[Tajfutas] Nyílt levél

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Aug. 21., K, 21:12:40 CEST


Kedves Gerzson!

Úgy látom ismét a „szűk körű kisebbségbe” kerültem, és leveledből most még arra is rá kellett, hogy jöjjek, hogy ezzel egyúttal „bunkó is vagyok”. Én bizony szeretem, ha valamiről, úgy vitatkozik az ember, hogy látja a levélben az előzményeket, azt nem négy-öt levélből kell adott esetben összevadászni.

Teljesen igazad van 1 év valóban sokkal kevesebb, mint 9, de azért reménykedem, hogy még 30 év múlva is fel tudom majd dolgozni, ha akár 1 akár 9 évvel fiatalabbak, vagy idősebbek, lányok vagy fiúk előttem végeznek, ha én még tudok mozogni, és még jól is esik az adott mennyiségű mozgás. A korom és nemem szerinti F40-es normáltávú pályák már most is sajnos túl nagy kihívást jelentenek többnyire számomra, viszont egy 5-6 km-es technikás pálya többnyire nagyon kellemesen tud esni,  és helyén tudom kezelni egyelőre, ha Zsebe Isti, vagy Gösswein Csabi adott esetben akár 20-30 perccel elver rajta.:)

Korábban lelkes városi sprintfutam rendező voltam, és volt néhány keményen megfutott ilyen versenyem is versenyzőként, de ma már pl. a Balaton Kupa Keszthelyen szóba se nagyon kerül mint lehetőség, mert aszfalton pár lépés után fáj mindenem, miközben erdőben többnyire akkor lazul ki a derekam, amikor egy sprintpályáról már éppen beérnék… Hiába senki se fiatalodik.:)

Kellemes futást Egerben!

üdv. Viktor

From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kéri Gerzson
Sent: Tuesday, August 21, 2018 3:26 PM
Cc: Lista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] Nyílt levél

Kedves Gyula!

Erős csúsztatások vannak a leveledben. Én 9 év korkülönbség miatt kedvetlenedtem el, és át is neveztem Keszthely és a Balaton helyett az egri versenyre. Véletlenül rendelkezésre állt egy ilyen lehetőség. Miért kell azzal csúfolódni, hogy 1 évvel fiatalabbtól nem akarunk kikapni? Tiszteletlen bunkóság ez a gúnyolódás az öregek felé.

Matematika professzorként nyilván jól tudod, hogy 9>>1. Ezenkívül, te is egyszer meg fogsz öregedni, és akkor majd azt is észreveszed, hogy van egy olyan relativitás, hogy a 35-50 éves fiatalabbak közötti 9 év különbség jóval kisebb, mint az ennél idősebb, mondjuk 60-80 évesek közötti 9 év különbség. Statisztikai elemzéssel is be van bebizonyítva, de még inkább a tapasztalat mutatja.

Emlékszem, hogy volt olyan időszak, hogy jó pár évig többnyire csak egyetlen kategória volt a szenioroknak, az F35. Senki nem tiltakozott, akkor ez volt a természetes, ez volt a norma. Zokszó nélkül tudomásul vettük. Igaz, hogy nevezési díjak sem voltak, legfeljebb valamilyen képletes filléres nevezési díj, amit többnyire az egyesületek álltak, nem a versenyzők.

Ezzel szemben ma már piaci és marketing szempontok érvényesülnek a tájfutó versenyek tekintetében is. Szerintem marketing szempontból az egyesületeknek is az az érdeke, hogy ne nagyon vonjanak össze kategóriákat, mert akkor a versenyzők lassacskán elpártolnak tőlük.

Ja még valami: Szerintem az is bunkóság, ha valaki az előzmény levelek hosszú listájából álló óriás kígyót otthagyja a válaszában. Tudom, van olyan vélemény is, hogy valaki együtt akarja látni az utolsó levelet az összes előzménnyel, de véleményem szerint ezt csak egy szűkkörű kisebbség igényli, a többséget pedig irritálja.

Üdv:
KG


valogatott programok tamogatasa: 909.500 Ft
                                  ^^^^^^^^|^

utanpotlas-neveles tamogatasa: 514.000 Ft
                                ^^^^^^^^^^

Tajfuto Gala megrendezesenek tamogatasa: 661.000 Ft
^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^í
Ez igaz? Én is meglehetősen furcsállom.

Viszont nem látom, mi köze a kategória összevonás tárgyához.


--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180821/f0f80451/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list