Weibel [53] kísérletei bebizonyították, hogy az emberi szem meglepően érzékeny két terület nagyságának összehasonlításában, legyenek azok egymástól bármennyire is eltérő alakúak. Szintén nagyon jól képes az emberi szem annak becslésére, hogy egy kisebb alakzat egy nagyobb alakzat területének hányad része.

Mindezek ismeretében Weibel eltérő nagyságú körökből álló sablon készletet javasolt, amelyből ki lehet válogatni azt a kört, amelynek területével a becslést végző egyenlőnek érzi a mérendő területet. Természetesen a módszer pontos eredményt nem szolgáltathat, inkább arra példa, hogy az emberi szem függetleníteni tudja magát az alak hatásától, míg a konkrét mérési eljárások némelyikének komolyan befolyásolhatja a mérendő alakzat bonyolultsága.

Ilyen közelítő matematikai eljárások alkalmazásánál az ismert módszerek közül azt célszerű választani, amely a mérendő alakzat jellegének leginkább megfelel. Azaz általában a Simpson-formula használata a célszerű, de több inflexiós pont esetén az Ahmed-formula pontosabb, míg kisebb pontossági igény esetén jól megfelel a trapézformula is.

© Zentai László

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!