1963. évi tájékozódási versenytérképek

Jelentős mérföldkő a hazai tájékozódás történetében az 1963-as esztendő. Új Szabályzat lépett életbe, hogy a sok tekintetben sajátosan fejlődő hazai hagyományos versenyzési formák megtartása mellett utat nyisson a nemzetközi követelményekhez való igazodáshoz. Az előző két év eseményei új irányt adtak a sportág továbbfejlesztésére: 1961-ben az MTSz alapító tagként bekapcsolódott az IOF munkájába, 1962-ben válogatottunk részt vett a Norvégiában megrendezett első Európa Bajnokságon. Az itt szerzett versenytapasztalatok termékenyítően hatottak a sportág elitjére.
Az új Szabályzat rendelte el többek között, a háromoldalú piros-fehér bója alkalmazását, amely ekkor válik a tájékozódási futás szimbólumává idehaza is.

Az MTSz fontolva haladó Elnökségének lépéseit messze túlszárnyalta a versenyzők körében egyre szélesedő szemléletváltás: a futás előtérbe állítása, új formák keresése, és határozott eltávolodás, sőt szembeállás a természetjáró szellemiséggel.
Témánkat tekintve a fordulópontot leginkább a sportág legfontosabb „sportszer”-ével, a térképpel kapcsolatos elvárások változása jelentette. Eddig a versenyeken használt, többnyire 50 ezres lapokból kifotózott térképre, mint adottságra tekintettek. A versenyzőtől azt várták el, hogy az ábrázolás hiányosságai, sőt hibái ellenére jusson el az egyik állomásról a másikra. A feladat súlya, a verseny nehézsége annál nagyobb volt, minél kevésbé lehetett a térkép alapján az útvonalat követni, az állomást beazonosítani.

Kővári Endre nevéhez fűződik az a gondolat, hogy a térképeket a futva tájékozódás segítéséhez kell igazítani. Ő fogalmazta meg először azt az igényt, hogy a térkép azt tartalmazza, ami a tájékozódáshoz kell, és meg kell tisztítani mindattól, ami ebből a szempontból felesleges. 1962-től kezdve több kísérletet tett elképzeléseinek megvalósítására, amiben klubtársai, a Bp. Pedagógus élversenyzői partnerei voltak. Az első, kimondottan tájékozódási versenyzésre készített térképe, a Vadaskert, 1963-ban készült el: Deseő László és Monspart Sarolta helyszínelték. Kezdeményezésük korszakos jelentőségű, mivel külföldi példák ismerete nélkül jutottak el erre a fontos felismerésre. Törekvésük egybeesett azokkal a követelményekkel, amelyekről a hazai versenybírói elit úgy másfél évvel később értesült először az IOF Térkép Albizottság 1964. szeptember 24-iki (Le Brassus) ülésének dokumentumából. Az első VB-t még állami topográfiai térkép kivágatán rendezték 1966-ban. Nemzetközi viszonylatban is csak ezt követően erősödik meg a részletesebb és naprakész versenytérképek iránti igény, ami fokozatosan elemi követelménnyé vált.

A Bp Pedagógus ez évi rendezvényén, a Földes Ferenc ev. térképén jelent meg először a „tájékozódási futóverseny” felirat, amely kifejezés gyorsan kiszorította sportágunk korábbi elnevezéseit.
Ugyancsak ebben az évben készült először színes versenytérkép a Honvéd kupa és Zrínyi Ilona ev.-re, Thiering György kezdeményezésére, köszönhetően Tóvizi Kálmán szakosztályvezetőnek, aki nem mellesleg az MN Térképészeti Intézet Kartográfiai osztályvezetője volt.
Az év krónikájába kívánkozik, hogy első ízben látogatott hazánkba a svéd válogatott, és velük együtt Erik Tobé, az IOF első főtitkára. Nagyvázsonyban a Nemzetközi Balaton kupán két későbbi egyéni világbajnok lett a győztes: Kalle Johansson ’68-ban, Monspart Sarolta ’72-ben nyert VB aranyat.
Ez évben jelent meg Dóra Tibor: Tájékozódási versenyek bemérése címen írt mérnöki precizitású műve, amely kétség kívül az újkori tájékozódás első hazai szakkönyve. A 32 oldalas tanulmány leginkább meghökkentő és előremutató következtetése, hogy az akkoriban használatos térképeken, a rendelkezésre álló módszerekkel a terep nem minden részén lehet ellenőrzőpontot bemérni, még a szabályzatban megengedett 50 méteres hibahatáron belül sem!

A sporttörténeti fordulatot jelentő 1963-as év versenytérképeinek feldolgozására régóta készültem. Ebben némi személyes motiváció is mozgatott: ekkor váltam megszállott versenyzővé, szereztem I. o. minősítést ifiként, amivel be is kerültem a válogatottba.
Ezen összeállítás elkészítéséhez az adta a végső lökést, hogy előkerült az MTSz Verseny Bizottság Versenybírói Szakbizottsága 1963. évi vezértérképek címmel ellátott, 71 db. versenytérképet tartalmazó dossziéja. A gyűjtemény többségében megyei, illetve budapesti bajnokságok térképeit tartalmazza, amelyeket versenyjegyzőkönyvekkel az MTSz-be felküldtek. Szász Károly a Versenybizottság nagyhatalmú vezetője esetenként ráírt a térképekre, amelyek javarészt utasítás-térképek voltak. Ezeket indító-, vagy berajzoló térképnek is nevezték. Ezekről rajzolták át a versenyzők a pontokat „saját időből”. Ekkor már teljesen általános volt a fotótérképek használata, aminek a hátára fel lehetett írni a menetidőt, a verseny fokozatától függően a pontmegnevezéseket, stb. Ezért a képgyűjtemény egy-két esetben a térkép hátlapját is megmutatja. A térkép berajzolás legfőbb aktusa a pont „beszúrása” volt. Ehhez biztosítótűt használtak, ami minden versenyzőnél volt, a jobbaknál egy kis grafit ceruzához hozzáleukoplasztozva. A berajzoláshoz a rendezőség biztosított eszközöket, legtöbbször vékony spárgára kötött golyóstollbetétet.
1960-ban jelent meg az első befotózott versenytérkép. Az újító Bárány Lászlóné Tilda volt, akinek persze számos követője akadt. Ez a praktikus megoldás mégis csak lassan terjedt, mert a korabeli szemlélet szerint a berajzolás, amit ugye el is lehet rontani, része a versenyfeladatnak. Az is tény, hogy a kétszeres fotózással sok esetben igen rosszul olvasható térkép született. Erre is van példa bőven a bemutatott versenytérképek között.

Jelen összeállítás másik forrása saját gyűjteményem. Ebből igyekeztem úgy válogatni, hogy a kupaversenyek és országos bajnokságok térképei mellett, amelyek nem szerepelnek a Versenybírói SzB fenti dossziéjában, ízelítőt adhassak a korabeli versenyélet térképhagyatékából, bemutatva a térképek használatának, sőt újrahasznosításának gyakorlatát, a háziverseny, edzőtábor, terepbemutató, stb. térképét. Mellőztem viszont azokat a leleteket, amelyeken nem volt pálya, így nem lehetett megállapítani, hogy versenytérképek voltak-e egyáltalán, továbbá azokat, amelyeket verseny előkészítésre, nagyító beállításra, vagy egyéb más célra használtak. Ifjonti lelkesedésemben a hozzám került maszatos versenytérképeket leradíroztam, ha tintás volt fixírsó (Na2S2O3) oldattal lemostam, majd a pontokat tussal, nullkörzővel szépen berajzoltam. Ezek tehát idealizált példányok.
Természetesen válogattam a Lazaruson elérhető térképek közül is, amely gyűjteményt valójában kiegészíteni szándékozom.
Ezúton is kifejezem köszönetemet mindazoknak, akiktől térképeket valaha is kaptam, akik gyűjteményét áttanulmányozhattam, beszkennelhettem. Neveiket igyekeztem forrásként feltüntetni. Így majd 50 éves távlatban, sajnos néhány térkép eredetét már elfelejtettem, pedig szívesen emlékeznék meg mindazokról, akik akaratlanul is hozzájárultak ennek a szép gyűjteménynek a létrejöttéhez.

Bozán György   2014.10.10.