[Tajfutas] figyelem koncentráció vs szivatás

Mézes Tibor Sólyom gocsejktfe at gmail.com
2022. Aug. 29., H, 21:37:09 CEST


Sziasztok!

A fő problémám eleinte az volt, hogy megszívtam a pontot, pár másodpercet
ácsorogtam és fogtam a helyeset nagy kerülővel. Utólag nézegetve a
térképet, szerintem a sövény jelen át lehetett menni a térképjel szerint,
mert csak hármas zöld volt. Felmentem újra a rajtba, hogy kisérős versenyen
kísérőként fussak, szembe jött az egyik versenyzőm, aki elmondta hogy mi
miatt hibás a pályája. Majd az ott lévő ellenőrző bíróval beszélgetve
mindketten egyet értettünk abban, hogy az a pontelhelyezés szándékos volt.
Aztán lementem a célba és másik három versenyzőmről derült ki, hogy
ugyanezen "fifikás" pontkirakás miatt nincs eredményük. Aztán megnéztem az
eredményeket és láttam, hogy a mezőny indokolatlanul nagy részének emiatt
nincs eredménye. És itt már nem csak az én személyes problémámnak éreztem.

Mit tehet a klubvezető, aki azért viszi el a versenyzőit egy versenyre,
hogy minősítést fussanak. (Igen, én azok közé tartozom, akik a minősítésért
futnak mindaddig, amíg ez a támogatás egyik alapja a szövetség részéről és
ezért viszem rangsoroló versenyekre az UP gyerekeket.)
Persze szép gesztus, hogy visszafizetik a nevezési díjat a rendezők. (Igen,
én visszaigényeltem ezt a pénzt.) Csak elúszó dobogós helyekről is
beszélünk. (Igen, én azok közé tartozom, akik azért indulnak versenyen,
hogy nyerjenek.) Meg hiába volt olyan, aki figyelt és helyesen fogta a
pontot, ha elfogyott a mezőny mellőle és ő meg azért nem futott minősítést.

És igen, sz at r lesz a vasárnapi verseny, mert ahelyett, hogy azzal
foglalkoznék, levelet írok.
Maradjatok otthon.
Bár mindegy, mert úgysem történik semmi, ha valaki sz at r versenyt rendez.
Utána még talán egy OB-t is megrendezhet.

És igen, edzőként elkerülendő példának hoztam fel a témát, és nem csak a
tanítványaimnak.
És sokat tanultam belőle, pl azt is, hogy én vagyok a gonosz.
És most már én is lezárom.


Üdv:
                            Sólyom
"Teljesen őrültség mindig ugyanazt tenni és teljesen más eredményt várni."
+3620/472-0056


*SZJA 1%Neked kicsi figyelmesség, nekünk nagy lehetőség!*

*18967975-1-20*


*Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület**SZJA 1%*




további infók:
Keresd az egyesületet a facebookon!
<https://www.facebook.com/gocsejktfe/?fref=ts>



Scultéty Márton <marton.scultety at mtfsz.hu> ezt írta (időpont: 2022. aug.
29., H, 21:09):

> Sziasztok!
>
> A versenybírói képzés ügye sem egyszerű, mert felvetődik a kérdés, hogy
> ki tud egy adott témában - jelen esetben a sprint pályakitűzésről - jó
> előadást tartani? A versenybírói végzettség fokától függetlenül nyilván
> az tud több tapasztalatot megosztani, aki nem csak üres parkokba vagy
> lineáris utcahálózatra tervez pályát. És ha van is előadó, miként lehet
> elérni, hogy a következő évi pályakitűzők valóban részt vegyenek a
> képzésen?
>
> Mindenesetre Sólyomtól nagy bátorságra vall az első levele, mert most
> vasárnap ő rendez hasonló versenyt, és erős a gyanúm, hogy a Balaton
> Kupa mind a térkép, mint a pályák tekintetében gyengébb lesz, mint a
> Kőszeg Kupa volt. De ne legyen igazam.
> Másrészt amit itt ő megevett, vagyis hogy nem nézte a szimbólt, és a
> sövény rossz oldalára ment, azt zsörtölődés helyett inkább elkerülendő
> példának kéne felhoznia a tanítványainak, ha már egyúttal edző is.
>
> De megértem őt is, mert az a gyanúm, hogy ő nem azt a technikás,
> figyelős sprintet szereti, amilyen irányba halad a sportág, hanem a
> Marosffy Dani által is említett kevesebb pontos, futós pályákat.
>
> Üdv,
> Skuló Marci
>
> 2022.08.29. 20:06 keltezéssel, Juhász Júlia írta:
> > A Kőszeg Kupa első futamának is volt versenybírói végzettségű
> > pályakitűzője.
> > A hibát elismertük, tanultunk belőle, a felelősséget vállaljuk érte,
> > kárpótlást felajánlottunk.
> > Annyiban talán nem volt hiábavaló a verseny az összes gyengeségével
> > együtt, hogy fény derült rá: szükség van a versenybírói továbbképzésre,
> > a tudás felfrissítésére, az IOF normák ismeretére- nemcsak a rendezők,
> > hanem talán a versenyzők (edzők!) számára is, hogy akár az is világos és
> > egyértelmű legyen, egy indokolatlanul a sövény belső sarkára elhelyezett
> > 39-es pontért átmegyünk, át sőrtetünk-e a tiltottnak jelölt sövényen,
> > átnyúlunk-e azon, akár a pontot is kidöntve, felmegyünk-e a
> > kordonszalaggal lezárt, letiltott lépcsőn a pontőr jelzése ellenére,
> > ahogy azt a versenyzők kb egyötöde megtette.
> > A magam részéről a versennyel kapcsolatos megjegyzéseket köszönöm, a
> > levelezést lezártnak tekintem.
> > Jó felkészülést a ROB-ra!
> > Juhász Júlia
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20220829/536a5214/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról