[Tajfutas] Utánpótlás létszám növelés DIÁKTÁJFUTÁS

Zentai József zentai at aktivi.hu
2010. Nov. 5., P, 18:24:31 CET


Sziasztok!

Egyet értek Sólyom alábbi mondatával:

"A diáktájfutás program fantasztius volt, hiszen nagyon sok iskolában
nagyon sok gyerekkel találkoztunk, de gyakorlatilag ennyi."


Talán, azért szerencsésebb lenne, ha mindannyian nem adnánk fel a reményt 
,ezért én, ebben a témakörben inkább azt írnám ide: Nem sünt meg, csak 
némiképpen lesoványodva ÁTALAKULT.!

Lásd pl: 2010. november 08. Hétfő délelőtt helyszín: KARCAG-belváros 
DIÁKTÁJFUTÓ VERSENY

Nem volt könnyű a szervezkedés, aztán a helyiek Lévainé Kovács Róza/Kálmán 
megtalálták a lehetőséget
így 230 diák hétfőn itt is megismerkedhet a sportág alapjaival.
(Nem tornaterem, nem iskoludvar, hanem a fél belváros lesz a terepük?! Hm, 
hogy mi lesz ebből, még nem tudom, de reménykedem valamit majd csak sikerül 
kihozni belőle.)

Persze az előszervezéshez kellettek olyan segítők mint Sculó, Garda Árpi, 
Zelei Feri, Fehérvári Petya, és Atom Anti,.de remélhetőleg két helyi  Balogh 
Edit  és Szabó Ilona tájfutó is beszáll a hétfői lebonyolításba"!
Ja és lesz folytatása is....................
 Az itt spillereknek (meg bárki érdeklődőnek) egy másik új karcagi térképen 
Mikulás környékén
M 1:4000 egy újabb tájfutó (középtávú) itt már minden korosztálynak 
megmérettetést szeretnénk nyújtani.

Aztán November 20-án a Mátrában (elmaradt Salgó Kupa) nem a minősítő 
kategóriák fogják játszani a főszerepet, hanem a gyerekek, kezdők 
szalagozott/nem szalagozott verseny pályái.(10-12-14-16 évesek)

Várunk ezekre a rendezvényekre is minden, télen sem pihenő tájfutót
Popey





----- Original Message ----- 
From: "Mézes Tibor Sólyom" <gocsejktfe at gmail.com>
To: <egyesuletek at orienteering.hu>; <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Sent: Friday, November 05, 2010 4:24 PM
Subject: Fwd: Utánpótlás létszám növelés


---------- Forwarded message ----------
From: Mézes Tibor Sólyom <gocsejktfe at gmail.com>
Date: 2010/11/5
Subject: Utánpótlás létszám növelés
To: strategia at orienteering.hu


Sziasztok!

Sokan mondjuk és írjuk, hogy növeljünk utánpótlás létszámot.
De hogyan?


Alakítsuk át a diákolimpia versenyrendszerét.
Ha elkiáltja egy tesi tanár magát az iskolában, hogy ki jön
diákolimpiára focizni, akkor pillanatok alatt 2-3 csapat összejön. Ha
azt kiáltja, hogy gyertek futni diákolimpiára, akkor is jónéhány
gyermek odasorakozik.
Mi történik, ha tájfutást kiált?
Ugye nem kell válaszolnom.
Sajnos vagy szerencsére - ki-ki tegye abba a zsebébe, amelyikbe akarja
- sportágunk előképzettség nélkül élvezhetetlen, üzhetetlen.

Itt az ideje, hogy learassuk a babérokat.
Ezek a gyerekek már tudnak valamit a tájfutásból, hiszen a
tornatermükben és/vagy az udvarukban csinálták. Persze ez nem elég
arra, hogy - szerintem indokolatlanul nehéz - diákolimpa pályát
teljesítsék. Talán még a könnyűt sem.
Kell csinálni egy felmenő rendszerű újfajta diákolimpát tájfutásból a
meglévő mellé.
1. lépés minden osztályban egy verseny, ahonnan néhány gyermek az
iskolai döntőbe jut.
2. lépés Iskolai döntő, ahol némi nyílt elődöntő vívása után még be
lehetne kerülni az iskolai döntőbe. Néhány gyermek a megyei döntőbe
jut.
3. lépés Megyei döntő, ahol némi nyílt elődöntő vívása után még be
lehetne kerülni a megyei döntőbe. Sok gyermek az országos döntőbe jut.
4. lépés zárt országos döntő a mostani diákolimpia döntővel együtt.

A következő évben már lehet, hogy ezek a gyerekek beintegrálódnak a
normál versenyrendszerbe.

Előnyök:
- Bejáratot helyszínek
- Minden gyermeket meg lehet szólítani
- Aki gyenge, de akar, az is több fordulóban indulhat
- Nagyon sok gyermek versenyezne a tájfutásban
- Nincs kudarcélmény.
- Készen vannak az iskola udvarok térképei
- A nagy diákolimpia döntőn megláthatják, hogy milyen az "igazi,
szuper" tájfutás. (Persze ehhez az kell, hogy az meg legyen "buli" és
ne 3-4 óra múlva lógó orral bekullogó gyermekek a befutón.)

Hátrányok:
- Engem több iskolából hívtak az elmúlt évben, de technikai és anyagi
erőforrások hiányában nem tudtam mindent elvállalni.
- Nem a normál tájfutást ismerik meg először. (Egyesek szerint ez nem
is hátrány)

Persze sok mindent fel lehet még sorolni pro és kontra.
És sok mindent kell még pontosítani.
Szerintem ide lehetne csoportosítani némi pénzt, ha lesz plusz.

Hogy hogyan legyen ez pontossan arra össze lehetne hívni néhány
embert, aki sokat mozgott a diáktájfutás porgrammal.

--
Üdv:
Sólyom
_______________________________________________
Egyesuletek mailing list
Egyesuletek at orienteering.hu
http://orienteering.hu/mailman/listinfo/egyesuletek 




További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról