Előbbiek után tekintsük át fő vonásaiban a térképészet helyzetét a budapesti tudományegyetemen, a kezdetektől elindulva. Hogyan került ez a tárgy a magyar ifjúság elé, kik oktatták, milyen keretek között és milyen tárgyi emlékei vannak. S végül, kik azok a tanítványok, akik az Alma Materből kikerülve nevet szereztek maguknak és megbecsülést a magyar térképészetnek. Válaszoljunk ezekre a kérdésekre éppen Irmédi László kutatásait³¹ és az Egyetem jelenlegi tájékoztató füzetét³² felhasználva

Az alapítás - mint ismeretes - 1635-ben Nagyszombaton Pázmány Péter jezsuita püspök nevéhez fűződik. Még javában harcol a magyar a török ellen, már harcol a tudomány meghódításáért is, amely ebben az időben főleg a teológia, a filozófia és (többnyire a klasszikus) irodalom megismertetését jelentette. A természettudománynak legfeljebb a csirái vannak meg. Azonban a földmérés és a térképészet egyik korai emléke már megjelenik: az 1677. évi nagyszombati kalendárium címlapján, egy Magyarország-térkép. Ezt az első hazai nyomtatású térképet valószínűleg Szentiványi Márton dékán (1633-1705) készítette.

Az első olyan magyar gyűjtemény, amely a térképek pontos megszerkesztéséhez szükséges földrajzi koordinátákat tartalmazza, a XVIII. sz. közepén működő Kaprinai István nagyszombati professzor hagyatékában lelhető fel. Ebben 61 magyarországi helység koordináta-adatai találhatók.

A nagyszombati egyetemen több kiváló földmérő és térképész tanult. Az egyetem nyilvántartásában négy hallgató nevét találjuk, akik később jelentős munkásságot fejtettek ki: Sárosi Jánosét, Dholuczki Jánosét, Magyar Istvánét és Spaits Istvánét Utóbbi a magyar királyság területéről 1780-ban készített kiemelkedő pontosságú, 1:800 000 méretarányú térképével megelőzte az első katonai felmérés térképeit.Ezen az egyetemen tanultak olyan kiváló térképező mérnökeink, mint Bedekovich Lőrinc (1751-1839), a jászkun területek és Balla Antal (1739-1815) Pest megye térképezője, vagy a külföldön boldogulást keresők közül Szentmártony Ignác (1718-1739) és Szlukca János (1725-1780); ők az Amazonas tájain a spanyol és portugál hódítások határvonalát mérték fel és Éder Xavér Ferenc (1727-1773), aki húsz éves munkával elkészítette Peru és Bolívia térképét.

Hírneves volt a földmérő és térképész-szakemberek képzése terén az egyetem bölcsészeti karán 1782 és 1850 között működő mérnöki intézmény, az Institutum Geometricum, melyről már szóltunk. Ennek megszűntével egy évszázadra megszűnt a tudományegyetemen a rendszeres térképészképzés.

A térképtudomány művelését az 1870-ben alapított földrajzi tanszék vette át. Az egyetemes és összehasonlító fölrajzi tanszék első professzora Hunfalvy János (1820-1888) volt, az ő oktatási célokra szerkesztett földgömbje napjaink gyűjteményeinek becses darabja. A későbbi jeles tanárok közül Lóczy Lajost (1849-1920) és Cholnoky Jenőt (1870-1951) kell kiemelnünk. Lóczy elkészítette a Magyar Szent Korona Országainak 1:900 000 méretarányú földtani térképét, amely a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Cholnoky széleskörű térképészeti munkásságát olyan munkák jelzik, mint az iskolai atlasz 1904-ből és a Földrajzi és statisztikai atlasz 1927-ből.

Az egyetemi előadásokban a térképészet hosszú évtizedeken át csak mint mellékes és igen vázlatos ismertetés szerepelt, általában a matematikai és csillagászati földrajz keretében. Többnyire azonban csak a térképolvasás volt az oktatási cél, bár jeles tankönyvekben elő-elő tűnik néhány térképészeti vonatkozás. Kövesligethy Radó: Matematikai és csillagászati földrajz kézikönyve c. művében pl. a vetületek. Láng Sándor: Matematikai és csillagászati földrajz és térképészet c. munkájában már behatóbban foglalkozik külön a vetületekkel és külön a felmérési munkálatokkal. Az oktatás egyre bővül ezekkel a tárgykörökkel, de rendszerezettség még alig látszik benne.

A budapesti tudományegyetemen a földrajz és a földtani oktatásnak bővülése, de az általános tudományfejlődés is követelte, hogy a térképezésnek, különösen a polgári vonatkozású térképeknek az oktatását szaktanszék vegye át. Ugyanis a vázolt törekvések és adottságok mellett még mindig hiányzott a térképezés ama részének bevonása az oktatás keretébe, amely szoros kapcsolatban áll a földrajzzal, a földtannal, a történelemmel. 1870 előtt még földrajzi tanszék sem volt, illetőleg csak 1870-ben alapították meg azt Hunfalvy János vezetése alatt. A földrajz oktatás hazai bevezetése is göröngyös utat járt be, arra különösen keveset fordítottak, hogy amellett a térképészet ügyével is törődjenek. Mérnöki vonalon a földmérés és a kataszteri térképezés volt az oktatás tárgya, a katonai térképezést a szakintézet oktatta, a tudományegyetemre várt volna, hogy az atlaszok, iskolai térképfüzetek, falitérképek, hajózási, vízrajzi, kiránduló, közlekedési, talajtani, földtani és más tudományos térképek szerkesztéséhez nyújtson irányítást. Azok, akik ilyeneket készítettek csak a tudományukért lelkesedő tudósok voltak (mint pl. Kitaibel Pál, Görög Demeter, Hevenesi Gábor, Mikoviny Sámuel), vagy pedig csak kereseti lehetőségeket felismerő, rajzolni jól tudó laikusok köréből kerültek ki. Az iskolai térképezés vonalán nagyon elmaradott volt az ország. Idegen, főleg német térképekről, jobb esetben magyarított térképekből tanult a magyar ifjúság. Ezen a téren csak az 1890-es év hozott némi javulást, amikor Kogutowicz Manó megalapítja a Magyar Földrajzi Intézetet. Kogutowicz is katonatérképész volt, de jó érzékkel látta meg a hibákat, és az iskolai és más polgári vonalon megkívánt szükségleteket helyesen elégítette ki. Igaz Kogutowicz csak egy ember volt, kitűnően rajzolt és széles látókörrel rendelkezett. Belátta, hogy a szellemi résszel egymaga nem boldogulhat és ezért az akkori tudományos élet kiválóságait kérte fel az alkalmazott térképek tervezéséhez. Így álltak munkába neves tudósaink, Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő, Bátky Zsigmond, Littke Aurél és mások. ők adták a térképekhez a tudományos alapot, ellenőrizték a helyes feldolgozást, míg Kogutowicz, a képzett térképész szakember volt a kivitelező. Így talált egymásra a vállalkozó, a grafikus szakember és a tudományos munkás.

A Magyar Földrajzi Intézetnél azonban szervezett oktatás nem volt, tagjai önképzéssel és egymástól tanulták a szakma fogásait és tudományos alapjait.

Irmédi úgy értékelte³³, hogy "az egyetemeken a térképezést csak egészen röviden érintették és szinte kizárólag a térképhálózatok szerkesztésében látták a szükséges tananyagot, de tovább nem mentek. A leglényegesebbet, hogy a térkép hogyan készül, nem tartották fontosnak. Semmiféle adatot nem nyújtottak a polgári, az iskolai térképek helyes hegyábrázolási lehetőségeiről, a térképek szerkesztéséről, valamint a térképhálózat és az ábrázolandó terület helyes összefüggéséről. Megelégedtek egyfajta térképpel (atlaszlappal) és azon tanult a diák az alsófokon, a középfokon és az egyetemen egyaránt" s azt használta más híján a kutató is.

A nagyközönség igényeit messzemenően szolgáló, "az iskolai, a tudományos térképészet általános és különleges tanítása csak 1953-ban kezdődött el, amikor dr. Bulla Béla egyetemi tanár javaslatára felállították a tudományegyetemen a Térképtudományi tanszéket. Ezzel megindult a térképészet tudományos művelése hazánkban is, éppen úgy mint azt Párizsban, Münchenben, Zürichben, Harwardban, Moszkvában, Prágában és még több más egyetemen már évek óta művelnek"³⁴.

Amikor az előbbiekben vázolt követelmények és igények miatt a kulturális kormányzat 1953-ban létrehívta az első önálló magyar térképtudományi tanszéket, annak vezetésével - pályázat alapján - egyetemi tanári kinevezéssel dr. Irmédi Molnár Lászlót bízták meg.

A tanszék megalapítója és első professzora ismét szembe találkozott egy új intézmény megalapításának minden nehézségével. Új utakon, teljesen új koncepciót kellett kialakítania a szerkesztőtérképész-képzés szervezeti, tantervi, módszertani vonatkozásaiban. A nemzetközi szakirodalom is csak kézikönyveivel nyújtott neki némi segítséget, hiszen tudományegyetemi képzés azért még külföldön is igen fiatal volt, talán csak a Szovjetuniót, az USA-t és Franciaországot kivéve.

"A Térképtudományi Tanszék az 1953/54-es tanévben kezdte meg munkáját azzal a feladattal, hogy lássa el a földrajztanári és a geológus-szakképzés keretén belül a hallgatók általános térképismereti és vetülettani oktatását, majd pedig tegyen javaslatot tudományegyetemi térképész-szakképzés megindítására" - írja Füsi Lajos ³⁵ a tanszék adjunktusa.

Amikor az Országos Földméréstani Intézet és a Kartográfiai Vállalat megalakult, a főleg katonákból álló - többnyire jól rajzoló - dolgozókat 16 hónapos házi tanfolyamra iskolázták be, a térképek tervezésére pedig a Tanszéken két éven át képeztek így ki földrajzszakos tanárjelölteket. A Kartográfiai Vállalatnál a hazai atlaszok előállításához menet közben alakult ki a módszer és a helyes tartalom. Ezt úgy érték el, hogy a jól kartografálók és a tervezésben foglalkoztatott földrajzi ismeretekkel rendelkező szerkesztők munkáját Bizottság koordinálta. Nyilvánvaló, hogy ha több tapasztalat, tan- és szakkönyv állt volna rendelkezésre, ez a hosszadalmas szerkesztői-tervezői munka és átfutási ideje csökkent volna. Ez is a mielőbbi jó szakképzés megteremtését sürgette.

Elsősorban a tanszék oktatóira várt az a feladat, hogy a teljes szakképzés programját megalkossák. Tisztázniuk kellett, milyen tudománykörök anyagai és milyen mértékben kerüljenek bele a tantervbe, a polgári térképezés és a tudományos térképészet munkaerő ellátás érdekében. Meg kellett szüntetni az egyoldalúan csak földmérési vagy csak katonai térképezési vagy csak földrajzi beállítottságú - s más tudományterületeket elhanyagoló - képzést és irányzatot.

A professzor áttanulmányozta a külföldi tanrendeket, főleg a müncheni Staatsbauschule "Landkartentechnik" névvel megjelölt tanmenetét.

A különböző érdekütközések és nehézségek ellenére 1955-re elkészült a tudományegyetemi térképészképzés rendszere, ideiglenes óra- és tanterve. Az 1955-56-os tanévben indulhatott az első ilyen évfolyam. Ez a rendszer négyéves egyetemi képzés keretén belül a földrajz- és földtanszakos hallgatóknak tette lehetővé, hogy harmadéves korukban felvegyék a kartográfiát, majd a negyedik év végén diplomaterv megvédésével térképész szakképesítést nyerjenek.

A következő évfolyam már az ötéves egyetemi képzés keretében végezte más szak mellett az önálló térképészszakot oly módon, hogy a szakképzés időtartama egy évvel növekedett. Ekkortól a hallgatók számára a térképészszak felvételének lehetősége is kiszélesedett. Kérhették ugyanis felvételüket a debreceni és a szegedi tudományegyetemi, valamint a közgazdaságtudomány-egyetemi földrajzszakos hallgatók is. Teljessé vált a kartografusképzés egyetemessége azáltal, hogy ettől az évfolyamtól vált lehetővé a diplomaszerzés egyéni levelező hallgatóként.

A képzés ciklikus volt, amennyiben három évenként indult egy-egy évfolyam és így három éveként kapták kézhez az egymást követő évfolyamok a térképészdiplomát. Ez a képzési forma 1976 őszéig, az úgynevezett földtudományi alapképzés indulásáig - a lényeget nem érintő kisebb módosításokkal - volt érvényben.

Az "alapképzés" abból állt, hogy a geológus, geofizikus és térképészszakos hallgatók az első négy félévben azonos alapképzést kaptak. Ugyanakkor lehetőség nyílt a magasabb évfolyamok geológus, geofizikus, meteorológus, földrajzos és földrajz-tanári szakos hallgatói számára a hat féléves csak térképész-ágazati képzésbe való bekapcsolódásra.

Az ötéves - teljes körű - térképészképzés pedig 1988-tól indult meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen³⁶.

Az oktatási cél az volt, hogy elsajátítsák a térkép-előállítás korszerű módszereit, alkalmazni tudják azokat a nemzetgazdaság minden területén való szaktérképek előállítására, megismerjék a külföldi és a korábbi korokból származó térképeket, indítást kapjanak a térképtudomány művelésére és oktatására.

A Térképtudományi tanszék professzori szobája a VIII. ker. Rákóczi u. 5. sz. alatt volt. Az egész tanszék induláskor két szobából és egy előadóteremből állt, személyzetét pedig a professzoron kívül csak egy adminisztrátor és két meghívott előadó alkotta.

Néhány év alatt mégis sikerült a legszükségesebb laboratóriumok és az egyre bővülő könyv- és térképtár, valamint a műszerpark számára helyet biztosítani, miután a VIII. Puskin utca 3. sz. alá átköltözve néhány helyiséggel bővült a tanszék. Irmédi-Molnár László páratlan munkakedvvel hamarosan valóságos múzeumot szervezett a térképészek egykori műszereiből és a térképészeti munkafázisokat kitűnően szemléltető mintákból. Járta az intézményeket, gyűjtötte a tárgyi adományokat, a régi és az akkoriban megjelenő térképeket, könyvtári anyagokat. Megnyert magának és tanszékének olyan személyeket, akik követni tudták az ő lelkesedését, oktatási módszereit és tudományos elképzeléseit. Így került a tanszékre az 1955-56-os tanévben Füsi Lajos, majd 1963-ban Keresztesi Zoltán tanársegédként.

Hamarosan kiderült, hogy a tanszék munkatársai Irmédi-Molnár László személyében egy jól szervező, a gyakorlati kérdésekben is jártas szakember vezetése alatt maguk is sokat tehetnek és tettek is az oktatás érdekében. A tanszéken sok oktatási segédeszközt hoztak létre, elsősorban dombortérképeket és földgömböket. Nagy értékű gömbök és térképek készültek a társtudományok és a nemzetgazdaság más ágai, múzeumai számára. A professzor - noha tudományos munkája a magyar térképtörténet témakörét ölelte fel, - a fejlesztés irányában is nyitott volt, pl. ő alkalmazta először az országban kifejlesztett eszközével topográfiai felmérésnél a rádiótelefont még 1965-ben. Sajnos, frekvencia-engedélyezési nehézségek miatt nem terjedhetett el.

A tanszék zavartalan működése csak akkor valósulhatott meg, amikor 1967-ben az egykori Ludovika Akadémia II. emeletén kapott megfelelő és méltó elhelyezést. Itt lehetőség nyílt a közel 5000 szakkönyv, 10 ezer térkép és több millió Ft értékű geodéziai, topográfiai, fotogrammetriai és a térkép-sokszorosítást szolgáló műszer elhelyezésére. A tanszék állománya is nőtt, mely akkor már egy docensből, egy adjunktusból, egy tanársegédből, két kutatóból, egy tanszéki mérnökből, egy laboránsból és három kisegítő munkatársból állt. A meghívott előadók száma pedig kilencre emelkedett. A növekedés jól látható az E. mellékletből, amelyben az oktatók szerepelnek az Egyetem évenként megjelenő értesítője alapján.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!