Kedves Sporttársak!

Izgalmas verseny volt a tegnapi. Így utólag megértem, hogy miért nem minősítő. Valahol a kísérletezés határán mozgott. Eddigi hazai gyakorlatunkban ez a fajta "bujkálás" nem volt jellemző. Voltam már versenyeken, ahol egy behatárolt szakasz egyértelműen föld alatt zajlott, de ilyen ki-be, hol fent, hol lent pályám még nem volt (mondjuk épp ezért is neveztem be, hogy kipróbáljam).

Határozottan érdekes volt, és tanulságos. A pályám kifejezetten tetszett, utólag is lehet elemezgetni, hogy milyen lehetőségek lettek volna még egy-egy útvonalválasztásra. De arra jutottam, hogy nem az útvonalválasztás volt nehéz, hanem a térképolvasás. Nem könnyű egy ilyen többszintű pályához a térképet elkészíteni (meg értelmezni sem). A "pinceszint" alakja még jól követhető volt, de pl. egy garázsrendszeren belül is voltak félemeletnyi különbségek, amiket már nem ábrázol a térkép (és a lejáróknál található szintvonalakból sem következik). Nem volt zavaró, csak meglepett.

Különösen ott voltak gondjaim futás közben, ahol nem csak az épület alatt volt garázs, hanem a szabad felszín alá is benyúlt. Ott nehéz volt futás közben azonosítani, hogy a felszínen hol az épület határa, és egyes keskeny sávoknál milyen növényzet van mellette.

Mindenesetre ez egészen más "tájfutás", mint a kizárólag felszínen zajló. Érdekes, volt, köszönöm a lehetőséget...

Mindemellett pár dolog - vélhetően - még nem letisztult a térképjeleknél, és még a gondos térképkészítők is téveszthetnek. Az alábbi képen pl.  a két épületnél más módon van jelölve az a rész, ahol a föld feletti épületnek és föld alatti futható tér határának vetülete egybe esik.

Mindent összevetve érdekes "terep", jó választás volt egy ilyen különleges eseményre, és a "tájfutás" más jellegű kihívását eredményezi, ami azért a "hagyományos" sprintversenyektől nem áll nagyon távol.

Egy "könnyű" döntést azért meg lehetett volna hozni a térképkészítőknek. Felesleges volt a D-i rész pályával nem érintett zárt területeit kinyomtatni, inkább a sok részlet miatt 1:3000-es kicsinyítésben kellett volna egy kisebb kivágatot a kezünkbe adni. A vékony határolóvonalak és keskeny területű, fezércsíkkal kombinált, alapból is raszterrel nyomtatott színek (féltónusok) ezt bőven indokolták volna.

Üdv: István