A történetiség a térképészetben két szempontból is értelmezhető. Az egyik a
térképészet történetét feldolgozó kultúrtörténeti (4), a másik a tudománnyá válás
történetiségét feltáró tudománytörténeti értelmezés. Nem lehet közöttük fontossági
sorrendet felállítani. A történetiség művelése mind kultúrtörténeti, mind szaktudományi
szempontból nélkülözhetetlen. (28)
A térképészet kultúrtörténeti aspektusú értékelésére a történeti kronológián alapuló
konvencionális tárgyalásmód, a térképtudomány kialakulásának és önállóvá válásának
leírására pedig a Guntau-féle tudományfejlesztési fázismodellen alapuló Pápay-féle
periodizálás alkalmas. (19) (31)
Minden tudomány feladata leírni saját kialakulását. A térképészet történetének
kronológiai felvázolásánál nem cél, hogy egyes különösen érdekesnek tűnő időbeli
szakaszokat kiemeljünk az összfejlődés vonalából. Sokkal inkább jellegzetes
kultúrtörténeti dokumentumként kell kezelni a térképeket, melyek a lehető
legszorosabban összefüggnek az egyes korszakok és népek tudományos ismereteivel,
technikai színvonalával, gazdasági berendezkedésével és politikai szerkezetével. (17)
(45)
A térképtudomány kialakulásának meghatározásában, létrejötte időpontjának
kijelölésében nagy eltérések mutatkoznak. Az eltérések több okra vezethetők vissza.
Elsősorban arra, hogy a kutatók eltérő ismérveket és eltérő indexálást alkalmaznak
munkáikban. (32) Például olyan fogalmak, mint tudomány vagy tudományág, más-más
értelmezésben szerepelnek a szerzőknél, nem beszélve arról, hogy magáról a
térképészetről és szerkezetéről is eltérő nézeteket vallanak. De az eltéréseknek
nemcsak a kutatók szubjektuma az oka, (ennek) objektív alapja is van. Nevezetesen
az a multilineáris szövevényesség, amely a kartográfia önállóvá válásának
folyamatában megmutatkozik.
Sajnálatosan gyakori ma a térképészetben az a felfogás, amely szerint valamely
szakkérdés vizsgálatakor elegendő a legújabb vonatkozó irodalom ismerete. (10) Az
ismeretek történeti fejlődésének figyelmen kívül hagyása, azaz a szakmai
visszatekintés hiánya, megengedhetetlenül szegényíti a szaktudós ismeretvilágát.
Sokszor időben távolibb megfigyelések és elméletek azok, amelyek a forradalmian új
tudományfejlődés csíráját alkothatják.
Ezeket a megfigyeléseket és elméleteket saját koruk mellőzte, kuriózumként kezelte,
mivel nem illettek bele az ismeretek adott rendszerébe. Más tények iránt nem volt
igény egy adott időpontban, ezért maradhattak visszhang nélkül.
Hiába bizonyította Eratoszthenész több mint kétezer évvel ezelőtt a Föld
gömbölyűségét, a Földet mindenki, aki rajta járt, lokálisan síknak, laposnak" találta.
Mondhatni, hogy a természettudomány tapasztalaton és gondolati munkán alapuló
gömbölyű világképe a laikusok közvetlen tapasztalatán nyugvó hiszem amit látok"
lapos világképével állt szemben. Így ezt a felfedezést legfeljebb elegáns szellemi
mutatványként értékelte néhány szakmabeli", de mérhető, társadalmi szintű
világképváltozást nem váltott ki.
Vasco da Gama és Kolumbusz föld körüli útjai már nem csupán közvetlen úton
igazolták a Föld gömbölyűségét, de igencsak érzékelhető módon zavarták meg a
társadalom világképét is. Az ő gömbölyű világképük ugyanis hatalmat, aranyat,
hajóipart, kereskedelmet, egyszóval társadalmi előnyt jelentett a lapos" világkép hívői
számára is. Mindenesetre a tudományos világkép fejlődése ebben az esetben alig
kevesebb, mint kétezer évvel megelőzte a társadalmi világkép fejlődését.
Vissza a Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék kezdőlapjára!