<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Sziasztok!</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Engi Imrével, aki a mi térképeinket készíti már többször beszélgettünk 
róla, hogy mai erdei tájfutó térképek is egyre inkább túl vannak javítva, ami a 
futás közbeni olvashatóság rovására megy. Imre ezt igyekszik elkerülni, időnként 
éri emiatt talán kritikai a térképeit, de az én tapasztalatom az, hogy jó kis 
térképeket készít ezzel a felfogással, és azokat futóként és rendezőként is igen 
jól tudom használni. </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A Vakáció Nagydíjra nagy örömömre eljött Herwig Proske az OLC Graz egyik 
alapítója, és korábbi elnöke, aki most a fürstenfeldi csapatban versenyez, és a 
vele való beszélgetésben került szóba a térképjavítás. Idén ők rendezték az 
Alpok-Adria Kupát, amely egyben osztrák bajnokság is volt, és amire a térképet 
magyar helyesbítő, a szombathelyi Tóth Gábor készítette. Azt mondta, hogy Gábor 
nagyon pontos térképet készített, de annyira részletes volt, hogy az már a 
szenioroknak kiolvashatatlan volt, főleg futás közben. Felvezetéshez gyalog 
kiváló volt, de ezzel a felfogással, gyakorlatilag egy túlhelyesbített térképet 
rajzolt Gábor a területről. Aki ért németül, a következőket mondta: Mehrere 
Laufer haben nach dem Wettkampf gesagt und geschrieben, dass die Karte zu genau 
war.</DIV>
<DIV 
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>Másik hasonló tapasztalatom a győri térképpel 
van, aminek az alapját Heckenast Tomi készítette annak idején számunkra, és ő 
pontosan betartotta az akkori ISSOM előírásokat. Ennek köszönhetően sokkal 
kevesebb objektumot tartalmaz a térkép, mint a hasonló városi tájfutó térképek, 
cserébe viszont tájfutásra a nagy sebességű futás mellett is kiválóan 
alkalmas.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>Edzőtáboroztunk az Ágfalvi gerincen a régi 
térképpel és nem emlékszem, hogy gondot okozott volna a térkép kiolvasása, bár 
voltak elég részlet gazdag területek. Igaz nekem még elég jó most a szemem, a 
lézeres műtétnek hála a mínuszos szemüvegemtől megszabadultam, a pluszos meg még 
nem ért utol.</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>üdv. Viktor</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A title=szieberth@gmail.hu 
href="mailto:szieberth@gmail.hu">Szieberth Péter</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Saturday, July 25, 2015 7:45 PM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=tajfutas@lazarus.elte.hu 
href="mailto:tajfutas@lazarus.elte.hu">tajfutas@lazarus.elte.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Tajfutas] Tajfutas digest, 82 kötet, 32 
szám</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV 
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<P>Sziasztok!</P>
<P class=MsoNormal>Nem vagyok tagja a Térkép B. , de azt gondolom, hogy a 
szabályokat azért hoz egy társadalom, hogy működőképesebb legyen. Ha az a 
szabály, hogy nem hajthatok be autóval az egy irányú utcába, akkor azt nem 
tehetem (következmények nélkül). Ha az a szabály, hogy lehet HOB-t rendezni 
tömegrajttal, ágálhatok ellene, de a szabály az szabály (legfeljebb nem 
indulok). Nagyon kiakadnék,hogy versenyről-versenyre más méretaránnyal 
találkoznék. Nem vagyok profi a kérdésben, de tudomásom szerint az objektumokat 
néha mérlegelve (szelektálva) kell a javítónak a térképre feltenni, hogy az 
olvasható legyen. ÉSSSS ez így helyes. Ha egy területen 1m sziklákból áll, akkor 
csak az annál lényegesen nagyobbakat kerülnek a térképre. A térképnek 
olvashatónak kell lennie a szabályok betartásával. Ez egy részlet gazdag 
területnél tudás és gyakorlat. Ezért az első egy OB-n, hogy megnézem ki 
javította a térképet!</P>
<P class=MsoNormal>Szieberth P. PVM </P>
<P class=MsoNormal> </P>
<P>On Sat, 25 Jul 2015 12:00:01 +0200, tajfutas-request@lazarus.elte.hu 
wrote:</P>
<BLOCKQUOTE 
style="WIDTH: 100%; PADDING-LEFT: 5px; MARGIN-LEFT: 5px; BORDER-LEFT: #1010ff 2px solid" 
type="cite"><!-- html ignored --><!-- head ignored --><!-- meta ignored --><!-- meta ignored -->
  <DIV class=Section1>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Sziasztok!<!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Az MTFSZ honlapra felkerült a Dunántúl Kupa 
  értesítője: <A 
  href="http://mtfsz.hu/megjelenites/versenynaptar/showevent.php?event=5882">http://mtfsz.hu/megjelenites/versenynaptar/showevent.php?event=5882</A><!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Megtörténtek a kategória összevonások, aki változtatni 
  szeretne az <A 
  href="mailto:verebelyizsolt@globonet.hu">verebelyizsolt@globonet.hu</A> email 
  címre küldje vasárnap 16 óráig, utána elkészítem a rajtlistát!<!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Valamint, aki menüt szeretne fogyasztani, az legkésőbb 
  szerda délig jelezze felém, mert utána leadom a 
  létszámot!<!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Sajnálattal kell közölnünk, hogy a térképbizottság nem 
  engedélyezte a M 1:3000 és M 1:7500 térképet, így várhatóan M 1:4000 és M 
  1:10000 méretarányra módosul, de még 
  próbálkozunk!<!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P>
  <P class=MsoNormal style="MARGIN-BOTTOM: 12pt"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: small; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'"><SPAN 
  style="FONT-SIZE: 12pt">Üdv: Verebélyi 
  Zsolt<!-- o ignored --></SPAN></SPAN></P></DIV></BLOCKQUOTE>
<DIV> </DIV>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Tajfutas mailing 
list<BR>Tajfutas@lazarus.elte.hu<BR>http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas<BR></DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>