4.1.2 A tájfutás korai története Magyarországon, korai térképek
Magyarországon 1925. január 11-én rendezték az első versenyt a Budai-hegységben (a Balázs vendéglő környékén, a Hűvösvölgyben). A verseny szervezője az első világháborúból Svédországon keresztül hazatért ifj. Ripszám Henrik volt. Bozán György elmondása szerint azonban kétséges, hogy valóban ez tekinthető-e az első magyar tájfutó versenynek, mert a kortárs turisták visszaemlékezései szerint ez az esemény inkább tekinthető néhány atléta térképes futóedzésének, mint valódi tájékozódási versenynek. Ebben lehet is némi igazság, hiszen a verseny előre megadott, ismert ellenőrző pontok között zajlott.
A verseny útvonala a következő volt: Balázs vendéglő – Fazekas-hegy – a budakeszi Erzsébet Szanatórium – János-hegyi kilátó – Balázs vendéglő. A mintegy 9 km hosszú versenyt Belloni Gyula nyerte. A verseny a tudósítások szerint egy ifj. Ripszám Henrik rajzolta térképvázlaton zajlott (a korabeli újságok szerint „egy praktikusan kirajzolt térképpel”), az útvonalat Reich Andor tervezte. Sajnos a térképről további információkat nem sikerült megtudni, így a méretaránya sem ismert, és az sem, hogy milyen alaptérképről készült (3. ábra).
További két ilyen atlétikai rendezvényről vannak feljegyzések, majd ifj. Ripszám Henrik külföldre távozott, és ezzel a hasonló események szervezése egy kis időre abbamaradt.

A magyarországi tájfutás következő indulására 1934-ig kellett várni. Ekkor kezdtek el a magyar turisták tájékozódási versenyeket rendezni. A kezdetek Berend Ottó és egyesülete, a Duna Sport Club (DSC) nevéhez fűződnek. Az első egyesületen belüli háziversenyt 1934. március 22-én, az első országos tájékozódási csapatversenyt 1934. április 14-én rendezte meg a DSC, mindkettőt Budakeszi környékén. Az országos verseny útvonala Budakeszi – Hosszútöltés – Tóth György-hegy – Erzsébet-major – Hosszúhajtás – Budakeszi volt. A versenyen 8 öttagú csapat vett részt. Ezek igazi turista versenyek voltak, térképeik a kor turista térképei közül kerültek ki. A háziverseny során bekövetkezett nem várt fejlemény miatt, miszerint „mindenki biztosítva akarván a standard időn belül való beérkezést, a biztonság kedvéért futott az állomásig, illetve a célig”, bevezették a sietés büntetését, ami egészen 1956-ig tartotta magát a később létrehozott szabályzatokban. Ennek indoka a következő volt: „ezen gyakorlatnál nem a gyorsaságra, hanem elsősorban a helyes és biztonságos tájékozódásra, valamint a helyes túratempóra fektetjük a fősúlyt, ezt biztosítandó, az előírt standard időktől való minden eltérés büntető pontot von maga után.” A teljesítményeket bonyolult táblázatok segítségével értékelték ki, amiben minden turista szempontból fontos részletet pontoztak (elsősegély ismeretek stb.) (4. ábra).

A DSC 1938. március 13-án Dobogókőn, majd 1939. április 2-án Magyarkút környékén ismét nagy sikerű országos csapatversenyt rendezett 19, illetve 16 csapat részvételével. A térképek ebben az esetben is az ún. „angyalos” turistatérképek voltak 1:50 000-es méretarányban 20 m-es alapszintközzel (5. ábra). A közvetlenül a háború előtti években a turista szövetségben ideológiai csatározások kezdődtek, minek következtében a DSC visszavonult a terepgyakorlatok rendezésétől. A háború alatt a szövetség a gyakorlatok honvédelmi jelentőségét hangsúlyozta, és a levente mozgalom és a katonaság bevonásával rendezett versenyeket. 1944. szeptember 5-én elfogadták a terepgyakorlatok szabályzatát, azonban annak gyakorlati kipróbálását az időközben egyre súlyosabbá váló hadi helyzet meghiúsította.

Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőoldalára!