9. A XVI. ÉS XVII. SZÁZAD JELLEGZETES FELMÉRÉSI ESZKÖZEI
A részletesebb térképek (városok, várak, erdőségek) felmérési
módszertana Európában a XVI-XVII. században alakult ki. Erről Paul PFINZING nürnbergi
térképész "Methodus geometriae" című művében (1598) részletes leírást találhatunk
(egy példányát az Országos Széchényi Könyvtár őrzi). Ő azt a módszert írja le,
amely a térképezendő területet sokszögvonallal veszi körül (ilyet pl. a város
szélső utcáiban vezet). A sokszög oldalak közötti törésszögeket szögbeosztásos
tájolóval mérte meg, az oldalhosszakat pedig lovagolva lólépésben. A hosszak mérésére
használták még a mérőkereket. A sokszögpontok kerültek azután a rajzpapírra, majd
az ún. poláris méréssel meghatározott további részletpontok melléjük.
A mérőkerék fordulatokat számláló szerkezettel ellátott gördíthető kerék volt,
amellyel főleg az utak hosszát mérték le, ezért útmérőnek vagy hodométernek is
nevezték és lovas kocsin alkalmazták. A velük mért hosszak alapján ívmetszéssel
vagy más módon rajzolták be a kisebb települések helyét a térképre - a csillagászati
úton rögzített nagyobb településekhez viszonyítva. Útmérőt már a görög Héron és
a római Vitruvius is szerkesztett vagy használt, újkori változatai vagy jelentősebb
alkalmazásai a francia Fernel (1525), a német Schiessler (1583) s a szintén német
Trechsler (1584) nevéhez fűződnek, de szabatos kivitelű utódaikat - pl. baleseti
helyszínelésnél - még ma is használják.
 |
 |
 |