[Hallgato] I. éves MSc?=-=?ISO-8859-2?Q?s hallgatóknak

Márton Mátyás matyi at map.elte.hu
2022. Ápr. 26., K, 18:46:46 CEST


Kedves elsőéves MSc-s Hallgatóim!

Örömmel olvasom Buga tanár úr levelét, hogy csütörtökön a HM Múzeumba is mentek. Ott érdemes alaposan megnézni például a síknyomtatás hőskorából származó köveket, amelyekről a kőnyomatok készültek (említve egyebek mellett: 08. tanóra 5. dia).
Más:
Ahogy a mai óra végén mondtam, május 3-án kerül sor a beszámolókra. Csak emlékeztetőül:
A térképnyomatok elemzéséhez a névre szóló feladatok a Canvasban elérhetők (ahogy korábban jeleztem: a Fájlok menüpontban a Feladatok mappában). Ugyanitt találtok két pptx mintafájlt, amelyek segíthetnek a feladatmegoldásban. A minták szerint néhány dia felhasználásával kell bemutatni kb. 10 percben, hogy az elemzett térképnyomaton hány nyomási színt sikerült kimutatni, és mi módon.
A másik feladat, mint tudjátok, a saját fájlok elemzése.
Mindenki egy általa készített (vagy készülő) térkép elemzését végzi el kb. 10 percben, bemutatva a sokszorosítás szempontjából fontos eszközök megjelenését, szerepeltetését a digitális fájlokban, ha vannak ilyenek, illetve bemutatva azt, hogy miért nem volt szükség speciális állításokra, a tanultak szerint. (Természetesen nem követelmény, hogy a térkép teljesen befejezett legyen, hiszen a feladat egy térképrészleten is bemutatható!)
2 x 25 pont szerezhető a beszámolókkal.

Az óra végén mindenki megnézheti az 1. zh-jának értékelését. (Nem vihető el!) Az elért pontszámokat megküldtem már a Neptun levelezőben az évfolyamnak.

Üdvözlettel:
Matyi

________________________________________________
Márton Mátyás
professor emeritus
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet, 
1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A




További információk a(z) Hallgato levelezőlistáról