Ringhofer János (1933-2009)
2009. V: 21-én elhunyt Ringhofer János, tanszékünk címzetes egyetemi docense. 1989 óta tanította a térképész hallgatóknak a Geodézia és a Fotogrammetria tantárgyakat.
![]() |
ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék |
|
Szép magyar térkép 2009 kiállítás és verseny
Az ELTE Szenátusa 2008 február végén elfogadta a térképész mesterszak indítását. Megjelent az OKM honlapján a térképész mesterszak képzési és kimeneti követelménye. Miután a MAB is elfogadta a szak indítás dokumentumait, így nincs akadálya a mesterszak 2009 szeptemberi indulásának.
![]() 2009 - Tanszéki karácsony |
2009. V: 21-én elhunyt Ringhofer János, tanszékünk címzetes egyetemi docense. 1989 óta tanította a térképész hallgatóknak a Geodézia és a Fotogrammetria tantárgyakat.
Egyetemünk volt rektorát, tanszékünk professzorát 2004-ben választották
a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.
Akadémiai székfoglaló előadását 2005. február 15-én "A
térképészet tudománya" címen tartotta.
2005. VIII. 1-től Klinghammer István a tanszék vezetését a pályázaton nyertes
Zentai Lászlónak adta át, akit 2005 decemberében, a térképészek közül harmadikként
(Papp-Váry Árpád és Klinghammer István után) akadémiai doktori címet szerzett.
Az első 3 éves tanszékvezetői ciklus lejárta után 2008 elején pályázatot
írtak ki a tanszék vezetésére. A pályázat alapján 2008-2012 között a tanszék
vezetését Zentai László látja el.
2006 szeptemberétől minden hazai felsőoktatási intézményben csak az új
kétszintű képzésben folyhat az oktatás.
Ez egyben azt is jelenti, hogy térképész képzés a jelenlegi formájában már
nem indul többet. Aki térképész szeretne lenni akkor a földtudományi
alapszakra (BSc) célszerű beiratkozni. Ez egy 3 éves képzés. Ezután
lesz lehetőség - felvételive eljárás során - a 2 éves térképész (MSc) mesterszakra
tovább menni. A MAB 2007 decemberében elfogadta a térképész mesterszak alapítási
kérelmét.
Egyébként 2006-ban már csak ilyen kétszintű képzés indul kb. 100 alapszaknak
megfelelő területen (néhány szakterület kivételével).
2008-ban az ELTE szenátusa, majd a MAB elfogadta a térképész mesterszak
indítását, így nincs akadálya annak, hogy a térképész mesterszak 2009 szeptemberében
megindulhasson.
Az első évben 21-en jelentkeztek mesterképzésre, ebből 20 első helyen. Húsz hallgatót vettünk fel mesterképzésre, a ponthatár 75 volt.
Folyamatosan frissítjük honlapunkon az ezzel kapcsolatos részleteket: BSc, MSc.