[Tajfutas] Tájkerékpár Sprint OB Balatonalmádi - Vörösberény

Hites Viktor tajfutas at outlook.hu
2018. Aug. 30., Cs, 05:56:30 CEST


Kedves Feri és minden kedves más ONEB után érdeklődő sporttárs!

Igazatok van hibáztam, hogy nem készítettem el már korábban egy versenykiírást, amiből legalább az alapadatok minél előbb, mindenki számára kiderülhettek volna, és akkor már mindenki megnyugodthatott volna és ezek ismeretében szervezhetné az életét. Ebből is látszik, mégsem vagyok „profi” versenyrendező, csak egy olyan, aki azon igyekszik, hogy egy jó versenyen dőlhessenek el az idei bajnoki címek az Őrségben. Az alaphelyzetet amúgy hasonlóan látom a Miki leveléhez írtakban, de ettől még biztos, hogy jó lett volna egy versenykiírás legkésőbb idén február – márciusban, ahogy azt eredetileg terveztem.

Mindenesetre a legfontosabb adatokat szeretném addig is megosztani Veletek, amíg a hivatalos kiírás a következő napok valamelyikén megjelenhet, hogy ne áruljunk tovább zsákbamacskát, mert érezhető ebben az irányban a felfokozott várakozás.

Helyszín: Szentgotthárd-Máriaújfalu Hársas-tó szabadstrandja

Tervezett null idő: 10:00

Versenybíróság:
Elnök: Hites Viktor,
Elnökhelyettes: Engi Imre
Titkár: Hitesné Gyuricz Márta
Pályakitűző: Faggyasné Wengrin Ágnes és Faggyas László
Ellenőrző bíró: Molnár Péter
Térképhelyesbítő: Engi Imre
Térkép ellenőr: Sőtér János
Sportident: Erdősné Németh Ágnes
Cél: Peics Antal Zsolt
Rajt: Herter László

Zene nem lesz csak hangosítás a szpíkernek, ezt is úgy kellett kikönyörögnöm az előzetes egyeztetés során a nemzeti park munkatársánál.

Kollégiumi szállást hiába igyekeztünk nem sikerült a közelben szerveznünk, Szentgotthárdon egy 30-40 férőhely körüli kollégiumot lehet egyben kivenni, akinek ez megfelel. Akinek kollégiumi szállásra lenne szüksége, annak Zalaegerszeg, vagy Szombathely jöhet számításba szerintem, de ezt egyénileg kell leszervezniük, mert nem tudjuk/merjük bevállalni az ezzel járó anyagi kockázatot.

A környéken Szentgotthárdon, Farkasfán, Apátistvánfalván, Szalafőn, Őriszentpéteren stb. valóban sok és többnyire minőségi kisebb-nagyobb szálláshely van ezek eléréséhez igyekszünk mi is egy kis segítséget nyújtani majd a kiírásban.

Előtte nap szombaton Farkasfán rendezünk egy nem minősítő prológot középtávú versennyel 13:00-ai null idővel, hogy aki nem versenyzett az elmúlt években az Őrségben, de az OB előtt szívesen ismerkedne egy kicsit az itteni tereptípussal, szívesen bemelegítene az OB-ra ilyen módon, az megtehesse ezt.

Ha bárkinek hiányzik releváns információ a tervezéshez, kérem hogy jelezze és igyekszem nyilvánosan választ adni!

Nem akarok különösebben magyarázkodni, mert nyilván nincs értelme, de sajnos több általam nem várt nehézség lépett fel (mint szinte minden versenyrendezés során), de ettől még persze lehetett volna már sokkal korábban egy kiírás, max változott volna az abban szereplő adatok egy része. A legnagyobb problémát valóban a megfelelő célhely megtalálása jelentette számomra, egyrészt az eredetileg gondolt Apátistvánfalvi rétekről a lehetséges esők miatt le kellett mondanunk (ezekről gyakorlatilag mindenki értsd alatta Apátistvánfalva polgármesterét, és a helyi természetvédelmi őrt, majd végül a pályakitűzőket) le is beszélt bennünket. Tulajdonképpen azzal, hogy nem a HOB vagy az Éjszakai OB rendezését nyertük el, amire eredetileg pályázni szerettünk volna, eléggé megnehezítettük a saját helyzetünket, akár még az is jogos lehet most, hogy nem is örülnénk annyira nagy mezőnynek, mint amilyen ilyenkor szokásos, mert valóban nem tűnik egyszerűnek egy ONEB-en várható résztvevői létszám autóinak parkoltatása. Míg egy éjszakai OB, vagy még egy HOB mezőnyének fogadása is, amitől mostanra már el is búcsúzott a magyar mezőny, alighanem nem jelentene különösebb problémát. Miközben rendezőként nyilván annak örülnék, ha minél többen vennének részt az idei bajnokságon és nem csak itthonról, hanem Ausztriából és Szlovéniából is például, amire persze így hogy nincs kiírás még magyar nyelven sem már nem kell különösebben tartanunk, de nem is merjük sajnos nagyon erőltetni… Kétségbeesésemben megpróbálkoztunk azzal is, hogy az Opel Gyártól kérjünk segítséget buszos szállításhoz az ottani parkolóból, hogy nyugodt szívvel hirdethessük a versenyt. Sajnos ez a tervem sem vált be, bár az Opel gyár parkolóját használhatnánk erre a célra, de buszokat sajnos nem tudnánk kapni, így azt önerőből kellene finanszírozni, a magyar mezőnyt ismerve pedig nem merjük bevállalni ezt a megoldást, bár sokat tűnődtem rajta, hogy megpróbálkozzunk vele.

Elnézést még egyszer mindenkitől, akit kellemetlenül érint az idei egyéni országos bajnokság kiírásának késedelmes megjelenése, remélem a szép őrségi erdők és a reményeink, és erőfeszítéseink szerint jó térkép, a technikás, kihívást jelentő pályák az igazán szép célhely, és az Őrség által sugározott nyugalom kárpótol majd Benneteket ezért.

üdv. Viktor
ui: Nem gondolom sajnos, hogy sokkal korábbi meghirdetése a Tájkerékpár OB-nak sokkal nagyobb magyar mezőnyt eredményezett volna. Mivel se osztrák, se cseh kupa nem lehetett a versenyünk, így alighanem a külföldi résztvevők létszáma is erősen limitált lett volna még akkor is, ha sokkal korábban hirdetjük itthon és külföldön egyaránt az eseményt, bár egy kétszer ekkora létszám komoly erőfeszítések árán talán így elérhető lett volna.

From: mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com [mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com] On Behalf Of ZTC / Fehér Ferenc
Sent: Wednesday, August 29, 2018 9:19 PM
To: 'Jenővári Gabriella' <jenovarig at gmail.com>; 'miklos mets' <miklos.mets at gmail.com>
Cc: 'MTFSZ Egyesületi lista' <mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>; 'tájfutó lista' <tajfutas at lazarus.elte.hu>
Subject: RE: [Tajfutas] Tájkerékpár Sprint OB Balatonalmádi - Vörösberény

Miki!

Az ellenőrző bírót is a kiírásban kell közölni! Sőt a verseny elnökét, titkárát, pályakitűzőjét is. Nekem még a terep sem ismert, mert az Őrség elég nagy. Ha a máriaújfalui tavat emlegetik, akkor is lehet két irányba menni terep ügyben. Nyugatra a 83-as VB terep, vagyis a Vörös-hegy, míg nyugatra/délre az általam nem ismert, de az elmúlt években használt, most bővített terep is lehet. És igen, kell az infó ahhoz, hogy eldöntse valaki, akar-e indulni, avagy sem. Még OB esetében is!

Viktor!

Furcsa helyzet! Vagy egy tucat levélben emlegették már ennek a versenynek a kiírását. Még sincs! ☹
Neked fontos, hogy mennyi indulód legyen az OB-n?
Mert a tájbringán is biztosan többen lennének, ha nem egy héttel a verseny előtt lett volna kiírás! (nem részletezem miért is)

Az Egyéni OB kiíráshoz nem kell célhely! Azt az értesítőben kell megadni! De azért ez furcsa…  Az OB pályázatba ezt már be kellett volna írni, hol is a célhely, hol fér el ezer ember meg 350 autó, meg büfé, wc-k, rendezvénysátor… stb. Meg ha már a pontokat stekkelitek (Te írtad múltkor!), akkor gondolhattuk (Zsolt is és mások is), hogy minden infó meg van a kiírás kiadásához! Én mondjuk abban is reménykedem, hogy az ellenőrzőbíró már látta az erdészet és a Nemzeti Park engedélyét is!

Az, hogy ki hogyan tervez az meg az egynapos hétvége miatt fontos. S bár vannak jó szállás lehetőségek az Őrségben, de mondjuk egy esetleges 1000 fős mezőny már nehezen fog magának könnyen, gyorsan szállást találni. Ha Ti segítetek nekik a kiírásban, szerezhettél volna vele egy plusz pontot.
De Te profi versenyszervezőként ezeket mind tudod! Ennek ellenére csak kifogásokat olvashattunk eddig…

Erőt és kitartást a rendezéshez!
Üdv
Fehér Ferenc
(aki most könnyen van, mert 45 perc alatt odaér a versenyre)



From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Jenővári Gabriella
Sent: Wednesday, August 29, 2018 8:44 PM
To: miklos mets <miklos.mets at gmail.com<mailto:miklos.mets at gmail.com>>
Cc: MTFSZ Egyesületi lista <mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>>; tájfutó lista <tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas at lazarus.elte.hu>>
Subject: Re: [Tajfutas] Tájkerékpár Sprint OB Balatonalmádi - Vörösberény

Tévedsz Miki, a 0 időt a kiírásban közzé kell tenni. Szerintem a tervezett pályaadatokat is illik a nevezési határidő előtt közölni. Persze egy OB rendezőnek nem kell a versenyét hirdetnie, úgyis elmegy a mezőny. A kiírást legkésőbb a verseny előtt 6 héttel kell megjelentetni, így még erre van egy kis ideje Viktornak. Mindenesetre érdeklődéssel várjuk.

Sárika



miklos mets <miklos.mets at gmail.com<mailto:miklos.mets at gmail.com>> (időpont: 2018. aug. 29., Sze, 20:24) ezt írta:
Nem lehetne valamit tenni az ügyben?
Javaslom a hétvégi személyes konzultációt:-) ma éjfélig alapáron.

Egyébként, tudom, szállást kell foglalni, de mi más hatalmas meglepetés lehet egy OB kiírásában? Eddig sem értettem, de hátha most.
A terep már ismert, a kategóriákban nagy meglepetésre ne számítsunk, a győztes időket a szabályzat megadja, azt hogy bejönnek-e a kiírás nem befolyásolja. Pályaadatok gondolom az értesítőben lesznek, az előzetes pályaadatok meg, írói munkásságunk részei, korábbi hasonló terepen futott versenyek pályahosszait szoktam ilyenkor látni.  Olcsóbban ma sem lehetne nevezni, mit mondjuk 2 hét múlva.
A nullidő, igen az kérdés, de az úgyis csak az értesítőben lesz.

Most komolyan kérdem, ha a helyszín, az időpont, a terep, a győztes idők ismertek, mi kellhet még? Ami a kiírásból megtudható? Pl a támogatók, az ellenőrző bíró. De ez befolyásolja hogy benevez-e az ember? Az most nem jó válasz, hogy amíg nincs, nem tudjuk.
MM

Tóth Zsolt <tothzsolt at kabelnet.hu<mailto:tothzsolt at kabelnet.hu>> ezt írta (időpont: 2018. aug. 29., Sze, 18:25):
Kedves Viktor!

Ez egy nagyon kedves felvetés.
De egy néhány száz fővel több embert érintő másik bajnokságnak sajnos még sem versenykiírása, sem entry nevezési felülete nincs.
Nem lehetne valamit tenni az ügyben?

Üdv

Zsolt

From: Tajfutas [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu<mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu>] On Behalf Of Hites Viktor
Sent: Tuesday, August 28, 2018 9:03 AM
To: Lista; Peter Vajda; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com>
Subject: [Tajfutas] Tájkerékpár Sprint OB Balatonalmádi - Vörösberény

Sziasztok!

Most szombaton rendezzük Balatonalmádiban az idei Tájkerékpár Sprint OB-t, másnap pedig egy középtávú futamot.
Szeretném jelezni, hátha páran ráharapnak a lehetőségre, hogy dobogóra álljanak (kerekezzenek) egy magyar bajnokságon, hogy F50-ben, F70-ben és N40-ben ehhez egy-egy új nevező kerestetik, míg N15-17-ben kettő! A többi kategóriában, amiben az eddig beérkezett nevezések alapján bajnokságot tudunk hirdetni sem túl nagyok a létszámok, így más korosztályokban, kategóriákban is érdemes lehet elgondolkodni az induláson.:)
Azt hiszem a Vörösberényi hegyoldalban bárki sikeresen birkózhat meg a feladattal, többnyire jól tekerhető murvás és betonos utak várják a mezőnyt, egy egyszerűbb bringával is simán teljesíthető a feladat, a váltó talán nem árt rá, mert azért emelkedik a terep.

Aki a mai nap még benevez a versenyre, azok nevezését még alapáron befogadjuk.

üdvözlettel a Rendezőség nevében:
Hites Viktor
főrendező, térképkészítő és pályakitűző
_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu<mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com> címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CA%2BCgD8iGhBJt%2Bv6mkGo9YzTw-NBHSc%2B-pUqVJm5df7egaZVZ2Q%40mail.gmail.com<https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/CA%2BCgD8iGhBJt%2Bv6mkGo9YzTw-NBHSc%2B-pUqVJm5df7egaZVZ2Q%40mail.gmail.com?utm_medium=email&utm_source=footer>.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.
--
Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „MTFSZ tagszervezetek” csoportjára.
Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek+unsubscribe at googlegroups.com> címre.
Ha üzenetet szeretne küldeni ebbe a csoportba, küldjön e-mailt a(z) mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com<mailto:mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com> címre.
Ha szeretné megtekinteni ezt a beszélgetést az interneten, látogasson el ide: https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/01db01d43fcd%2424897220%246d9c5660%24%40zalaszam.hu<https://groups.google.com/d/msgid/mtfsz-tagszervezetek/01db01d43fcd%2424897220%246d9c5660%24%40zalaszam.hu?utm_medium=email&utm_source=footer>.
További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout.
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20180830/3cbd5b70/attachment.html>


More information about the Tajfutas mailing list