[Tajfutas] EVOB dupla stekk?

Horváth György horvath.gyorgy at outlook.com
2019. Júl. 18., Cs, 12:58:50 CEST


Sziasztok!

Az egyéni sérelmeket már nem kellene a levlistán egyre jobban mélyíteni.
Egy lépéssel hátrébb lépve az eset tanulságairól és ha szükséges, a változtatásokról kellene beszélni.

Örülök, hogy végre megszólalt az ellenőrző bíró is. bár amit leírt azt legfeljebb egy kívülállótól fogadnám el.
Először is nem látom a jelentések között az ellenőrző bíró jelentését.
Az óvás elbírálást ugyan elolvastam, de a két térkép kivágatot elnézve, nem értem hogy fogadhatta el az 59-es pontot a baloldali kivágat alapján.
De ha már elfogadta nem érzett valami késztetést, hogy a végleges térkép alapján a verseny előtt egy héttel még egyszer kimenjen?
Tudott volt a verseny előtt, hogy az 59-essel van valami gond. Miért nem érezte, hogy meg kellene néznie a néhány száz méterre lévő pontot?
A null idő 12:00 volt.

„Kétségtelen, hogy a pont rossz helyen volt” Korrekt távolságtartó megállapítás.
De azért illett volna utána írni legalább azt: Elnézést kérek a 200-250 érintettől hibáztam amikor elfogadtam a 20 méterrel arrébb lévő stekket.

A kis klubok azért rendeznek OB-t, mert a „nagyok” nem vállalják a veszteségesnek látszó bajnokságokat.
Néhány éve jelentkeztünk a KOB-VOB rendezésére. Nem kaptuk meg. De a szövetség felajánlotta helyette a HOB-ot mert nem volt rá jelentkező.
Meg tudná valaki mondani, hogy tavaly az EOB rendezőjét hány jelentkezőből választotta ki szövetség?

A SZU a térképjavítás költségeit nem számítva talán null szaldósra kihozta a rendezés költségeit.
Értem, hogy a szabályzat alapján újra kell rendezni a megsemmisített kategóriákat.
Abban nem vagyok biztos, hogy 2 hónap alatt minden engedélyt be lehet szerezni. Abban viszont igen, hogy egy kis klubnak erre nincs pénze, és senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy az otthoni konyhapénzből tegyen bele a rendezés költségeibe.

A férfi kategória mutatja a klubok utánpótlás nevelését, azt talán meg lehetne rendezni valamilyen előkészítés alatt álló nagyobb versenyen.
A szeniorok úgyis „egészségügyi sportolók” le tudják nyelni azt a békát, hogy nem lesz ismétlés.

A szabályzat most nem teszi lehetővé, hogy az ellenőrző bíró OB-n mérlegelhessen a verseny megsemmisítésével kapcsolatban.
Mit gondoltok kinek a költségére kellene újra rendezni a váltót, ha egy versenyző rossz térképet vesz el, és emiatt egy másik váltó is kiesik?
Volt javaslat a szövetségi rendezésre, talán meg lehetne vitatni.

Zárjuk le a személyeskedést, és próbáljunk a jövőbe tekinteni.

Üdv.:
Horváth Gyuri
(PSE)

ui.:
Ha lesz ismétlés, és a helyszín Budapest körzetében lesz, akkor a felszerelésünkkel szükség esetén segíteni fogjuk a rendezőket.

From: Tajfutas <tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu> On Behalf Of Kéki Miklós
Sent: Thursday, July 18, 2019 8:01 AM
To: karolyi <karolyi at cs.elte.hu>; tajfutas at lazarus.elte.hu
Subject: Re: [Tajfutas] EVOB dupla stekk?

Károlyi úr részére!

Szerencsére nem ismerlek. Én is tudok ennek ellenére rágalmat mondani információ hiányában is, de idáig nem süllyedek!!
Egyébként úgy tűnik vagy nem olvastad el az indító levelet, vagy szelektálva.
Én jelen voltam, így tudom, hogy ki és mit csinált!
Kéki


-- Eredeti üzenet --
Feladó: karolyi<karolyi at cs.elte.hu><mailto:karolyi at cs.elte.hu>
Címzett: tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>
Elküldve: 2019. július 18. 2:7
Tárgy : Re: [Tajfutas] EVOB dupla stekk?

Valotlansagokat az ir, aki azt allitja, hogy Hajdu Martin
nyujtotta be az ovast, mikor az alairasokbol nyilvanvaloan
kiderul, hogy azt Toth Eszter es Bujdodo Istvan nyujtottak be.

Ez nem csak SPORTSZERUTLEN, de egyben hazugsag is.

Udvozlettel, Gyula



Hajdu Martin stilusat lehet biralni. de azert az is elegge
elgondolkoztato, hogy


2019-07-17 16:33 időpontban Kéki Miklós ezt írta:
> Kedves kommentelők !
>
> Kicsit figyelmesebben kellene elolvasni a versenybíró jelentését,
> akkor valótlanságokat nem írna senki.
> Egyébként a tipósok inkább Hajdú Martin stílusáért kérnének
> elnézést, ha már megnyilatkoznak.
> Kéki Miklós
>
>> -- Eredeti üzenet --
>>
>> FELADÓ: Fanni Mathe<mathefanni at gmail.com<mailto:mathefanni at gmail.com>>
>> CÍMZETT: tajfutas at lazarus.elte.hu<javascript:O.cC('tajfutas at lazarus.elte.hu')>
>> ELKÜLDVE: 2019. július 17. 15:33
>> TÁRGY : [Tajfutas] EVOB dupla stekk?
>>
>> Sziasztok,
>>
>> Csak szamomra nem egyertelmu, hogyan lett az 59-es stekk
>> duplikalva?
>>
>> Ha Keki Miki atrakta a jo helyen levo, ellenorzo biro altal alairt,
>> jo helyen levo stekket “par meterrel” arrebb a rossz helyre,
>> akkor ki rakta ki a masik stekket megint a jo helyre?
>>
>> Errol nem olvastam sehol, de lehet, hogy csak az en figyelmemet
>> kerulte el.
>>
>> Fanni
>>
>> Az iPhone-omról küldve
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu<javascript:O.cC('Tajfutas at lazarus.elte.hu')>
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas [1]
>
> Citromail.hu levelezőrendszerből küldve
> Lépj be [2] vagy regisztrálj [3]
>
> Links:
> ------
> [1] http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
> [2] https://www.citromail.hu/
> [3] https://auth.citromail.hu/regisztracio/
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu<javascript:O.cC('Tajfutas at lazarus.elte.hu')>
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas


Citromail.hu levelezőrendszerből küldve
Lépj be<https://www.citromail.hu/> vagy regisztrálj<https://auth.citromail.hu/regisztracio/>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20190718/31b21479/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list