[Tajfutas] MTFSZ Alapszabály - névváltoztatás

péter kovács kovacsp969 at gmail.com
2011. Feb. 5., Szo, 19:28:41 CET


Sziasztok!

Sün levele elég meggyőző, hogy miért is kellene nevet változtatnunk.
Persze én azért még mindig jobban szeretném, ha maradhatna a régi, pedig
szerintem az átlagnál jobban szimpatizálok a "kis" szakágakkal, de belátom,
hogy a múlt ápolásánál fontosabb lenne a jövő építése, és ha ez segítség a
szágaknak, akkor esetleg változzon a név is.

Pedig időközben még egy érv fogalmazódott meg bennem a régi meghagyása
mellett. Ez a tájfutás anyasportág mivolta. Versenyeztem együtt tájbringa és
sítájfutó versenyeken is nem tájfutókkal, akiknek semilyen tájfutó gyökerük
nem volt. Ők voltak az elenyésző kisebbség. Mindkét szakágban (de mint a
közelmúltban Bíró Fruzsitól megtudtam, még a Trail-o-ban is) igazából csak
tájfutó múlttal lehet komolyabban labdába rúgni. Biztos van egy-két üdítő
kivétel, de a bármiféle tájékozódás magasszintű elsajátítására eddig legjobb
iskolának a tájfutás tűnik.
Tehát ha innen nézzük, a szakágak akár meg is tisztelhetnék ennyivel az
anyasportágat, hogy annak a nevét viseli a szövetség.
Ha a "fő" szakág és a három kisebb testvér Sün által is említett létszámbeli
arányát nézük, akkor hasonló következtetésre juthatunk.
De ha a "kistestvérek" fejlődéséhez tényleg a néváltoztatás kell, akkor
engem meggyőztetek.


És akkor egy javaslat, ami kicsit bonyolultnak tűnik, de ha jogilag
elfogadható, akkor a kecske is jóllakhatna, és a káposzta is megmaradna:
*
*
*Magyar Tájékozódási Futó és Tájékozódási Sportok Szövetsége*

Ez így baromi hosszú és bonyolult, de sok esetben a szervezetek nem a teljes
nevüket használják, hanem annak rövidített alakját. Nem tudom, hogy ez
jogilag hogy áll, de az én elképzelésem szerint a tájfutók használhatnák a
Magyar Tájékozódási Futó (vagy tájfutó), a "kis" szakágak pedig a Magyar
Tájékozódási Sportok Szövetsége "rövidített" (de még mindig elég bő lére
eresztett), így mindenki neki tetsző név alatt intézhetné ügyeit.
Persze csak akkor, ha ez jogilag elfogadható.

Igaz, ekkor még mindig fennáll az a kérdés, hogy mi legyen a többi, hozzánk
eddig nem kötődő tájékozódási sportággal. (Amelyek közül a rádióiránymérést
az előző levelemből kifelejtettem, ez úton is elnézést kérek érte a (köztünk
is versenyző) érintettektől!)


Ha jól gondolom, akkor a Szövetség nevének megváltoztatásához be kell adni
valamilyen javaslatot, amit aztán vagy megszavaznak, vagy nem.

Sün, akkor hát ennek kell lennie a következő lépésnek!

Kovács Péter
BBB




2011/2/4 Sandor Talas <sandor.talas at gmail.com>

> "Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
> Bárhogy nevezzük, éppoly illatos."
>
>
> Sziasztok,
>
> A sportág elnevezése (s így Szövetség neve is) véleményem szerint igen
> lényeges pont a továbblépés szempontjából.
>
> Ennek egyik pontja a külső kommunikáció, másik pontja pedig a belső
> szemléletmód. A "Futó" megnevezés nehezíti kifelé a szakági sokszínüség
> megjelenítését, a belső szemléletben pedig könnyen csőlátást eredményez.
>
> A sportág és a Szövetség neve az amivel nem sportágbeliek először
> találkoznak - különösen hivatalos (pl szponzori) minőségben. Nem természetes
> számukra, hogy futáson kívül más szakágak is tartoznak a sportágba. Sokkalta
> nehezebb azt elkezdeni magyarázni, hogy mi minden tartozik még ide, mint
> elhárítani az esetleges túlértelmezést.  Pedig a szponzorok szemében minél
> nagyobbnak kell érződnünk, ha komolyabb (nullánál nagyobb ;-)) támogatásra
> pályázunk.
>
> Belső szemléletben is fontos lépés lenne ha a sportág megnevezéséből
> kikerülne a futásra szűkítő alak. Kisebb valószínüséggel fordulna elő, hogy
> pl. öt éves "Sportági stratégia" úgy íródik, hogy abban a nem futó szakágak
> nem kerülnek említésre azon túl, hogy elvárjuk az eredményességüket. Nem
> kellene újra meg újra nekirugaszkodni a Janó által is említett párhuzamos és
> egyenlő kezelésének a szakágakat illetően akár az elnökség, a nem-szakági
> bizottságok, vagy a területi szövetségeket illetően. Természetesebb módon
> merülne fel, hogy nem csak futással kell foglalkozniuk - még ha
> nyilvánvalóan a futó szakág kapja a legnagyobb figyelmet népessége okán.
>
>
> Persze értem, hogy benfentes vén rókáknak minden úgy jó ahogy megszokták.
>
> Csak akkor nem kell azon problémázni, hogy miért nem kapunk több figyelmet
> kívülállóktól és hol marad az evolúció. ;-)
>
> Üdv,
> Sün
>
>
>
>
>
> On  3 Feb, 2011, at 10:12 AM, péter kovács wrote:
>
> Sziasztok!
> A Janó által felvetett vitaindító kérdés már jó régen és jó sokszor
> felmerült, és eddig (szerintem) szerencsére még maradt az eredeti név.
>
> Az első próbálkozás a Tájékozódási Futó helyett a Tájfutó névalak lett
> volna.
> Ezt mindenki használja, meg is gyökeresedett, de ha elkezdjük boncolgatni a
> szó értelmét, akkor szerintem nem találjuk meg azt (bár nem vagyok
> nyelvész).
>
> A következő lenne a Tájékozódási Sportok Szövetsége?
> Amikor aktív és lelkes tájbringás voltam, akkor sem éreztem soha semmi
> szükségét, hogy ne a Tájékozódási Futó Szövetség, hanem valami már keretein
> belül űzzem azt. Ugyanígy éreztem amatőr sítájfutóként. Én teljesen
> egyenértékűnek tekintem a szakágakat, de nem hiszem, hogy ennek a Szövetség
> nevében meg kellene jelennie.
>
> Lehet, hogy a régi név patinája miatt? Vagy hagyománytiszteletből?
> Vagy azért, mert valószínűleg sokkal több olyan tájékozódási sportág van,
> amihez az MTFSZ-nek nincs köze, mint amennyi szakágunk magunknak van?
>
> csak néhány, amiről én tudok:
> -hőlégballonos
> -lovas
> -búvár
> -tájékozódási túraversenyek
> -túlélőversenyek
> -talán kicsit a Geocatching is
> és mintha a motorosok is csinálnának valami ilyesmit
>
> Ezek mind tájékozódási sportok, amikhez nincs közünk. Őket is integrálni
> akarjuk? Vagy kisajátítani előlük a nevet? :-)))
>
> Szóval én név szintjén maradnék Tájékozódási Futó, még ha erősen
> szimpatizálok is a különféle szakágakkal.
> Persze ez csak egy élő kövület magánvéleménye.
>
> És attól függetlenül, hogy fog-e változni a név, továbbra is szeretni fogok
> minden tájékozódási futót, tájfutót és tájékozódási sportolót!
>
> Kovács Péter
> BBB
>
>
>
>
>
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20110205/63705113/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról