[Tajfutas] 500-as limit

István Zsebeházy zsebeisti at gmail.com
2020. Már. 15., V, 13:17:00 CET


A katonai behívást Sanyi bácsi talán azért úszhatta meg, mert ahogy az
életrajzában írták egészségi okokból felmentett volt (szívproblémái miatt),
a nyilas hatalomátvétel után ez valószínűleg semmit sem ért, de a totális
mozgósításhoz szükséges karhatalom sok helyen puszta létszámából fakadóan
nem volt hatékony (szerencsére), 1944 decemberétől Budapesten legalábbis
egészen biztosan. Az ostromgyűrűbe zárt Budapesten összesen 4000 nyilas
maradt, ami a 7-800 ezres civil lakosságra vetítve nem volt egy nagy szám
és nem ezzel voltak a leginkább elfoglalva, hanem hogy a gettó lakóit jobb
esetben vegzálják, rosszabb esetben likvidálják.
De ez csak egy lehetséges ok, nyilván nem olvastam tőle semmilyen részletes
visszaemlékezést, lehet, hogy csak simán jókor volt jó helyen, hogy ezt
elkerülje.

György Bozán <bozan.gyorgy at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. márc. 15.,
V, 12:08):

> Számomra teljesen hihető, hogy Garay Sanyi bácsi a bombázások idején is
> edzett. Még ha erről edzésnapló, pláne GPS log nem maradt fenn. Inkább azon
> csodálkozom, hogy 24 évesen éppen nem hívták be katonának.
>
> Budapest bombázása 1942 őszén kezdődött.
> Először a szovjet gépek jöttek és csak vaktában szórták meg Kispestet, de
> kapott a Műegyetem, a Városmajor és a Rózsadomb is.
> Mindenki tudta, hogy lesz folytatás.
> A városvezetés a főváros önkéntes kiürítését szorgalmazta. Persze az élet
> nem állt meg.
> Egyik sporttársunk családja csak úgy kapott akkor építési engedélyt a
> Tétényi úton, hogy 25 cm-es vasbeton padlásfödémet épít.
>
> Az amerikaiak 1944 április 3-án kezdtek, rögtön egy 600 gépből álló
> kötelékkel. Aztán időről időre visszatértek. Szisztematikusan a vasúti
> létesítményeket, üzemanyag raktárakat, gyárakat üzemeket bombázták. Persze
> kaptak a lakóházak is, 3 ezerre becsülik a lakosság veszteségét.  Sokan
> elmenekültek az "ostrom elől", de a többség maradt. Egyébként vidéken sem
> volt béke. Talán soknak tűnik, de több mint ezer települést ért
> bombatalálat. Összesen több mint 20 ezer tonna bombát szórtak le. Még a
> héten is találtak egyet a Tabánban.
>
> 1944 szeptemberében az amerikaiak átadták a légteret, nehogy
> szövetségeseiket bombázzák Budapesten.  Másnap már a szovjet bombázók
> jöttek.
> Azért '44 és '45 áprilisa között voltak napok, sőt hetek, amikor nem
> bombáztak.
> Ha sokan meg is haltak, a város élt. Volt előadás az Operában, nyitva volt
> az Állatkert és le lehet menni akár a Vasas pályára is.
>
> Két olyan tájfutóról is tudok, akik pont bombázás alatt születtek. Otthon,
> de csak úgy á-la natur, az ebédlőasztal alatt, ahova nem potyog a vakolat,
> az ablakra meg szőnyeget szögeltek, mert az üveg már kihullott. Aztán
> túlélték.   Akkor persze senki sem tudta, hogy az egész meddig tart még.
> Boxi
>
>
> Gyorgy Muszely <muszely.gyorgy at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. márc.
> 13., P, 23:27):
>
>> Semmi sértődés, különben is nagy tisztelőd vagyok! Íme egy újabb
>> momentum, hogy ehhez is értesz.
>> Amit írtál, ezt azért én is tudom, nyilván a Sanyi bácsi is azokra az
>> időszakokra értette, amikor ezt még meg lehetett tenni. Különben jellemző
>> rá! Többször mesélte pl., hogy nála a futás úgy kezdődött, hogy valami
>> szívbetegséget állapítottak meg és minden fizikai megterheléstől
>> eltiltották.
>>
>> Üdv Mindenkinek
>> M. Gyurka
>>
>>
>>
>>
>> István Zsebeházy <zsebeisti at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. márc.
>> 13., P, 22:25):
>>
>>> Ez valahogy úgy volt, hogy amikor jöttek a gépek, a rádió bemondta a
>>>> városokat, a szirénák megszólaltak, mindenki lerohant a pincébe. Amikor
>>>> meg
>>>> elmentek, a sziréna lefújta, és ha megmaradt a lépcsőház, fel lehetett
>>>> jönni.
>>>
>>>
>>> Szia Gyuri (bácsi)! Elnézést, csak nem tudom hogy illik. :)
>>>
>>> Be szép is lett volna, ha Budapest ostroma csupán ennyiből állt volna és
>>> nem a polgári lakosság feje felett vagy közvetlen közöttük folyik a
>>> közelharc, azt hiszem sokkal kevésbé lenne traumatikus fejezete a magyar
>>> történelemnek. Amit mondasz természetesen igaz! De ez különböző
>>> intenzitással a háború utolsó három évére igaz. A város közvetlen ostroma
>>> alatt azaz 1944 december 25 és 1945 február 10-e között (függően, hogy a
>>> városon belül hol élte át az ostromot) egy olyan a vállalkozás, hogy valaki
>>> a pincéből felmerészkedik a házba, vagy az utcára könnyen az életébe
>>> kerülhetett és nekem ebből a szempontból egyszerűen életszerűtlen, hogy
>>> valaki egy nem létfontosságú aktusért, mint egy kis edzés az életét
>>> kockáztassa.
>>>
>>> Tudom, nem voltam ott, számomra az olvasottak alapján ez
>>> elképzelhetetlen, hogy a fenti 5 hétben valaki józan megfontolásból ilyet
>>> tegyen, de ezért is mondtam Serdülőnek, ha van egy visszaemlékezés leírva
>>> azt nagyon szívesen veszem illetve ha megmondja, hogy ezek az "edzések"
>>> mely napon/napokon voltak és melyik utcában pár perc alatt kikeresem neki,
>>> hogy mikor haladt ott át a front és mennyire érték súlyos harcok azt az
>>> utcát akár orosz, akár német részről.
>>> Tényleg érdekel.
>>>
>>> Természetesen senkit sem kívántam se megbántani, sem hülyének nézni,
>>> csupán egy különös furcsaságon akadt meg a szemem.
>>>
>>> Vita szándéka nélkül, és barátsággal:
>>>
>>> Zsebe Isti
>>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20200315/4e72a22e/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list