Haraszti a középkortól a XIX. századig
   
    A honfoglaláskor a vidék Árpád fejedelem szálláshelyéhez tartozott. A település a középkorban a Csepel-szigeti királyi uradalom része volt, tulajdonosai azonban igen gyakran váltották egymást. Első okleveles előfordulása 1270-ből ismert, amikor Taksony határjárásánál említést tettek a Haraszti erdőről is. A XIV. században az Imrégi család birtokában lévő községként emlékeznek meg róla az oklevelek. A család kihalta után a Gecseyek birtokába kerül a falu. Azonban 1400-ban már Borbála királyné birtokaként tartották számon. Alig negyed század múlva I. Ulászló adományaként ismét új birtokosai lettek a településnek Gutori Nagy László és Farkas Dénes személyében. A XV. század során település gyakori birtokosváltása ellenére országosan elismert kézművesipar alakult ki, ami a török hódoltság idején is jelentős maradt.
    A török 1541 után kialakította a meghódított területeken a saját közigazgatási beosztását. Dunaharaszti a budai szandzsák, pesti nahijéhez tartozott. A faluban élt családok száma 1559-ben 10, három év múlva már ennek duplája volt, ami a 90-es évekre 17 re fogyatkozott, ami a terület fokozatos gazdasági visszaesésével magyarázható. Ennek oka elsősorban a gyakori háborúskodás miatt bevezetett magas adókban keresendő. A török uralma alatti nagyobb vallási tolerancia lehetővé tette a reformáció terjedését az elfoglalt területeken. Ennek köszönhetően a haraszti lakosok zöme is a protestáns vallás követője lett. A török kiűzésekor, valószínűleg gyakori katonai jelenlét miatt, a falu rövid időre elnéptelenedett, de a korábbi lakosok 1693. után visszatértek. A terület ekkor Ráday Gáspár, valamint hatod-hatod részben Forster Kristóf és Semléki Ádám birtoka volt. Feltehetőleg Forster birtokrészére települtetek először német nemzetiségű telepesek Würtembergből. Ennek köszönhetően a falu lakossága az 1696-ba feljegyzett 45 családról 1703-ra 82-re gyarapodott.
    Az 1709-es pestisjárvány valamint a Rákóczi-féle szabadságharc megtorló intézkedéseinek hatására a XVIII. század 30-as éveire erősen lecsökkent a település lélekszáma. Az 1728-as összeírás idején mindössze 68 lakosa volt a településnek. Ezek zömmel olyan zsellérek voltak, kiknek a neve német eredetre utalt. Az ide települtek római katolikus vallásúak voltak, és mindjárt letelepedésükkor (1695-ben) megalakították hitközségüket, melyen belül folytonosan vezették anyakönyveiket. A Rákóczi-féle szabadságharc után a terület a báró Laffert család birtokába került, akikkel az 1770-es úrbérrendezés során szerződést kötöttek a helybéliek, ezzel csökkentve terheiket. A XVIII. század második felét nyugodt, időszak jellemzi, mely átnyúlt a XIX. sz. első évtizedeibe is. A település mindvégig a Laffert család birtokában maradt; csak 1864-ben váltak meg tőle. Erre az időszakra tehető a méhészeti ágazat elterjedése, aminek nyomát ma is őrzi a városcímerben látható méhkas. Jelentősebb "méhlegelők" a mai Alsófalu dombjai közt húzódtak, melyeket Hummelberg, azaz "méh-domb" néven még megtalálhatunk a XX. sz. eleji térképeken is.

következő fejezet (Haraszti a XIX. században)

vissza a tartalomjegyzékhez