1. A történetiség értelmezése a térképészetben

A történetiség a térképészetben két szempontból is értelmezhető. Az egyik a térképészet történetét feldolgozó kultúrtörténeti (4), a másik a tudománnyá válás történetiségét feltáró tudománytörténeti értelmezés. Nem lehet közöttük fontossági sorrendet felállítani. A történetiség művelése mind kultúrtörténeti, mind szaktudományi szempontból nélkülözhetetlen. (28)
A térképészet kultúrtörténeti aspektusú értékelésére a történeti kronológián alapuló konvencionális tárgyalásmód, a térképtudomány kialakulásának és önállóvá válásának leírására pedig a Guntau-féle tudományfejlesztési fázismodellen alapuló Pápay-féle periodizálás alkalmas. (19) (31)
Minden tudomány feladata leírni saját kialakulását. A térképészet történetének kronológiai felvázolásánál nem cél, hogy egyes különösen érdekesnek tűnő időbeli szakaszokat kiemeljünk az összfejlődés vonalából. Sokkal inkább jellegzetes kultúrtörténeti dokumentumként kell kezelni a térképeket, melyek a lehető legszorosabban összefüggnek az egyes korszakok és népek tudományos ismereteivel, technikai színvonalával, gazdasági berendezkedésével és politikai szerkezetével. (17) (45)
A térképtudomány kialakulásának meghatározásában, létrejötte időpontjának kijelölésében nagy eltérések mutatkoznak. Az eltérések több okra vezethetők vissza. Elsősorban arra, hogy a kutatók eltérő ismérveket és eltérő indexálást alkalmaznak munkáikban. (32) Például olyan fogalmak, mint tudomány vagy tudományág, más-más értelmezésben szerepelnek a szerzőknél, nem beszélve arról, hogy magáról a térképészetről és szerkezetéről is eltérő nézeteket vallanak. De az eltéréseknek nemcsak a kutatók szubjektuma az oka, (ennek) objektív alapja is van. Nevezetesen az a multilineáris szövevényesség, amely a kartográfia önállóvá válásának folyamatában megmutatkozik.
Sajnálatosan gyakori ma a térképészetben az a felfogás, amely szerint valamely szakkérdés vizsgálatakor elegendő a legújabb vonatkozó irodalom ismerete. (10) Az ismeretek történeti fejlődésének figyelmen kívül hagyása, azaz a szakmai visszatekintés hiánya, megengedhetetlenül szegényíti a szaktudós ismeretvilágát. Sokszor időben távolibb megfigyelések és elméletek azok, amelyek a forradalmian új tudományfejlődés csíráját alkothatják.
Ezeket a megfigyeléseket és elméleteket saját koruk mellőzte, kuriózumként kezelte, mivel nem illettek bele az ismeretek adott rendszerébe. Más tények iránt nem volt igény egy adott időpontban, ezért maradhattak visszhang nélkül. Hiába bizonyította Eratoszthenész több mint kétezer évvel ezelőtt a Föld gömbölyűségét, a Földet mindenki, aki rajta járt, lokálisan síknak, laposnak" találta. Mondhatni, hogy a természettudomány tapasztalaton és gondolati munkán alapuló gömbölyű világképe a laikusok közvetlen tapasztalatán nyugvó hiszem amit látok" lapos világképével állt szemben. Így ezt a felfedezést legfeljebb elegáns szellemi mutatványként értékelte néhány szakmabeli", de mérhető, társadalmi szintű világképváltozást nem váltott ki.
Vasco da Gama és Kolumbusz föld körüli útjai már nem csupán közvetlen úton igazolták a Föld gömbölyűségét, de igencsak érzékelhető módon zavarták meg a társadalom világképét is. Az ő gömbölyű világképük ugyanis hatalmat, aranyat, hajóipart, kereskedelmet, egyszóval társadalmi előnyt jelentett a lapos" világkép hívői számára is. Mindenesetre a tudományos világkép fejlődése ebben az esetben alig kevesebb, mint kétezer évvel megelőzte a társadalmi világkép fejlődését.




Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!