[Tajfutas] Fw: További SI kérdés

Hegedüs Ábel abel.terkep at chello.hu
2010. Jún. 29., K, 09:08:51 CEST


Sziasztok

Tudomásom szerint a magyar szabályzat nem intézkedik pontosan erről, úgyhogy a nemzetközi szabályzatot és gyakorlatot ismertetem. Ezek a szabályok WRE versenyeken és attól felfelé (VK, EB, VB) érvényesek, tehát számos hazai rendezvényen is. Annak, aki bármikor ilyenen való részvételt tervez (szenior VB is!), annak érdemes e szerint versenyeznie addig is, amíg tételesen be nem emelik a magyar szabályzatba és az ellenőrző bíróknak is ezt a megoldást javaslom.
A szabály teljesen egyértelmű, aki célbafutáskor nem tudja igazolni, hogy valamennyi pontot szabályosan érintette, azt ki kell zárni.
Ezt nagyon szigorúan alkalmazzák, egyrészt azért, mert tényleges műszaki hiba gyakorlatilag soha nem fordul elő, másrészt kezelhetetlen csúszásokat okoz az időrendben minden más megoldás, valamint veszélyes precedenst teremtene a későbbi versenyekre.
Határesetek: 
A 2008-as VB-n kizárták azt a futót, akinek az átfutóponton a szpíkerrendszer bejelezte, hogy járt a ponton (és a nézők is látták), de túl gyorsan húzta ki a dugókáját és abba nem írta bele az időt a doboz.
Az egyik nagy váltóversenyen kizárták azt a futót, aki, mivel a tömegtől nem fért oda a dobozhoz, dugás helyett lyukasztott.
Ennek megfelelően ki kell zárni azt, aki elveszti a dugókáját és dugás helyett lyukaszt akár egy ponton is, még akkor is, ha esetleg még a pályán visszakapja egy mögötte futó szemfüles versenyzőtől. (Tessék biztosági rögzítést használni, filléres alapanyagokból percek alatt előállítható vagy meg is vásárolható.)
Természetesen ha nem jelez vissza a doboz, akkor lyukasztani kell. Én ebben az esetben azt javaslom a rendezőknek és ellenőrzőbíróknak, hogy a lyukasztást fogadják el akkor is, ha az nem a térképre nyomtatott kockákba történt. A térképkészítők pedig szerintem akkor járnak el ésszerűen, ha egyáltalán nem tesznek ilyen kockákat a térképre és akkor a helyzet egyértelmű.
Ha csak egyetlenegy versenyzőnek nem működött a doboz (és mindenki másnak igen), akkor is ki kell zárni szerintem, ha szabályosan lyukasztott, mert ennek a technikai valószínűsége is gyakorlatilag nulla, de ez már az rendezőség-ellenőrzőbíró-zsűri stb hatásköre (ebben a sorrendben, és amíg nincs a szabályzatban részletes szabályozás, addig a többi kérdés is).
Még egy gondolat: a fentiek fényében egy (nagyon) kicsit megértem a kétszer pittyegőket, bár a jelenség futás közben nagyon zavar. Érdemes végiggondolni, hogy a második jelzés minden ponton való megvárásával  egy sprintversenyen több helyezéssel hátrébb lehet kerülni.

Ábel
  én arra szeretnék választ kapni, van- e esetleg írásban is lefektetett szabályzat arról, hogy tájfutóversenyeken, akinek a célban való dugóka kiolvasást követően hibát jelezz a Kramer program, miként kell eljárni. 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20100629/5310222c/attachment-0001.htm>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról