[Tajfutas] ranglista

Kéri Gerzson gfkeri at gmail.com
2016. Sze. 3., Szo, 17:15:46 CEST


Tisztelt MTFSZ bizottságok, versenyzők, bírók és edzők!

A rangsorpontos eredmények késéséhez nem szeretnék már hozzászólni sem
most, sem a jövőben. Ezzel kapcsolatban korábban hosszú levelekben
kimerítően megírtam a javaslataimat. A használatos matematikai modell
hibáira is korábban jó néhányszor rámutattam, jelenleg ezzel sem szeretnék
foglalkozni. Fogadjuk el tehát a modellt jónak, mert nem könnyű rajta úgy
javítani, hogy ne is rontsunk rajta - esetleg többet, mint amennyit
javítunk. Most csak a számítási módszerhez és az eredmény megjelenéséhez
szeretnék néhány megjegyzést tenni. Az utóbbival kezdem:

1. mj. Könnyebben lehetne a rangsorpontos eredményeket ellenőrizni, ha
minden rangsoroló kategóriában megjelenne a Tm, a Pm, és az, hogy kik a
ponthozók - ahogy ezt az elmúlt években megszoktuk.

2. mj. Matematikusi szőrszálhasogatásnak tűnhet, azért sokáig haboztam,
hogy a következőt elmondjam-e. Aztán rájöttem, hogy ez az elv nem is
annyira a matematikában, hanem sokkal inkább a mérnöki számításokban
fontos. Ahhoz, hogy műszaki, fizikai, kémiai és hasonló számításokban a
végeredmény egy meghatározott számú tizedesre garantáltan pontos legyen, a
számítási folyamatban menetközben mindig ennél több tizedessel kell
számolni. Azt hiszem, hogy ezt a fontos számítási alapelvet minden
mérnökhallgató megtanulja, sőt a jobb gimnazisták is tudják. A tájfutók
között pedig úgy tudom, sok mérnök és mérnökhallgató van, ezt a
tényt figyelembe véve nagyon fontosnak tartom az elv tudatosítását, - azok
számára is, akik hiányoztak az óráról, amikor ezt tanulták. Itt, a mi
rangsorpontjainknál tudom, hogy nem annyira fontos, hogy tökéletesen pontos
legyen a végeredmény, de miért ne számoljunk pontosan, ha az nem kerül
semmibe? A számítógépnek nem fáj, ha több tizedesjegyre számolunk menet
közben. Ergo, a képletekben szereplő Tm és Pm értékeket ne 2, hanem mindig
ennél több (pl. 3-4) tizedesjegy pontosságra számítsuk ki. Én a saját
rangsorpontjaim kiszámításához nem 2. hanem több tizedesjegyre adom meg a
Pm és Tm értékét, ezért a számításaim eredménye néha kissé eltér a
hivatalosan számított, nem annyira pontos rangsorpontoktól. Megnyugtatásul
az illetékeseknek: Az általuk számított eredmények hibája tűrhető, 2-3
századnál nagyobb eltérést még soha nem észleltem a saját pontos
eredményeimhez képest. Ez itt, a sport területén nem baj, és tényleg nem
akarok szőrszálhasogató lenni, de pl. egy rakéta pályájának a kiszámítása
esetén komoly kalamajkát eredményezne az előbbiek figyelembe nem vétele. És
ismétlem: Miért ne számítsunk ki teljesen pontos rangsorpontokat, ha az nem
kerül semmibe?

3. mj. Javaslom, hogy a regionális rangsoroló versenyek esetén felnőtt és
szenior kategóriákban ne történjen rangsorpont számítás (a rangsorpontokat
csökkentő 0,85- ös szorzó miatt teljesen fölösleges), hanem csak az
ifjúsági kategóriákban. Ennek eldöntése előtt azonban nézzük majd meg a
végleges 2016. évi minősítési ranglisták elkészülését, és nézzük meg benne,
lesz-e olyan nem ifjúsági korban lévő versenyző, akinek a minősítéséhez
szüksége van regionális rangsorolón szerzett rangsorpontra. Szeniort nem
tudok elképzelni ilyet, a felnőtt korosztály tagjainak nevében viszont nem
szeretnék nyilatkozni előre.

!. mj. Csatlakozom ahhoz a javaslathoz (azt hiszem Marci fejtette ki), hogy
a (ma már mindig pályakombinációs) váltó versenyekre ne kelljen
rangsorpontokat számítani. Más szóval, ne legyenek rangsoroló
váltóversenyek. Remélhetőleg ez senkit nem fog befolyásolni a váltó
versenyekre történő nevezésben. Nem hiszem, hogy volna lényeges számban
olyan versenyző, aki váltóban akar rangsor helyezést javítani.

Üdvözlettel:
Kéri Gerzson
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20160903/9de2a471/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról