A térképtörténeti munkák többségében a térképtudomány kialakulása nem mint határozott korszakváltás jelentkezik
az időrendi fejlődésben. Ennek oka a szerzők azon - többnyire nem kifejtett - felfogásában rejlik, miszerint a kartográfia
még a térképészet történetének abban az időszakában tudománnyá fejlődött, amelyből a korai térképészeti emlékek
származnak. Ezen az elnagyoltan behatárolt időkereten belül különböző felfogásokat ismerünk a tudományos kartográfia
kialakulásának pontosabb meghatározására.
Freitagnak(15) az a véleménye, hogy a térképészet tudományának megalapozása már az emberi társadalom szervezésének
korai stádiumában megtörtént. Nézete szerint a világmindenség vagy a felszín egyes részeinek ábrázolása a babilóniaiak
vagy a sumérok agyagtáblácskáin már jelentékeny absztrakciós képességre és technikai készségre utal.
Ezzel szemben több szerző, Eckert (12), Szaliscsev (41), Arnberger (1), Kretschmer (26) és Regele (34) szerint a tudományos
kartográfia alapjai a görög ókorból származnak, éspedig az akkor minden tudományágat magában foglaló filozófia keretén
belül alakultak ki. A felhozott bizonyítékok: a görögök állapították meg, hogy a Föld gömb alakú és számították ki a méretét,
rendelkeztek az első térképvetületekkel és bevezették a hosszúsági és szélességi körök hálózatát; ők alkották az első földrajzi
térképeket, amelyek már a gömb alak figyelembevételével készültek.
A térképszerkesztés tudományos alapjainak kidolgozása, amelyek előkészítésében Dikaiarkhosz, Eratoszthenész,
Hipparkhosz és Türoszi Marinosz vettek részt, Klaudiosz Ptolemaiosz "Geográfiá"-jában érte el a csúcspontját. Ez a munka
tartalmazta az első szerkesztői utasítást térképek készítésére. Ebből kifolyólag hirdették a jeles szerzők a szakirodalomban,
hogy a tudományos kartográfia Ptolemaiosz munkásságával kezdődött. "A tudományos kartográfia koncepcióját geográfia
név alatt időszámításunk második századában Ptolemaiosz dolgozta ki"- írja Szaliscsev (41). Eckert (12) őt nevezte az első
"tudományos kartográfusnak".
A modern kartográfia a reneszánsz alatt alakult ki a ptolemaioszi örökség átvételével, továbbfejlesztésével a humanisták
szellemében (38). Így ez az időszak Wolkenhauer (46), Bricker és Tooley (9) szerint meghatározó szerepet játszik a tudományos
térképészet történetében. Gerhard Mercator XVI. század közepi munkásságát ők mint a térképészetben bekövetkezett teljes
átalakulást értékelik. Állításukat az új térképvetületek bevezetésével és a térképészeti adatok kritikai feldolgozásával támasztják
alá. Hettner az 1569-ben közzétett hajózási világtérkép megjelenésétől számítja a tudományos kartográfia "reformáció-korát".
Grosjean, Kinauer (18) és Wawrik (44) a XVIII. század közepét tekinti időbeli csomópontnak a tudományos kartográfia
kialakításában. A térképészet a természettudományos ismeretek fejlődéséhez kapcsolódva új szakaszba lép; a térkép
elszakad az általános szellemi és művészi összefüggésektől és célirányos tudományos és technikai segédeszközzé válik.
A térképek pontossá válnak és egyre inkább tudományosan megalapozott felméréseken alapulnak. Wawrik szerint ez azt
jelenti, hogy véglegesen megszabadultak a ptolemaioszi hibáktól és ezáltal a kartográfia egzakt tudománnyá fejlődött.
A térképészet - mint írja - többé nem mutatkozott kaotikusnak és irracionálisnak, hanem az ésszel rendezett kozmosz tükrének.
Ebben a francia fokmérések, amelyek a megbízható és pontos terepfelvétel alapját képezik, fontos szerepet játszottak, de a
kisméretarányú térképek forráskritikai feldolgozása is mértékadó befolyással bírt. De Dainville (11) kutatásai szerint ezen
a téren Jean Baptiste Bourgignon tevékenysége kiemelkedő, mert ő szerkesztette a XVIII. század 70-es éveiben "forrásainak
beható vizsgálata és értékelése alapján az első szigorúan tudományos kritériumok által meghatározott térképeket."
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!