Korai tájfutó térképek gyűjteménye (1963-1968)
A hazai tájékozódás története a katonai célra készített topográfiai térképek használatának, vagy éppen ezek tiltásának is története. A sportág fejlődését máig erősen befolyásolja az igénybe vehető térképek minősége. Az elmúlt 80 év fellendülő szakaszai nem ritkán a honvédelmi szempontokból megnyíló támogatásoknak volt köszönhető. Ezen belül is kiemelendők azok a lehetőségek, amelyek révén a versenyek térképellátását az adott kor honvédségi térképészete segítette. Ilyen időszak volt a ’60-as évek közepe, amikor a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete (MNTI) készített térképeket a Honvéd kupa és Zrínyi Ilona emlékversenyre, valamint a legjelentősebb hazai nemzetközi eseményre a Balatoni kupa versenyeire.
A sorozatot indító 1963-as pusztavacsi Honvéd kupa térképe az első, kimondottan tájékozódási célra készült, színes versenytérképünk. Pókhálószerűen finom szintvonalrajza mutatta be először az 5 méteres szintközt és nyitott ezzel új fejezetet a domborzatolvasásban. Az itt bemutatott térképek kiadása legfőként Tóvizi Kálmán alezredesnek, az MNTI kartográfiai osztályvezetőjének köszönhető, aki egyben a Budapesti Honvéd természetjáró szakosztályvezetője volt. Ebbéli minőségében tartozott hozzá a maroknyi, de igen ambiciózus versenyző csapat. Az ő igényeiket felvállalva tett erőfeszítéseket a legfrissebb topográfiai anyagok szerinti versenytérképek megjelentetésére, amivel hozzájárult egy új sportág, az akkor bontakozó tájékozódási futás fejlődéséhez.
A Budapesti Honvéd SE kiemelkedő helyet foglalt el a múlt század második felének hazai sportéletében. Ezért volt reményteli esemény sportágunk fejlődésében, hogy 1959-ben megalakult a BHSE Természetjáró szakosztályának tájékozódási részlege. Az alapító atyák Breiner Sándor ötszörös, és a kétszeres országos bajnok Thiering György voltak, aki mindvégig hátán vitte a honvéd tájékozódás ügyét. Mindketten a Honvédség kötelékében dolgoztak. Az élsportra hangolt Bp Honvédban olyan lehetőségek nyíltak a tájékozódási versenyzők előtt, ami addig ismeretlen volt a sportágban. A Honvéd vonzerejét a kedvező anyagi és eszközellátottság mellett csak fokozta, hogy a kötelező katonai szolgálatra bevonuló élversenyzők sportszázadba kerülhettek, ahol szelídebb kiképzés mellett tovább sportolhattak. Skerletz Iván is így lett honvédes 1961-ben, nemcsak a csapatot erősítette, két egyéni bajnokságot is nyert. A korabeli feljutásos rendszerben két év kellett, hogy a BHSE felkerüljön az országos bajnokságba, ahol a férfi csapat már a bajnoki győzelem ambíciójával állt rajthoz 1962-ben. A Honvéd különleges lehetőségei közé tartozott, hogy friss, fotogrammetrikus topográfiai térképeken is tartottak technikai edzéseket, ami nagyságrendi ugrás volt az egyébként elérhető, de már jócskán elavult 50 ezres, 10 méter szintközű Kirándulók térképe sorozat használatához képest.
A Honvéd férfi versenyzői 7 év alatt 3 egyéni bajnokságot nyertek, továbbá 3-3 ezüst és bronz csapatérmet szereztek, de voltak ifi bajnoki sikereik is.
A Honvéd kupát 1962-ben alapították a Néphadsereg Napja tiszteletére rendezendő tájékozódási versenyek díjazására. Az első verseny még szokványos kiránduló terepen, fotótérképpel zajlott le a Mátrában.
1963-tól viszont látványos külsőségek, újszerű terepválasztás és legfőként a színes nyomtatott versenytérkép jellemezte a Honvéd kupákat és a hozzákapcsolt, már 1958 óta létező Zrínyi Ilona emlékversenyt. Újdonság volt a versenyre készített plakát, az első hat helyezett díjazása, a versenyzők katonai járműveken történő szállítása, meg még sok minden más. A klubközi rendezőgárda jó nevű országos versenybírókból tevődött össze. A rendezvény tekintélyt, rangot szerzett, nemzetközi verseny lett. Irigyelt klub lett a Honvéd, ahol volt gépkocsi, felszerelés, költségtérítés, svédországi út és sok más lehetőség, amit a hangadók egyre csak tágítottak. Aztán amilyen szépen futott fel a Honvéd kupa, olyan hirtelen tűnt le ez a fénylő üstökös. Az 1967-es borsodnádasdi verseny belecsúszott a sötétedésbe. A másnapi váltón együtt jött be az egész mezőny, mert nem volt kint egy pont. A kudarcba fulladt versenyt „Tekereg az óriáskígyó” jelszóval cikizték. A következő évben pedig egy budapesti edzőterepre szorult a nemzetközinek kiírt esemény, mivel nem jött össze az eredeti elképzelés. Aztán a kölcsönös vádaskodás eredményeként több Honvéd kupát már nem is rendeztek. A Bp-i Honvéd 1970-ben megszűntette a tájékozódási szakosztályt.
A Nemzetközi Balaton kupa története 1957-re nyúlik vissza. Az áprilisra újjáalakult Magyar Természetbarát Szövetség (MTSz) új lehetőségeket nyitott a versenyzés terén: felállították a válogatott keretet, csapatot küldtek a csehszlovák nemzetközi versenyre és megrendezték az első hasonló hazai eseményt az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódva. A verseny rangja fokozatosan emelkedett, a nemzeti válogatottak összecsapására eljöttek a svédek is. Az alacsonyabb fokozatú hazai kategóriák mellett Keszthely kupát alapítottak a nyílt nemzetközi versenyen résztvevők számára.
Az MTSz már korábban is szerzett titkos minősítésű katonai térképlapokat az országos bajnokságokra. Ezek kezelése sok gonddal járt, a versenyzőktől szigorú büntetés terhe mellett vissza kellett a térképeket szedni. A Honvéd kupák nyomán vették fel a kapcsolatot az MNTI-vel és 1965-től hasonló nyílt térképeket biztosítottak a Balatoni versenyekre, majd az ezeket követő első Hungária és Pannónia kupára 1967-ben. Ebben az évben, az első Országos Éjszakai Bajnokságra is az MNTI készített térképet.
Az MNTI versenytérképei profi kivitelükkel, finom domborzatrajzukkal frissességet és színt hoztak a fekete-fehér fotómásolatok korába. Ez az időszak bár nem tartott soká, de utat nyitott egy új, a tájékozódási futást segítő térképszemlélet kialakulásához. A természetjáró versenyzés korában a térképre, mint adottságra tekintettek, amelynek hiányosságai ellenére kellett a megadott pályán végighaladni, ahol a térképhibákat nemegyszer, mint leküzdendő rejtett akadályokat emelték a versenyzők elé. A tájfutás számára viszont a térkép egy sportszer, amely a minél gyorsabb haladást kell, hogy szolgálja. A korábbi beidegződéseket azonban nem mindig sikerült kiiktatni. Az első, pusztavacsi térképen túl könnyűnek gondolták a tájékozódást, ezért a nyiladékok jó részét lehagyták, a rég felszedett kisvasút zavart keltő jelölése viszont ott ragadt. A térképek nyílt minősítéséért más árat is kellett fizetni: a lényegtelen feliratokkal együtt néhány biztos tájékozódási pont is eltűnt a térképről. Azt, hogy milyen esetleges torzítások történhettek még, nem tudhatjuk. Egyet azonban igen, hogy az 1967-es ÉOB térkép rajza nem az alapanyagot követte, ezért kellett a versenytérképre kézi javításokat rávezetni. Meg azt, hogy egy földút nyomvonalát a bemutatott módon módosították és ez romba döntötte a bajnokságot. Az is bebizonyosodott, hogy a korabeli pontelhelyezés számára legfontosabb objektumok: földkunyhó, magasles, stb. eleve nincsenek rajta a katonai térképeken, ezeket helyszíni beméréssel kell felvinni. Az MNTI térképei azonban, mint kiváló alapanyagok lendületbe hozták az első térképhelyesbítőket, akik az illegalitás határán billegve készítették az óvatosságból csak „tájékozódási pályavázlat”-nak nevezett versenytérképeket.
Az MNTI versenytérképei és a BHSE tájékozódás fénykora nemcsak lenyomata, de mozgatója volt a tájékozódási futás népszerűvé válásának a ’60-as évek közepén, a sportág 1970-es önállóvá válásához vezető úton.
Bozán György, 2018. március