiszen nem lehet ráhúzni az épület folytonos vonalára. Más
esetekben, ahol pedig nem esett egybe, ott mellé húztam/ kivágtam alatta az
épület határát. Ilyen akkor fordulhatott elő, ha a felszínen mondjuk
magánterület van az épület mellett. Mivel a magánon se lehet átfutni, meg
az épületen se, ezért ott az áthatolhatatlan objektumok határánál elég volt
a magán széle, az épületnél elhagytam (kizárólag az olvashatóság miatt!). A
terep igazi kihívás volt nekem, annyi magánterület, sövény, stb volt rajta,
hogy ahhoz, hogy mindenhol a jelkulcs szerint meghatározott szabályoknak
megfeleljen, kompromisszumokra kényszerültem több helyen.

A 3000-es méretarány valóban indokolt volt szenior kategóriákban. Ifi és
felnőttben nem adható, viszont nagyon nagy munka + hibalehetőség lett volna
a verseny előtt 3000-es kivágatokat gyártani, amire bevallom, nem volt már
időnk, így kapott mindenki 4000-est. Legközelebb erre oda fogunk figyelni.

A verseny egyébként nem a többszintes miatt nem volt rangsoroló, ennek
egyéb okai vannak. :)
A többszintes területek szerintem kívánatosak, ha a terep alkalmas rá,
akkor növeli a technikát.

Azokban a kategóriákban, ahol egyáltalán le se mentek a mélygarázsba,
érdemes lett volna elhagynunk a jelölésüket, akkor könnyebben értelmezhető
a felső szint. Erre megint csak az idő hiányában nem volt már lehetőség.

Örülünk, ha érdekesnek találta a versenyt, remélem, hogy tényleg jó élmény
volt, és visszavárjuk 2026-ban is!

Üdvözlettel,
*Magyar Teodóra*


Kovalcsik, István <kovalcsik.istvan at prwk.hu> (időpont: 2025. aug. 18., H,
10:13) ezt írta:

> Kedves Sporttársak!
>
> Izgalmas verseny volt a tegnapi. Így utólag megértem, hogy miért nem
> minősítő. Valahol a kísérletezés határán mozgott. Eddigi hazai
> gyakorlatunkban ez a fajta "bujkálás" nem volt jellemző. Voltam már
> versenyeken, ahol egy behatárolt szakasz egyértelműen föld alatt zajlott,
> de ilyen ki-be, hol fent, hol lent pályám még nem volt (mondjuk épp ezért
> is neveztem be, hogy kipróbáljam).
>
> Határozottan érdekes volt, és tanulságos. A pályám kifejezetten tetszett,
> utólag is lehet elemezgetni, hogy milyen lehetőségek lettek volna még
> egy-egy útvonalválasztásra. De arra jutottam, hogy nem az útvonalválasztás
> volt nehéz, hanem a térképolvasás. Nem könnyű egy ilyen többszintű pályához
> a térképet elkészíteni (meg értelmezni sem). A "pinceszint" alakja még jól
> követhető volt, de pl. egy garázsrendszeren belül is voltak félemeletnyi
> különbségek, amiket már nem ábrázol a térkép (és a lejáróknál található
> szintvonalakból sem következik). Nem volt zavaró, csak meglepett.
>
> Különösen ott voltak gondjaim futás közben, ahol nem csak az épület alatt
> volt garázs, hanem a szabad felszín alá is benyúlt. Ott nehéz volt futás
> közben azonosítani, hogy a felszínen hol az épület határa, és egyes keskeny
> sávoknál milyen növényzet van mellette.
>
> Mindenesetre ez egészen más "tájfutás", mint a kizárólag felszínen zajló.
> Érdekes, volt, köszönöm a lehetőséget...
>
> Mindemellett pár dolog - vélhetően - még nem letisztult a térképjeleknél,
> és még a gondos térképkészítők is téveszthetnek. Az alábbi képen pl.  a két
> épületnél más módon van jelölve az a rész, ahol a föld feletti épületnek és
> föld alatti futható tér határának vetülete egybe esik.
> [image: image.png]
> Mindent összevetve érdekes "terep", jó választás volt egy ilyen különleges
> eseményre, és a "tájfutás" más jellegű kihívását eredményezi, ami azért a
> "hagyományos" sprintversenyektől nem áll nagyon távol.
>
> Egy "könnyű" döntést azért meg lehetett volna hozni a térképkészítőknek.
> Felesleges volt a D-i rész pályával nem érintett zárt területeit
> kinyomtatni, inkább a sok részlet miatt 1:3000-es kicsinyítésben kellett
> volna egy kisebb kivágatot a kezünkbe adni. A vékony határolóvonalak és
> keskeny területű, fezércsíkkal kombinált, alapból is raszterrel nyomtatott
> színek (féltónusok) ezt bőven indokolták volna.
>
> Üdv: István
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20250818/d24e7c5e/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image.png
Type: image/png
Size: 1228995 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20250818/d24e7c5e/attachment.png>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról