[Tajfutas] kategória összevonás és rangsorpont

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Jan. 20., Szo, 21:34:11 CET


Kedves István!

Bár a kora tavaszi Tájfutó Maraton is elvesztette országos rangsoroló rangját idénre, ezt a versenyünket a nyári Barátság Kupával szemben továbbra is rangsorolóként szeretnénk megrendezni, értelemszerűen regionális rangsorolóként. Elsősorban azért, hogy ezzel is segítsük egy kicsit a fiatalok minősítés szerzését. Eddig nem gondoltam rá, hogy 70 feletti korosztályokat is kiírjunk, de ígérem, hogy idén ezt megtesszük, hátha ez a korosztály is szívesen eljön március 3-4-én az 1996-os Főiskolás VB ösküi terepére, ami elég jól elérhető Budapestről is. Arra is ígéretet teszek, hogy nem fogjuk összevonni az idősebb kategóriákat, még akkor sem, ha csak 1-2 induló lesz bennük, ha a rangsorolás tényleg ennyire nem a fő szempont ezeknek a korosztályoknak. Úgy érzem ez a terep szerencsére kellően technikás ahhoz, hogy rövid légvonal táv, és szint mellett is élvezetes pályák kitűzésére adjon lehetőséget.

A Barátság Kupák kapcsán a 70-es középtávú pálya kellő adatait már sikerült úgy érzem elég jól belőni mostanra (kb 2-2,5 km, kevés szint nem baj ha vannak pontok☺), de 75, 80-as pályát én bizony még nem tűztem, nyilván nem is futottam ennek a korosztálynak tűzött pályákon, így örömmel vennék javaslatot, hogy a középtávú Megasprint Rallyn, és a másnapi ezekben a korosztályokban normáltávú Tájfutó Maratonon kb. milyen pályaadatoknak örülnétek!?

Köszönöm előre is a segítséget, és remélem, hogy többen ellátogattok majd a versenyünkre ebből a korosztályból is, de természetesen várunk mindenki mást, azokat pedig különösen kiemelt figyelemmel, akik szívesen teszik próbára magukat a maratoni kategóriák hosszútávú pályáin!

üdv. Viktor




From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Hajdu István
Sent: Saturday, January 20, 2018 7:43 PM
To: Péter Marton <pmarton3x at gmail.com>
Cc: tájfutó levlista <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: Re: [Tajfutas] kategória összevonás és rangsorpont

A rangsorpontok engem sem érdekelnek, csak az a fontos a számomra, hogy legyenek a teljesitokepesseghez illő pályák. Ehhez tudni kell, hogy 65-70 év környéken bekövetkezik az az állapot, hogy a szakszerű, rendszeres edzessel mar a teljesitokepesseg nem tartható fenn, a teljesítmény csökkenés csak lassithato (l. rekreáció elmélet alapműveit). Szoktam emlegetni, hogy mi jo páran 70 fölött mar protezisekkel, pacemakerrel birkozunk a palyakkal. Szerintem ennek az akceptalasa Gombi felvételének a lényege.

Üdv. Hajdu István

Az iPhone-omról küldve

2018. jan. 20. dátummal, 19:07 időpontban Péter Marton <pmarton3x at gmail.com<mailto:pmarton3x at gmail.com>> írta:
Kedves idős Sporttársak!
Gombi a szívemből szólt.Már többször jártam úgy,hogy hiába neveztem a kiírásban szereplő kategóriába
egy,volt amikor két korosztállyal fiatalabbak közt kellett futnom.Nekem sem az volt ezzel a gond,hogy jól
elvertek,hanem az,hogy kétszer olyan hosszú pályát kellett teljesíteni,ami fiatal korban nem lehet
probléma,de sajnos 75-ön túl már az.

2018. január 20. 18:18 Péter Gombkötő írta, <oldgombi at gmail.com<mailto:oldgombi at gmail.com>>:
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy a kategória összevonásokkal foglalkozó levelemmel egy kicsit felkavartam az állóvizet, de sajnálom, hogy a téma a rangsorpontokkal mellékvágányra futott.
Sokaknak a rangsorolás is lehet fontos, de úgy vélem, az idősebb szeniorok számára fontosabb a teljesítőképességükhöz szabott pálya. És ehhez a témához Hites Viktoron és Erdélyi Tiboron kívül nem szólt hozzá senki. Épp ezért kíváncsian várom, hogy mit mondanak az országos rangsoroló versenyek rendezői!
Versenyzőtársaimtól is várom a véleményeket, mert eddig is csak rangsor témában nyilatkoztak meg.
Regionális rangsorolókon lehet megoldás a színkódos pálya, de akkor gondoljanak arra, hogy legyen megfelelően rövid, de technikás pálya.
Ami meg a nyíltat illeti, a NyTR (nyílt technikás rövid) is olyan szokott lenni, ami nekünk fizikailag már kicsit sok. Kitaláltam a NyTSz (nyílt technikás szenior) pályát, mondjuk 60 felettieknek, de 70-es pályákkal! Mit szóltok hozzá?
Üdv
Oldgombi

[A képet a feladó eltávolította.]<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>

Mentes a vírusoktól. www.avast.com<https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180120/df62cb54/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: image001.jpg
Type: image/jpeg
Size: 350 bytes
Desc: image001.jpg
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180120/df62cb54/attachment.jpg>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról