4.1 A kezdetektől az első valódi tájfutó térképekig (1897-1945)
4.1.1 Skandinávia és a világ legkorábbi tájfutó eseményei, korai térképek
A tájfutás a XIX. század második felében fejlődött ki fokozatosan Norvégiában, és kezdetben különösen a katonák körében volt népszerű. Előzményének tekinthetjük a Walter Rye által 1868-ban kitalált Hare and hounds (Nyúl és kutyák) játékot is, ami Nagy-Britanniából terjedt el. Ebben a játékban egy futó (a nyúl) a többiek előtt indul bizonyos idővel, és az ismeretlen terepen kis, papírból készült jelekkel tűzi ki az útvonalat az őt követő "kutyáknak". A cél az, hogy a "kutyák" utolérjék a "nyulat." Lényegében itt nem kellett sem térképet, sem pedig tájolót használni, de minden egyéb más sportágtól eltérően a verseny árkon-bokron keresztül, és nem utakon folyt (így pl. jól elkülöníthető a terepfutástól).
A katonai akadémiákon egyre fontosabbá vált, hogy a leendő tisztek jól tájékozódjanak a terepen, ezért ebben az időszakban egyre több tájékozódási gyakorlatot tartottak. A tájfutás ennek a két ágnak, a terepfutásnak és a tájékozódásnak az ötvözésével alakult ki a XIX. század végén. Az 1880-as évek végétől nevezték el Svédországban ezeket a gyakorlatokat orienteringslöpningnek, ami magyarul tájékozódási futást jelent (a svéd orientering szóból származik az angol orienteering szó egy plusz "e" hozzáadásával). A tájfutás eredetileg tehát nem volt egyéb, mint egyéni tájékozódási gyakorlat ismeretlen terepen, kizárólag térkép és iránytű segítségével.
Hogy melyik versenyt tekinthetjük az első tájfutó versenynek, arról a különböző források másként nyilatkoznak, hiszen mint már említettem az 1880-as évek végétől egyre többször nevezték a tájékozódási gyakorlatokat tájfutásnak. Az első, bizonyíthatóan tájoló és térkép használatával zajlott versenyt 1897. október 31-én Norvégiában, az Oslotól nem messze fekvő Grottumban tartották. Megegyezés szerint manapság ezt tekintik a világ első tájfutó versenyének.
Talán számunkra ma már szokatlan, hogy ezeken a versenyeken mindenki szabadon választhatta meg térképét. Például grottumi versenynek 4 különböző típusú térképe volt:
1, 1:100 000-es méretarányú, állami térkép 1872-ből, ami azonban régebbi felméréseken alapult;
2, 1:25 000-es méretarányú, 10 méteres alapszintközű regionális térkép 1885-1887-ből, ami 1880-as felmérés alapján készült, és két csatlakozó szelvény kellett belőle ahhoz, hogy a teljes távot lefedje;
3, 1:30 000-es méretarányú, 20 méteres alapszintközű sítérkép (1. ábra);
4, 1:60 000-es méretarányú, 100 láb alapszintközű sítérkép 1895-ből, ami ugyan a legújabb volt, de gyenge alaptérképről készült.
Ezt a versenyt az 1890-ben Osloban alakult Idrotsforeningen Tjalve rendezte, amelyik Norvégia első atlétikai egyesülete volt. A futóknak indulás előtt 30 percük volt a kitűzött táv tanulmányozására. A pálya három pontot (három másik tanyát, Finnerudot, Slakternt és Bjornholtot) érintett, a rajt és a cél Grottumban volt. A pálya hossza 10,5 km volt, amit 1:41:07-es idővel nyertek meg, ami a kor felszereléseinek ismeretében elismerésre méltó.
A második versenyt a Tjalve 1898. október 2-án tartotta. Az első verseny, amin nevezési díjat (1 norvég koronát) kellett fizetni 1899-ben volt. Egyesek úgy gondolják, hogy talán a nevezési díj a külön az erre az eseményre készült térkép elkészítésének költségét fedezte, de ez csak feltételezés. A tájfutással párhuzamosan a sítájfutás is megjelent, sőt egyes helyeken, így például Trondheimben meg is előzte azt.
Az új sportág személyes kapcsolatokon keresztül terjedt. 1900 őszén Sigge Stenberg svéd mérnök és sportvezető Osloban járt, és megismerkedett a sportággal. 1901. március 17-én pedig meg is rendezték az első svédországi versenyt Stockholm környékén.
Dániában 1906-ban rendezték az első térképes versenyt, ami abból a szempontból különleges, hogy annak térképét a rendezők készítették. Ez volt tehát az első olyan térkép, ami tájfutás céljára készült.
A tájékozódási gyakorlatokon katonai topográfiai térképeket, ill. abból készült vázlatokat használtak. A nyílt és katonai térképeket 1:25 000-től 1:100 000 méretarányban, 10-30 méteres szintvonalközzel főként fekete-fehér kivitelben használták, információtartalmuk igen szegényes volt. (A mai hasonló méretarányú turistatérképek, vagy az ugyanebből az időből származó Osztrák–Magyar Monarchia-beli térképeink sokkal részletesebbek.) Például a skandináv erdőségek térképeiről még a legalapvetőbb úthálózat is hiányzott, nem is beszélve a domborzat apróbb részleteinek ábrázolásáról.
A versenytávok ugyanolyan hosszúak voltak, mint manapság (10-15 km), de csak 2-4 nagyon jellegzetes pontot kellett érinteni. Az ellenőrzőpontokat a versenyző maga rajzolta a térképre, követve a szóbeli utasítást. A pontok közötti útvonal szabadon választható volt (még a pontok érintési sorrendje is).

A kezdeti lelkesedés után a lendület alábbhagyott, és a tájfutás mint sport kezdett elsorvadni, és csak az első világháború után éledt fel újra. A kezdeményezést ekkor Svédország vette át, amiben nagy szerepe volt Ernst Killandernek. 1919. március 25-én nagy versenyt rendezett Igelbodaban. A versenyen 155-en indultak, és nagy sajtóvisszhangot váltott ki. A svéd Idrottsbladet című sportlap egy egész címlapot szentelt a versenynek, megjelent benne a térkép a pályával, képek, útvonalválasztások és megjegyzések is. Az új sport nagyon gyorsan terjedt Svédországban. 1925-ben már minden körzetben bajnokságot rendeztek, és 1926-ban megrendezték a körzeti bajnokok bajnokságát Stockholm környékén, amit a stockholmi körzet bajnoka, Folke Thörn nyert meg 50 perc előnnyel. Ez az eredmény is rámutatott arra, hogy a térképek minősége elmarad a kívánatostól, és a helyismeret hatalmas előnyt jelentett. Az első váltót 1921-ben, az első éjszakai versenyt 1922. december 2-án rendezték.
Az első tájfutó klub, az SK Gothia 1928-ban alakult meg Svédországban. Az első svéd bajnokságot 1935. szeptember 29-én tartották Skinnskatteberg környékén. A versenyt Arvid Kjellström nyerte meg 1:56:40-es idővel. A versenytáv 13 km volt, és 6 ellenőrző pontot kellett érinteni.
1935-ben megindultak a nemzetközi versenyek is a svéd-finn párharccal. Az első 3 nemzet (harmadik Norvégia) versenyét 1938-ban Kathrineholm közelében, Svédországban rendezték. Norvégiában, Svédországban és Finnországban a tájfutó versenyek gyorsan elterjedtek, és a 30-as évek végére Svédországban a tájfutás meghatározó sportággá vált, mintegy 30 ezer aktív versenyzővel.
Az első norvég tájfutó térképet 1936-ban készítette a Tonsberg Turnforening nevű egyesület. Ez a térkép már létező térképeken alapult, és semmiféle új információt nem tartalmazott (egyszerű átrajzolás volt, amiről a tájfutás szempontjából érdektelen információkat lehagyták), a méretarányt viszont az igényeknek megfelelően megnövelték.
Finnországban a sítájfutás után, 1923-ban honosodott meg a tájfutás. Érdekessége ennek, hogy az alább részletezendő országoktól eltérően ebben az esetben egy svéd ember, bizonyos Gösse Holmér a finn Leo Löf segítségével egy külföldi országban vezette be ezt a sportágat. Ez a későbbi időkben, már a hetvenes évektől kezdődően a svédeknél mintegy mozgalommá alakult Per Olof Bengtsson vezetésével, aki létrehozta a World Wide Orienteering Promotion nevű szervezetet, és általa a világ számos országában (pl. USA, Új-Zéland, Spanyolország, Portugália, Görögország stb.) ismertette meg a tájfutást, illetve finanszírozta térképek elkészítését (pl. Thaiföld, Kenya, Andorra).

A második világháború paradox, de bizonyos szempontból érthető módon a tájfutás további fejlődését segítette elő a skandináv országokban. A terepi tájékozódás hadászatilag fontos voltával magyarázhatjuk ezt. Svédországban 1942-ben kötelező tantárgyként bevezették az iskolai oktatásba a tájfutást.
A tájfutó térképek fejlődése szempontjából a világháború azzal adott jelentős lökést a sportágnak, hogy a háborús viszonyok miatt az addig könnyen elérhető térképek hirtelen titkossá váltak, kereskedelmüket betiltották, vagy legjobb esetben is – mint az Svédországban történt – tilos volt a szigorú feltételek mellett kiadott reprinteket kijavítani vagy kiegészíteni. Norvégiában az egész sportágat betiltották, mert nem tekintették másnak, mint az ellenállási mozgalom katonai gyakorlatainak. Ennek ellenére sok illegális rendezvény volt a háború alatt, ami jelentős veszélyeket is rejtett magában. A norvég tájfutók különböző trükköket eszeltek ki, hogy eltitkolják a rendezvényeket a megszállók és a kollaboránsok előtt. Ilyen volt például az, hogy egy versenyt egyszerre több helyen tartottak, és minden helyszínen korlátozott volt az indulók létszáma, így elkerülték a nagy tömeggel szükségképpen együtt járó feltűnést. A konspiráció ellenére is gyakran előfordult, hogy félbeszakadt a verseny a megszállók hirtelen feltűnése miatt. 1941-ben Norvégiában is betiltották a térképeket.
1940 tavaszán Norvégiát megszállták a németek: a tájfutás gyanús lett, a lázadáshoz hasonló. Kevés versenyt rendeztek, sokat a központilag szervezett fizikai edzések keretében, néhányat illegálisan. Az érezhetően keményebb rendszer egészen a térképárusítás betiltásáig, a térképek elkobzásáig és titkosításáig vezetett.
Kialakult az igény valami helyettesítőt keresni. A Tanum IL Club által a gupumarkai területen (20 km nyugatra Oslotól) rendezett illegális éjszakai versenyen (1941. 10. 30.) Kristoffer Staver újrarajzolta az erdő térképét, sőt pár terepi felmérésből származó új elemet is jelölt. Ez a fekete-fehér térkép 1:25 000 méretarányban 10 m szintvonalközzel készült (2. ábra). Ez volt az első, speciálisan tájfutás céljára készült térkép. De nem volt speciális tájfutó térkép sem formáját, sem tartalmát tekintve. Néhány ilyen térkép készült a további háborús évek alatt és később is. A térkép készítője, Kristoffer Staver később így emlékezett erre: „Apámnak volt néhány másolata az Oslo városa által Vestmarka tartományról készíttetett erdészeti térképek némelyikéről. Amikor megrendeztük valamikor a háború idején hagyományos éjszakai versenyünket, elhatároztam, hogy meglepem a résztvevőket. Párszor bejártam a terepet, felvettem néhány részletet és valahogy lemásoltam [a térképet]. A térkép fogadtatása nagyon jó volt, Mary Sorensen 1950-ben egy hasonló térképet készített Gronlandról Vestmarkában.”

Dániában az első hivatalos, nyílt versenyt 1940. október 25-én Jagersborg Hegnben rendezték nagyon jó minőségű, állami topográfiai térképen. Ezt a versenyt tekintik a dán tájfutás kezdetének. A tájfutás nagyon gyorsan fejlődött Dániában köszönhetően a jó térképeknek, valamint, hogy a megszálló Németország garantálta Dánia politikai függetlenségét és területi integritását, vagyis az élet többé-kevésbé a normális mederben folyt egészen 1943-ig. 1941-ben megalkották az első versenyszabályzatot, 1942-ben pedig már meg is rendezték az első dán országos bajnokságot. 1943 és 1945 között a megerősödött ellenállási mozgalom miatt a németek betiltották a tájfutást itt is.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!