A XIX. század elsô évtizedei rendkívül jelentôs változásokat hoztak a tematikus kartográfia történetében. A természettudományok fejlôdése, a rendszeres mérésen alapuló adatgyűjtés nagyobb és sűrűbb adathálózatot eredményezett, amelyet ábrázolni kellett. Ehhez járult ugyanakkor a korábbi államigazgatástanból, politikai aritmetikából és valószínűségszámításból kifejlôdô statisztika tudománya is, amely sajátos megjelenítési módszereket igényelt. Az általános térképek fejlôdése adta az alapot, az új sokszorosítási technikák pedig lehetôvé tették a korábbinál nagyságrendekkel több, olcsó és színes tematikus térkép elôállítását. A feltételek fejlôdést eredményeztek a tematikus módszerek terén is, ahol a század elsô felében létrejött a tematikus módszertan, a tematikus szaktartalom kartográfiai ábrázolásának elmélete és gyakorlata.
Míg a korábbi térképek - a geofizikai térképeket kivéve - fôként tematikus minôségi információt hordoztak, addig a XIX. század térképészetében a hivatalos, rendszeres statisztikai adatgyűjtés mennyiségi adatai új ábrázolási kérdéseket vetettek fel. A rajzi megjelenítés módszereit statisztikusok, közhivatali teendôket ellátó matematikusok, mérnökök próbálták ki elôször.
A tematikus kartográfia mai ábrázolási módszereinek legtöbbjét 1800 és 1860 között már nemcsak kigondolták, de többszörösen módosítva, különbözô témák megjelenítésére a gyakorlatban is elterjedten alkalmazták. A fejlôdés eredményeképpen a módszerek tudományos közkinccsé, a térképolvasók számára megszokottakká váltak.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!