SZAKOSZTÁLYI PONTVERSENY

Az MTFSz 1975-ben kisérleti jelleggel, 1976-ban teljes érvénnyel bevezetett egy Követelmény rendszert (megjelent a Tájékozódási Futás 1975/3. számban), aminek alapján a szakosztályokat rangsorolták. Eleinte ez volt a szakosztályok kategorizálásának az alapja is. A rangsorolás a bajnoki pontok, a minősítések, a ranglista, a nemzetközi eredményesség, a versenyrendezés, a térképjavítás és a szövetségi munka (ez hamarosan törlésre került) alapján készült. Ezek az alapelvek végig megmaradtak, legfeljebb a pontok mértéke változott. Az évvégi összeállítás egyben demonstrálta kifelé, hogy sportágunk országosan elterjedt, és nem egy-két szakosztályos sportág! Természetesen a kialakult évvégi sorrend egy évben sem volt tökéletes, hiszen minden évben volt szép számmal szakosztály, amely nem küldte be az értékelő lapot (köztük ugynevezett "vezető" szakosztályok is). Úgy gondoltam, nem érdektelen az eddigi eredményeket feltenni a honlapra. Az adatok a szaklapban megjelentek alapján kerültek feldolgozásra (egy tizedes pontosságig). Próbáltam utána járni, hogy főleg az első években egy-egy név mögött ténylegesen mely település szakosztálya állt, remélem nem tévedtem (sokat). Ugyancsak biztos vagyok benne, hogy a SK, SE SC, stb. megjelölések nem mindig helytállóak.


Jó böngészést, Felföldi Károly.


2000
2001
2002
2003
2004
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1975
1976
1977
1978
1979