| Dunaharaszti a II. Világháború után | |
| A helyreállításokat követően Harasztin is megkezdődött az egyéni gazdák szövetkezetbe vonása. Ennek eredményeképpen 1951-ben megalakult a Szabad Föld Termelőszövetkezet, mely négy év múlva, gazdasági nehézségek miatt fel is bomlott. Csak 1961-ben alakult újra, Ezüstkalász Mgtsz néven, ami 78-ban beolvadt a Dunavarsányi Petőfi Tsz-be. Az iparosítás, szemben a szomszédos Szigetszentmiklóssal, elkerülte Dunaharasztit. Említendő üzeme a MAHART hajóépítő üzeme, mely az egykor virágzó fürdőéletet megélt dunaparti régiót foglalta el, és a ma Dunakenyér Rt. néven működő Nyugat-Pest Megyei Sütőipari Vállalat, mely elsősorban a Petőfi Tsz gabonáját dolgozta fel. A település infrastruktúrája, egészen a 70-es évekig alig fejlődött. Ekkor építették ki a vezetékes víz, gáz és villanyhálózat nagy részét; újabb fejlődésre azonban további 20 évet kellett várni. Míg kis beruházásokra nincs elég anyagi forrás, nagyokra akad; így kerülhetett sor a község határát, sőt a Haraszti-szigetet is átszelő Duna-Tisza-Csatorna, valamint a község külterületeit is érintő Barátság I-II. kőolaj- és földgázvezeték megépítésére is. Dunaharaszti lakóinak jó része budapesti munkahelyre ingázott és ingázik még ma is, így sok Pest környéki településhez hasonlóan, inkább alvóvárosi jellege erősödött. Ezt az állapotot tükrözik a '80-as évek topográfiai térképei is. | |
következő fejezet (Dunaharaszti várossáválása)
vissza a tartalomjegyzékhez
