[Tajfutas] Tajfutas digest, 82 kötet, 32 szám

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2015. Júl. 25., Szo, 21:24:36 CEST


Sziasztok!

Engi Imrével, aki a mi térképeinket készíti már többször beszélgettünk róla, hogy mai erdei tájfutó térképek is egyre inkább túl vannak javítva, ami a futás közbeni olvashatóság rovására megy. Imre ezt igyekszik elkerülni, időnként éri emiatt talán kritikai a térképeit, de az én tapasztalatom az, hogy jó kis térképeket készít ezzel a felfogással, és azokat futóként és rendezőként is igen jól tudom használni. 

A Vakáció Nagydíjra nagy örömömre eljött Herwig Proske az OLC Graz egyik alapítója, és korábbi elnöke, aki most a fürstenfeldi csapatban versenyez, és a vele való beszélgetésben került szóba a térképjavítás. Idén ők rendezték az Alpok-Adria Kupát, amely egyben osztrák bajnokság is volt, és amire a térképet magyar helyesbítő, a szombathelyi Tóth Gábor készítette. Azt mondta, hogy Gábor nagyon pontos térképet készített, de annyira részletes volt, hogy az már a szenioroknak kiolvashatatlan volt, főleg futás közben. Felvezetéshez gyalog kiváló volt, de ezzel a felfogással, gyakorlatilag egy túlhelyesbített térképet rajzolt Gábor a területről. Aki ért németül, a következőket mondta: Mehrere Laufer haben nach dem Wettkampf gesagt und geschrieben, dass die Karte zu genau war.

Másik hasonló tapasztalatom a győri térképpel van, aminek az alapját Heckenast Tomi készítette annak idején számunkra, és ő pontosan betartotta az akkori ISSOM előírásokat. Ennek köszönhetően sokkal kevesebb objektumot tartalmaz a térkép, mint a hasonló városi tájfutó térképek, cserébe viszont tájfutásra a nagy sebességű futás mellett is kiválóan alkalmas.

Edzőtáboroztunk az Ágfalvi gerincen a régi térképpel és nem emlékszem, hogy gondot okozott volna a térkép kiolvasása, bár voltak elég részlet gazdag területek. Igaz nekem még elég jó most a szemem, a lézeres műtétnek hála a mínuszos szemüvegemtől megszabadultam, a pluszos meg még nem ért utol.

üdv. Viktor

From: Szieberth Péter 
Sent: Saturday, July 25, 2015 7:45 PM
To: tajfutas at lazarus.elte.hu 
Subject: Re: [Tajfutas] Tajfutas digest, 82 kötet, 32 szám

Sziasztok!

Nem vagyok tagja a Térkép B. , de azt gondolom, hogy a szabályokat azért hoz egy társadalom, hogy működőképesebb legyen. Ha az a szabály, hogy nem hajthatok be autóval az egy irányú utcába, akkor azt nem tehetem (következmények nélkül). Ha az a szabály, hogy lehet HOB-t rendezni tömegrajttal, ágálhatok ellene, de a szabály az szabály (legfeljebb nem indulok). Nagyon kiakadnék,hogy versenyről-versenyre más méretaránnyal találkoznék. Nem vagyok profi a kérdésben, de tudomásom szerint az objektumokat néha mérlegelve (szelektálva) kell a javítónak a térképre feltenni, hogy az olvasható legyen. ÉSSSS ez így helyes. Ha egy területen 1m sziklákból áll, akkor csak az annál lényegesen nagyobbakat kerülnek a térképre. A térképnek olvashatónak kell lennie a szabályok betartásával. Ez egy részlet gazdag területnél tudás és gyakorlat. Ezért az első egy OB-n, hogy megnézem ki javította a térképet!

Szieberth P. PVM 



On Sat, 25 Jul 2015 12:00:01 +0200, tajfutas-request at lazarus.elte.hu wrote:

  Sziasztok!

  Az MTFSZ honlapra felkerült a Dunántúl Kupa értesítője: http://mtfsz.hu/megjelenites/versenynaptar/showevent.php?event=5882

  Megtörténtek a kategória összevonások, aki változtatni szeretne az verebelyizsolt at globonet.hu email címre küldje vasárnap 16 óráig, utána elkészítem a rajtlistát!

  Valamint, aki menüt szeretne fogyasztani, az legkésőbb szerda délig jelezze felém, mert utána leadom a létszámot!

  Sajnálattal kell közölnünk, hogy a térképbizottság nem engedélyezte a M 1:3000 és M 1:7500 térképet, így várhatóan M 1:4000 és M 1:10000 méretarányra módosul, de még próbálkozunk!

  Üdv: Verebélyi Zsolt



--------------------------------------------------------------------------------
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150725/9a88d624/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról