A statisztikai adatok megjelenítésének szélesebb alkalmazása és az élénkülő kutatások még az I. világháború előtt néhány fontos kiegészítő eredményt hoztak. Ezek közé számíthatjuk a három változó egyidejű megjelenítését a háromtengelyű koordináta-rendszerben. Az eljárást először Gustav Zeuner dolgozta ki 1869-ben (114), majd némi átalakítással ezt a rendszer használta fel 1879-ben Luigi Perozzo olasz mérnök, Svédország 1750 és 1875 közötti népességfejlődésének sztereogrammal való ábrázolásánál (115).
Egy másik jelentős módszertani újítás a rácshálók és függvényhálók használata volt. Funkhouser kutatásai szerint a rácshálós papír első alkalmazása az 1800-as "Philosophical Magazine"-ből már ismert, mégis, az ilyen papírok használata csak a XIX. század második felében terjedt el. 1840 után a barométerállás görbéit rácshálós papírra szerkesztették, amelynek használatához Jevons 1879-ben részletes utasítást adott (116). Logaritmikus rácsot első ízben Léon Lalanne rajzolt 1843-ban, féllogaritmikus rácsot Jevons 1863-ban kezdett használni. A logaritmikus skála kartográfiai felhasználásának első érdekes példája Koritska és Schmidt nevéhez fűződik, akik javaslatukat Georg Mayr 1878-as beszámolója szerint a budapesti Nemzetközi Statisztikai Kongresszuson mutatták be 1876-ban (117).
További módszertani hozzájárulást jelentett a speciális koncentrációs görbék kifejlesztése, amelyek közül a térképészetben a Lorenz által 1905-ben publikált, később a szerzőről elnevezett görbe vált ismertté (118).
A statisztikai eredményeknek a XX. század első felében még mindig viszonylag csekély körű elterjedtsége és népszerűsége vezetett egy új grafikus ábrázolási forma, a képstatisztika (picture statistics) kifejlesztéséhez. Ennek kezdetei még az 1880-as évekre nyúlnak vissza.
George Mulhall (1836-1900) angol statisztikus számít a képstatisztika és a piktogramok úttörőjének. Mulhall Londonban 1884-ben megjelent könyve, a "Dictionary of Statistics" tartalmazott először mennyiségeket kifejező és értékösszehasonlításra alkalmas, különböző nagyságú stilizált képeket. A mű még három kiadásban jelent meg a századfordulóig (1886, 1892, 1899). Érdekes azonban, hogy Mulhall későbbi művében, az 1896-ban kiadott "Industries and Wealth of Nations"-ban mégis visszatért az akkorra már hagyományosnak számító grafikonokhoz és diagramokhoz.
A francia Jacques Bertillon más területen kereste a grafikus ábrázolások gyors felismerhetőségének és közérthetőségének kulcsát. A szín és a forma társításával próbálta hatékonyabbá tenni a közlést. A gabona ábrázolására a sárgát, az élelmiszerekére és gyümölcsökére a kéket, az erdőére a sötétzöldet, a vízére a kéket, a gáz és acél jelölésére szintén kéket, a szén, a bűnözés és a halálesetek megjelenítésére a fekete színt javasolta. A képszerű jelek témához való hozzárendelésére is hasonló rendszert állított fel: a zsák a gabona, a szivar a dohány ábrázolására és így tovább. Bertillon felismerte, hogy az általa javasolt módszer előnyei elsősorban a kiállításokon és az oktatásban való kitűnő alkalmazhatóságban rejlenek, míg tudományos célokra ez a rendszer kevésbé alkalmas (119).
A századforduló környékén vitathatatlanul nagy népszerűségnek örvendő képszerű ábrázolásokat azonban több vezető statisztikus is bírálta. Így Sargent Florence az összehasonlítás nehézségét emelte ki. Az amerikai Brinton ennek leküzdésére javasolta a különböző nagyságú, és ezért csak nehezen összehasonlítható képszerű jelek helyett az azonos nagyságú, azonos értéket képviselő és így leszámlálható jelek alkalmazását (120).
Otto Neurath (1882-1945) osztrák szociológus és közgazdász nevéhez fűződik a hasonló elveken kidolgozott, nemzetközileg is elismertté vált bécsi módszer ("Wiener Methode der Bildstatistik") megalkotása. Neurath élénken érdeklődött a tudás és a tudomány demokratizálása és az ezzel szorosan összefüggő közoktatás kérdései iránt. 1924-ben megalapította a a bécsi Társadalmi és Gazdasági Múzeumot, ahol irányításával 1925 és 1934 között fejlesztették ki a képstatisztikai módszert, elsősorban az oktatás és a szemléltetés céljaira (121). Neurath 1934-től Hágában tevékenykedett, ahol az "International Foundation for Visual Education", a Vizuális Nevelésért Alapítvány vezetőjeként kifejlesztette az "International System of Typographic Picture Education", vagy röviden Isotype-rendszert, amit azután széles körben használtak szemléltető táblák, kiállítások és gyermekkönyvek tervezésénél. A negyvenes években Angliába ment, Isotype Intézete 1942 és 1945 között működött Oxfordban.
Neurath elsődleges célja az volt, hogy a nagyközönség számára érthető módon mutassa be a nagyságokat és a közöttük fennálló viszonyt. Ennek lehetőségeit vizsgálva vezette be a mennyiségkép, a "Mengenbild" fogalmát. Az alkalmazott szimbólumokkal szemben azt a szigorú követelményt támasztotta, hogy fekete-fehérben is hassanak. Neurath elvéből, hogy a nagyobb mennyiségek kifejezésére ismételni kell az értékegységeket, szükségszerűen fejlődött ki a tematikus kartográfia értékegység-módszere.
Neurath egységesítette az amerikai Brinton (122), Haskell (123) és Karsten (124) által használt jeleket és képszerű jeleket, ezzel jelentősen hozzájárulva a képstatisztika fejlődéséhez. Eredményei befolyásolták az Egyesült Államokban megjelenő népszerű gazdasági-statisztikai kiadványokat. A két világháború között New Yorkban külön iroda működött, amely a képstatisztika közérdekű információk közlésében való felhasználásával foglalkozott.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!