[Tajfutas] rajtkarantén - minek? és Fifinek

Honfi Gábor honfig at szuperinfo.hu
2020. Aug. 19., Sze, 15:53:13 CEST


Kedves Gyula,

   közöttünk volt már nézetkülönbség korábban, most is az van, nem is csekély.
   Megnyugtatlak - bár semmi jelentősége -, hogy a beadványban helyesen, Borbás Péter szerepel. Ebből is látható, hogy Te nem a teljes bizonyítékot elemezted, hanem mindössze a 4 összeszervezett ESP futóból csak kettőt. Azt kifelejted az elemzésedből, hogy a Borbás előtt 6 perccel induló, s őt megváró Bárány irányszalagként vezette a vonatot, melyre a 3.ponton várakozó Korózs Attila és Jacsó Barnabás is felszállt, mivel ez az ESP- duo ott várta be Bárányt és Borbást. Innentől Jacsó szinte minden minden ponton 1mp-el Borbás előtt ért a dobozhoz, s Bárány diktálta a tempót elől nekik, majd a cél előtt kiengedett, hogy mögöttük bejőve úgy tűnjön, mintha rossz napja lett volna.
   De mondok Neked ennél sokkal komolyabb bizonyítékot, ami szintén a beadványban szerepel, tehát nem tudhattad: néhány héttel a nov.16.-i verseny után Bárány Tamás és Korózs Attila is beismerte, hogy valóban ezt tették, de "nem akartak ártani senkinek"- fogalmazott Bárány. Az Egri Spartacus vezetése nem reagált arra, hogy fegyelmi vizsgálatot kértünk, hanem a versenyzőit eltiltotta a 3 hegyifutó versenytől( nem tájfutó versenytől!). Mi ez, ha nem beismerés?
   Az esetet azért is kívánjuk - most már egyre többen - kivizsgáltatni, s megítélni, mert ezzel a szervezett, s azóta már beismert csalással a verseny eredménye hamis lett, s a gyöngyösi és salgótarjáni sporttársak helyezése és minősítése sem korrekt így ( A 7 indulóból az 5 ESP-est egymás után tették a szükséges sorrendben, ami önmagában már szabálytalan!), az egri tájfutók presztizséről és a magyar tájfutás tisztaságáról nem is beszélve.
   Remélem sikerült megnyugtatnom, hogy nem csak ilyen vagy olyan  következtetést lehet az általam elmondottakból levonni, hanem a tények ismeretében teljes mértékben igazat lehet adni, mint ahogyan azt mindenki tette eddig, aki a fenti információkat már olvashatta.
   Az MTFSZ elnöksége az egyértelmű bevárások ténye és  beismerő vallomások ellenére is a régi ( 2020. aug.1. óta új van ) FB szabályzat alapján nem vizsgálta eddig az esetet. A kérdés csak az, hogy a szabályos versenyzés (Versenyszabályzat) vagy a Fegyelmi Szabályzat hibás értelmezése (amit most korrigáltak) a  fontosabb? 
   Már az is nehezen érthető, hogy formai okok miatt elfordítjuk a fejünket egy súlyos sportszerűtlenségtől, de hogy szankció helyett morális elítélést se kapjon egy ilyen eset, egy deklarációval kifejezve azt, hogy ez a viselkedés elfogadhatatlan azok között, akik tisztességes teljesítményekkel kívánnak eredményeket, minősítéseket elérni.

Szóval ez a helyzet Gyula.

A nézetkülönbségtől függetlenül változatlan, többévtizedes barátsággal,

Fifi

Honfi Gábor 

T +36 36 312-701
M +36 30 471-1593
honfi.gabor at szuperinfo.hu
www.szuperinfo.hu












-----Original Message-----
From: karolyi at cs.elte.hu <karolyi at cs.elte.hu> 
Sent: Wednesday, August 19, 2020 2:20 PM
To: "Honfi Gábor" <honfig at szuperinfo.hu>
Cc: "'Szieberth Péter'" <szieberth at vipmail.hu>; 'Tajfuto lev.lista' <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] rajtkarantén - minek? és Fifinek

Kedves Lista,

Mielott mindenki *a Fifi altal leirtak alapjan* formalna velemenyt a ket szoban forgo versenyzo viselkedeserol es sujtano oket mely megvetessel, erdemes a leirtakat kicsit pontositani.

Az egyik megvadolt versenyzo neve nem Borbas Gabor, hanem Borbas Peter, de ez legyen mellekes. Az SI reszidok alapjan a kovetkezok allapithatok meg. Barany Tamas az 1. pontot 15 mp-cel  Borbas Peter elott fogta meg, ez az elony a 3. pontig 6 mp-re csokkent. Ezutan Tamas bekemenyitett, elonye az 5. ponton mar 34 mp. Az ezt koveto hosszu atmeneten Borbas Peter ujra felzarkozott, de a 9. pontra hatranya ujra fel perc fole nott. A 10. pontot viszont mar masfel perccel Barany Tamas elott fogta, ez a kulonbseg az utolso 3 atmeneten es a befuton megmaradt.

Ennek alapjan Fifi allitasa, miszerint BT vegigvezette BG-t a palyan
-- viragnyelven szolva --, erosen pontatlannak tunik.

Erdemes meg szolt ejteni a ket versenyzo kozt indult Korozs Attilarol, akit az elobbiek a 3. ponton utolertek, a 6. pontra mar egy perccel le is maradt toluk. A 7. pontra menet viszont majdem fel perccel elejuk kerult, vegul az utolso 5 atmeneten szemlatomast Borbas Peterrel nagyjabol egyutt futhatott. Igy o lett a 2. helyezett es ez a futasa neki is beleszamitott a II. osztalyu minosites eleresebe.

Termeszetesen elkepzelheto, hogy igen osszehangolt, reszleteket precizen megtervezo csalast kovettek el, melynek lehetoseget a rendezo egyesulet azzal segitette elo, hogy pontosan ebben a sorrendben sorsolta oket egymas utan, de en nem vonnek le a fentiek fenyeben ilyen kovetkezteteseket, akkor sem, ha Fifi meg haromszor elmondja, hogy csalas tortent.

Sporttarsi udvozlettel, Gyula

Ui. A kategoriaban 7 versenyzo indult, ebbol 5 volt ESP-s.



On Tue, August 18, 2020 5:19 pm, Honfi Gábor wrote:

> A nov.16-i  Eger Kupa az évad végén rangsoroló versenyként az egyik 
> utolsó lehetőség volt minősítések megszerzésére, ahol az F21B 
> kategóriában „erősen felborult a papírforma”, amikor egy 
> szabálytalanul összeállított rajtlistával ( 5 ESP-os futó egymás 
> után!) Bárány Tamás az egriek junior válogatottja bevárta a 6 perccel 
> utána induló Borbás Gábor nevű klubtársát s végig vezette a pályán

---------------------------------------------------------------------





















>
> From: Szieberth Péter <szieberth at vipmail.hu>
> Sent: Tuesday, August 18, 2020 6:15 PM
> To: tajfutas at lazarus.elte.hu; Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu>
> Subject: Re: [Tajfutas] rajtkarantén - minek? és Fifinek
>
>
>
>
> Sziasztok!
> A tegnapi futás közben a karantén indokolt léten gondolkodtam. Ha a 
> rajtlista megengedi akkor egy klubtárs aki az elején indul okoska 
> telefonon lefényképezi rajt után a térképet és elküldi a társának aki 
> a rajtjára várakozik. Ez megtörténhet akár a döntőben is.
> Lehet ellene tenni talán a selejtezőn, ha a rendezők egy kategórián 
> belüli szétszórt rajtidőkre odafigyelnek. Bele lehet nyúlni a gépi 
> sorsolásba, aki rendezett valaha az tudja. Valójában a karantén a 
> döntőben zavaró versenyzői szempontból. Oly sokat kell várni a két 
> futam között és még a karanténban is órácskát ott várakozni....! A sok 
> várakozás végén nehéz feltámasztani a tigrist. A célból-kocsitól 
> kifutva-kocogva nekem jobban menne. Lehetne erről megkérdezni a nevelő 
> klubokat mikor eljön az időszakos versenyszabályzat módosításának 
> ideje. A hosszú rajtoltatásnak 2 pillére van. A létszám és a rajtköz.
>
> Mi történt az Eger kupán nem tudom, de nem volt nagy füstje (talán az 
> év vége miatt). Ha nagyfokú volt az etikai vétség egy szövetségi 
> kapitánynak is vannak lehetőségei. Biztosan nem lehet elmenni 
> mellette. Nem szeretnék pálcát törni, elévülésre hivatkozva én sem vagyok patyolattiszta.
> Biztosan vannak a listán olyanok akik igen. A mostani "SI" rendszerben 
> viszont nagyon kell keresni  lehetőséget, hogyan lehet valamit 
> kijátszani, de biztosan lehet (lásd bevezetőmet). Szieberth Péter
>
>
> 2020.08.18. 11:25 keltezéssel, Honfi Gábor írta:
>
>
> Sziasztok,
>
>
>
>
> nem én vagyok az első, aki Márknak ezúton is köszöni a válaszait, mely 
> azonban sajnos nem képes minden tekintetben megnyugtatni.
>
> A karantén-ügy hozta felszínre a hibás FB szabályzatunkra hivatkozva 
> lezárt, a 2019.nov 16.-i Eger Kupán az F21 kategóriában történt, előre 
> megszervezett, csoportosan elkövetett csalás kivizsgálásának elmaradását.
> Amit Márk leírt, az mind igaz a történések terén. Csak érthetetlen, 
> abból a szempontból, hogy az MTFSZ elnökségének (ebben az ügyben) 
> progresszív része – élén a kivizsgálást és szankcionálást elváró Bugár 
> Józseffel az élen! – egy szavazattal (6:5) alul maradt azokkal 
> szemben, akik kivizsgálást és a részletes tények alapján való  
> elítélésnél fontosabbnak tartották az elavult, alapvetően hibás FB 
> szabályzat bejelentési határidő
> (???) előírását. ( Hozzáteszem, hogy a verseny napján írásban jelzésre 
> került a szervezett csalás bejelentése az ESP felé, de a klub nem 
> reagált
> érdemben!)
>
> Zoli (dr. Szlávik) véleménye jogász létére (!) egyezik a józan 
> többségével, amikor nem az elavult, az esetek többségében 
> betarthatatlan bejelentési határidőt tartja fontosnak, hanem a 
> sportági alapnormák durva megsértését kívánja elítélni: „Másrészt  
> komolyan kellene csalás esetén szankcionálni az egyént és a klubot is. Itt viszont nem állunk jól.”
>
> Bárány Tamás junior válogatott és ifjú társai a rendező ESP érett 
> vezetőivel együtt a fentiek miatt nem kaptak (még) sem jogi, sem pedig 
> morális elítélést, pedig ennek elmaradása nem segíti elő annak  a 
> sportági morálnak a kialakulását, mely  alapja lehet(ne) a karantén 
> mellőzésének is, a fair play viselkedésnek minden szintű 
> tájfutóversenyen.
>
>
>
> Üdv,
>
>
>
>
> Fifi
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
> From: Zoltan Szlavik  <mailto:z.szlavik at gmail.com> 
> <z.szlavik at gmail.com>
> Sent: Tuesday, August 18, 2020 8:36 AM
> To: Márk Gárdonyi  <mailto:mark.gardonyi at gmail.com> 
> <mark.gardonyi at gmail.com>
> Cc: Honfi Gábor  <mailto:honfig at szuperinfo.hu> <honfig at szuperinfo.hu>; 
> Szabolcs Tornai  <mailto:tornai.szabolcs at gmail.com>
> <tornai.szabolcs at gmail.com>; Tajfuto lev.lista 
> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> <tajfutas at lazarus.elte.hu>
> Subject: Re: [Tajfutas] rajtkarantén - minek?
>
>
>
>
> Egyrészt ahogy Fifi mondta, a nevelésnek fontos szerepe van abban, 
> hogy ne történjen tájfutó versenyen csalás. Szerintem jól állunk ezen a téren.
> Másrészt komolyan kellene csalás esetén szankcionálni az egyént és a 
> klubot is. Itt viszont nem állunk jól.
>
> Alapvetően bizalommal kellene a versenyzőinkhez állni, a karantén 
> pedig a bizalmatlanság jele.
>
> Ahogy VP is írta, kedvünket veszi a karantén.
>
>
> Zka
>
>
>
>
> Ps. A világversenyek karanténját ne keverjük ebbe bele.
>
>
>
>
> Márk Gárdonyi <mark.gardonyi at gmail.com 
> <mailto:mark.gardonyi at gmail.com> <mailto:mark.gardonyi at gmail.com> 
> <mailto:mark.gardonyi at gmail.com> >
> (időpont: 2020. aug. 18., K, 8:21) ezt írta:
>
>
> Sziasztok!
>
>
>
>
> Szerintem épp a tavalyi év mutatta meg, hogy sajnos nem elég a 
> versenyzők szabálykövető magatartásában bízni, hanem aktívan meg kell 
> akadályozni a jogosulatlan előny szerzést. Hiába versenyez 
> sportszerűen a tájfutók túlnyomó többsége, sajnos mindig lesz pár 
> versenyző, aki megpróbálja megtalálni a kiskaput és ezzel elrontja a 
> többiek élményét. Vegyétek figyelembe azt is, hogy a KOB nem egy 
> verseny a sok közül, hanem kiemelt országos bajnokság; ilyen öszesen 3 van egy évben, vegyük őket komolyan!
>
>
>
> Ami a tavalyi Eger-kupás esetet illeti, azzal az "illetékesek" igenis 
> akartak foglalkozni. Azonban az illetékeseket is köti az érvényes 
> szabályzat, azt nem hághatják át. Ha az eseményről a bejelentést nem 
> több hónap késéssel kapja a szövetség, akkor lehetett volna érdemben fellépni.
> Annyi folyománya volt az ügynek, hogy felszínre kerültek a fegyelmi 
> szabályzat hibái, és azokat javítottuk. Visszamenőleg azonban nem 
> tudjuk az új szabályzatot alkalmazni, az minden jogelvvel szembe menne.
>
>
>
> Üdvözlettel,
>
>
> Gárdonyi Márk
>
>
>
>
> Honfi Gábor <honfig at szuperinfo.hu <mailto:honfig at szuperinfo.hu> 
> <mailto:honfig at szuperinfo.hu> <mailto:honfig at szuperinfo.hu> > ezt írta
> (időpont: 2020. aug. 18., K, 7:27):
>
>
> Sziasztok,
>
>
>
>
> Szabi felvetése teljesen jogos.
>
>
> A sportszerű versenyzés az egyik jellemzője kellene, hogy legyen 
> sportágunknak. A megállapítása is teljesen életszerű, amikor azt 
> mondja, hogy” aki mindenáron csalni akar, rajtkaranténnal is simán tud. "
>
> A KOB Rendezők csak teszik a dolgukat és a szövetség elvárásainak 
> megfelelően gondoskodnak a sportszerű versenyzés feltételeiről, a 
> csalás megelőzéséről.
>
> A tiszta, korrekt versenyzés akkor kap érdekes megítélést, amikor 
> viszont konkrét, szervezett csalás történt az Eger Kupán tavaly 
> novemberben junior válogatott versenyző részvételével, de az 
> illetékesek nem kívántak foglalkozni vele.
>
> A sportszerűséget folyamatosan védeni, oktatni kell a versenyek előtt, 
> s akkor a versenyen már valóban nem kell(ene) óvintézkedés. A csalást 
> pedig
> -  megvetéssel kezelve – el kell ítélni, ami kedvét szegi minden 
> ügyeskedőnek.
>
>
>
> Üdv,
>
>
>
>
> Fifi
>
>
>
>
> Honfi Gábor
>
>
>
>
> T +36 36 312-701
>
>
> M +36 30 471-1593
>
>
> honfi.gabor at szuperinfo.hu <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
> <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu> <mailto:honfi.gabor at szuperinfo.hu>
>
>
> <http://www.szuperinfo.hu/> <http://www.szuperinfo.hu/> 
> www.szuperinfo.hu <http://www.szuperinfo.hu>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
> From: Tajfutas <tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu 
> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>
> <mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> > On Behalf Of Szabolcs 
> Tornai
> Sent: Tuesday, August 18, 2020 12:31 AM
> To: tajfutas at lazarus.elte.hu  <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> <mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
> Subject: [Tajfutas] rajtkarantén - minek?
>
>
>
>
> Örökzöld téma: minek a rajtkarantén? De tényleg. Aki mindenáron csalni 
> akar, rajtkaranténnal is simán tud. Miért nem elég leadni a térképet 
> befutás után?
>
> Főleg most, a vírushelyzet idején teljesen érthetetlen a rajtkarantén.
>
>
> Ráadásul sokan gyerekekkel, családostul jönnek, de mindenkinek 
> fölösleges bonyodalom, főleg, hogy nyílt részen leszünk, ahol nem lesz 
> árnyék, és sátrat kell verni, ezek szerint többször is a nap folyamán?
>
> Sz.
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
>
>
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu> 
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>






More information about the Tajfutas mailing list