Térképismeret
- 2018-2019,
II. félév, ELTE
TTK Földrajz
BSc, Óraszám:
2 + 0, Követelmény:
kollokvium
Előadó: Török
Zsolt Győző egyetemi docens ELTE
Térképtudományi és
Geoinformatikai
Tanszék2019 ARCHÍV OLDAL!!! Utolsó kurzusinformációk: A Földtudományi BSc és a Földrajz BSc számára évtizedekig Török Zsolt Győző egyetemi docens tartotta az előadásokat. A több mint huszonöt éves tantárgyfejleszési munkájának eredményeként a Bevezetés a térképészetbe, Térképtan majd végül Térképismeret tantárgyat nemzetközileg is kiemelkedően korszerű, alapozó-bevezető egyetemi kurzusként az ELTE földtudományi, földrajz tanár és geográfus szakos hallgatóinak ezrei hallgatták. Remélhetőleg nemcsak tanultak, de a szemléletet is sikerült átadni - és a térképeket is megszerették. A Térképismeret tantárgy anyagai 2019 után már kizárólag az Eötvös Loránd Tudományegyetem Canvas-rendszerében, a kurzus hallgatói számára voltak elérhetőek. Az utolsó, a 2022/23-as tanév őszi félévi "Térképismeret" kurzus előadásainak emlékeztetői letölthetőek innen. ui: A tantárgy felelőse a Földtudományi BSc-n 2019-ben Zentai László intézetigazgató, egyetemi tanár lett, aki a 2024/25-ös tanév őszi félévétől a tantárgy oktatója, amely a továbbiakban a Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet munkatársai közösen tartanak. A Térképismeret előadás tantárgyat a Földrajz BSc szakgazdája 2021-ben megszüntette,. Kérdéseikre továbbra is szívesen válaszolok: zoltorok"et"map.elte.hu Földrajz szakosok vizsgaeredményei/pontszámok (pdf, összesített gyorslista, folyamatosan frissül a viszga után)
1.
Bevezetés:
a
térkép definíciója,
ismérvei. A
térképek fajtái, csoportosításuk.
2. Téri tájékozódás, a kognitív térkép. 3. A térképi ábrázolás története. 4. Tájékozódás a Földön: koordinátarendszerek, geodéziai dátumok. 5. A térképészeti vetületek. 6. A kartográfiai generalizálás. 7. A domborzat ábrázolásának módszerei. 8. Az topográfiai térkép. Hazai térképművek (UTM, EOTR). 9. Tematikus térképek. Kartográfiai ábrázolásformák. 10. A térképi információ forrásai. Tájékozódás a térképpel. 11. Digitális kartográfia 12. Webkartográfia 13. Összefoglalás, rendszerezés, felkészülés a viszgára :-) + Segédanyag (olvasnivaló szöveg, pdf formátumban)! + Hallgatói forrásból segédanyag 1, Hallgatói segédanyag 2, (DE! Ezek használata csak az előadáson elhangzottak fényében, azaz kellő óvatossággal ajánlott! Tartalmukat nem változtattam, azaz a hibákat nem javítottam, így mindenki saját felelősségére használja ezeket, és a hasonló anyagokat. NEM helyettesítik az órai jegyzetet.) Figyelem! |