4.4.5 Svájc
Amíg az IOF-ben a térképekről vitatkoztak, addig Svájcban nem sokat beszéltek, hanem próbálkoztak. Ekkor készítette el George Kléber a már említett Scheidwald térképét. Az 1965. 9. 12-i Berni Egyéni Tájfutó Verseny (Berner Einzel-OL) kiírásában a következőket írták róla: "Térkép: 4 színű, újonnan előállított, IOF-normák szerinti, speciális tájfutó térkép (1:20 000, 10 m szintvonal, 5 m mellékszintvonal)." Az "IOF-normák" persze csak szemfényvesztés volt, hiszen akkor még nem létezett ilyen, és a zölddel nyomott erdő ellentmondott az északi országok elveinek, a jelek pedig a svájci Landeskarte jelei voltak (lásd a 33. ábrát!).
Az egy hónappal későbbi 1. Nemzeti Éjszaki Tájfutó Verseny (1. Nationalen Nacht-OL) térképe, az Otto Althaus készítette Jäissberg–Oberholz a következő jellemzéssel jelent meg a kiírásban: "Háromszínű, újonnan rajzolt, speciális térkép". Az erdő itt fehér volt, a nyílt területeket finom fekete raszterrel ábrázolta. A fehérrel jelölt erdő miatt a térkép tiszta, jól olvasható volt. Topográfiai térképről készült átrajzolással, és csak az ellenőrző pontok és a várható útvonalak mentén volt helyesbítve és szükség esetén kiegészítve. 1:20 000-es méretaránnyal és 10 m-es alapszintközzel készült, és minden szempontból jobb volt, mint az akkoriban Svájcban versenyzésre még gyakran használt kataszteri térképek (94. ábra).
A svájci térképbizottság 2. ülésén, 1965. 11. 25-én a két kísérletet vizsgálva megállapította, hogy azok közül Otto Althaus térképe vezet a kívánt fejlődési irányba, csak valamivel több részletet kellene ábrázolni, mert az megnövelné a futó tájékozódási munkáját. A gyakorlati tapasztalatok alapján azt is elhatározták, hogy a terepi felmérések során a későbbiekben pausz helyett fóliát fognak használni, ugyanis a pausz nyúlása miatt apróbb pontatlanságok fordultak elő. További térképeket is terveztek, így pl. 1966 őszére tervezték elkészíteni Ernst Spiess segítségével a Liebeggerwald térképet (95. ábra), aminek költségeit előre 300 svájci frankra becsülték, ami a 300 induló csapatra egyenként 1 frank terhet rótt, ami azonban kifizethető volt. 1967 tavaszán akarta az OLG Bern a Frienisberg térképet felmérni, és ugyanezen év őszére tervezett az OLV Zürich egy térképet a Hasenbergről.
1966-ban jelent meg az első hivatalos svájci jelkulcs, amit Ernst Spiess terjesztett elő, és 50 jelet tartalmazott, ezenkívül elfogadták a következő irányelveket: A térképbizottságtól függetlenül jelent meg a Grindelwald nevű térkép, amit csak feltételekkel lehet tájfutó térképnek nevezni, mert az erdő zöld volt, a szintvonalak és a vízrajz pedig fekete színű volt.
Az első térkép, ami az előbb már említett jelkulcsot használta, a Bantinger–Grauholz volt. Ezen a térképen az erdő fehér volt, a nyílt térszínek sárgák, a sziklatömböket fekete ponttal jelölték (szemben a korábbi fekete körrel), a kis kúpokat barna pontokkal, a településeket sraffozással (a részletezés helyett) ábrázolták. Az erdőhatárt csak a színhatár jelölte. Nem voltak azonban elégedettek az élénk sárgával és a kissé vöröses barnával, ezért a térkép 1968-as, második kiadásában más tónusokat használtak (96. ábra).

A svájci térképek ekkor is és napjainkban is a legkiválóbb minőséget képviselték mind tartalmukat, mind külalakjukat tekintve. A svájciak voltak az első, akik térképeiket nem papírra, hanem műanyagra, ún. sintosilra nyomták, ezáltal azok vízállók lettek. Ez az eljárás az alapanyag drágasága miatt hazánkban még napjainkban sem terjedt el, de a világ más részén sem.
Svájcban jelent meg a fentebbiekben már részletesen ismertetett OCAD program is, ami jelentőségében az első színes térképek megjelenésével vetekszik.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!