[Tajfutas] Dol és Sopron Kupa

Márk Gárdonyi mark.gardonyi at gmail.com
2017. Május. 30., K, 20:28:12 CEST


Akkor most még egyszer hangsúlyoznám, hogy a világ nem a 25-30 perces
"sprint" pályák irányába halad. Kicsit konkrétabban: az ifi EB-n 12 perces
győztes időre tervezik a sprintet. Az az érv, hogy egy 15 perces futásért
nem éri meg elutazni az ország másik végében a DOL esetében nem állja meg a
helyét, mert aznap délután ott volt a váltó is.
Amúgy a verseny jól sikerült, köszönjük a rendezést. A térképek is
alapvetően jók voltak, azonban nem tudok szó nélkül elmenni a "jellegfák"
tömege mellett. Szerintem, ha 100 m-en belül kettőnél több jellegfa van
felvéve a térképre akkor mind törölni kell, mert nem lehet őket
tájékozódásra felhasználni. Hozzá kéne szokni, hogy vannak olyan erdők
amelyek természetes módon öregebb fákat is tartalmaznak; ilyen erdőkben
egy-egy nagyobb törzsátmérőjű fa egyáltalán nem különleges, vagyis nem
nevezhető jellegfának. Konkrétan vasárnap volt olyan jellegfa ábrázolva a
térképen egy szárazárok mellett, amiről nem tudtam eldönteni a terepen,
hogy a térkép javító melyik fára gondolt, annak ellenére, hogy ott álltam
az árok partján.

Üdv,
Gárdonyi Márk

2017. május 30. 19:14 Verebélyi Zsolt írta, <verebelyizsolt at globonet.hu>:

> Sziasztok!
>
> Először is szeretném megköszönni a közel 1000 fő részvételét a
> Diákolimpián és Sopron Kupán!
>
> Az eredményeket megtaláljátok az  http://adatbank.mtfsz.hu honlapján.
>
> Néhány gondolat, mint térképkészítő, pályakitűző, és versenyrendező
> szemszögből!
>
> Igen, valóban túl vállaltam a feladatokat, de meg kellett küzdenem egy új
> térkép elkészítésével, az áprilisi havazás általi károk pályakitűzési
> feladatok megoldásával, és még sorolhatnám! Nagyon sokat, időt nem kímélve
> dolgoztam, dolgoztunk, hogy mindenki számára megfelelő rendezvényt
> szervezünk rendezőkkel a számotokra! De ezt tovább nem is taglalnám.
> Tanultam a dologból!:-)
>
> Rövidtáv: A pályakitűzésemkor azon gondolkodtam, hogy lehetőségeim
> szerint, hogy akadályozzam meg, hogy rohanás helyett, legyen inkább, egy
> igazi méltó feladatokkal, megoldásokkal rendezendő diákolimpia! A
> szabályzattal nem értek egyet, hogy 15 perc lerohanással végezzünk, akkor
> miért utazzuk át a fél országot, de aki anno részt vett a Dunántúl,
> Thermál, Vasi Kupákon, melyet Én rendeztem tudhatta, hogy inkább gyenge
> középtáv nálam a sprint! Valóban nem a megszokott lakótelepi, gyorsan
> olvasható terep volt! A verseny ellenőrző bírója Molnár Péter többször is
> elmondta, hogy nem a sprintnek megfelelő győztes idők fognak születni, de
> Én ragaszkodtam hozzá! Pályákat úgy alkottam meg, hogy nem a gyorsan futok,
> hanem a leleményesség is számításba jöhessen, és ez elég jól sikerült!A
> pályaadatok meghatározásánál jelenleg a szabályzat nem mért, hanem a
> légvonalban futott km határozza meg!
>
> Normáltáv: A pályatervezésem során itt figyelembe vettem a győztes időket,
> és sikerült is megtartani! A versenyzés szempontjából elsődleges a
> Diákolimpia és utána a kísérő verseny! Szerettem volna egy pillangóval
> megszórni a Diákolimpiát, de azt a választ kaptam az ellenőrzőbírótól, hogy
> nem egyenlő feltételekkel indulnak a résztvevők! A két rajt használata is
> felmerült, de a Dol szempontjából nem korrekt, csak ha másik terepen van!
> Viszont, meg kell említenem a parkolási szabályok be nem tartását! Ha azt
> szeretnétek, hogy legközelebb ne legyen itt verseny, akkor jó úton haladunk!
>
> Most viszont elmegyek aludni, mert rám fér!!!:-)
>
> Üdv.Verebélyi Zsolt
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170530/d6120854/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról