[Tajfutas] Országos Diákolimpia kiírás!

Balázsné Krasznai Orsolya bakrorsi at gmail.com
2017. Ápr. 23., V, 07:37:27 CEST


Kedves Tájfutók!

Olvasom ezt, és hasonló számonkérő, szembesítő és magyarázkodó levelezést,
és több gondolat ötlött fel bennem.
Én azt szeretem a tájfutó közösségben, hogy mindenki rengeteget dolgozik
egy-egy verseny megrendezésével, szabadideje rovására, tulajdonképpen
azért, hogy nekünk, a félig-meddig idegeneknek örömet szerezzen. És a
legtöbb esetben így vagy úgy, de mindig össze szokott állni a verseny.
Ezért nem értem, hogy miért nem vagyunk egymással egy kicsit jóhiszeműbbek!
Ha valaki hiányol valamit, vagy hibát fedez fel, miért a listára írja?
Miért nem a rendezőknek? A legtöbb esetben elfogadható magyarázatot, vagy a
hiány pótlását eredményezné a direkt kommunikáció. És a rendező is örülne,
hogy felhívták a figyelmét egy hibára, és esetleg ő írna a listára. De így,
hogy az elektronikus plénum előtt kérünk számon, ezt pellengérre állításnak
érzem. Néha olyan érzésem van, hogy versengés van, ki tud több hibát
felfedezni, és bemutatni nekünk:J
Ebben az esetben is, ha a rendezőknek ment volna egy levél, a régóta
meglévő kiírást két kattintással felrakták volna a megfelelő helyre,
mindenki láthatta volna, és nem lenne senkinek keserű a szájíze.
Szóval mindannyiunk érdekében kérem, hogy a listára körkérdésekkel
forduljatok, egy adott rendezvényhez kapcsolódóakat pedig az illetékesnek
küldjétek, és majd ő eldönti, hogy mi az, amiről fontos, hogy a közvélemény
is értesüljön!
Barátsággal:
K.O.


2017. április 22. 23:10 Verebélyi Zsolt írta, <verebelyizsolt at globonet.hu>:

> Sziasztok!
>
> Először is elnézést kérek a versenykiírások késői megjelenéséért, de
> rajtam kívül álló okok miatt nem sikerült!
>
> A történethez hozzátartozik, hogy március közepén közölte Sopron város
> önkormányzata, hogy két milliárd forintot nyertek uniós forrásból a
> belváros felújítására, és nem engedélyezik a versenyt. Így az addig
> elkészült térkép és pályatervek a semmibe vesztek! Nem volt más
> választásunk új helyszínt kellett keresni versenyközponttal, ami
> természetesen új engedélyeket vont maga után. A helyszín megtalálása után
> kinéztünk a környék egyik általános iskoláját és megegyezésre jutottunk az
> igazgatóval. De a sors fintora, hogy az iskolai is hozzájutott egy kisebb
> összegű pályázati pénzhez és nem tudott fogadni bennünket. Nem  maradt más
> választásunk, mint a Lővér uszoda szabadtéri strandjának megszerzése, vagy
> újabb helyszínt keresni! Mint tudni illik az ilyen nagy volumenű kérések
> lassan őrlődnek, de a városvezetésnek köszönhetően sikerült! A sors
> fintora, hogy a viharnak köszönhetően csütörtökig áram és nett nélkül
> maradtam a telephelyemen, de amint látjátok, megy minden, mint a
> karikacsapás!
>
> Tisztelt Melinda és a többi hozzászóló, igen tisztában vagyok a
> versenyszabályzattal! Nem hinném, hogy a számonkérésékkel előrébb lennénk,
> mert nem tudhatjuk, hogy mi van a háta mögött! A Gerzsonnak az nem tűnt
> fel, hogy a Honvéd kupa kiírása 04.05.-én jelent meg? De mondhatnék még más
> versenyt is!:-)
>
> Tisztelettel:Verebélyi Zsolt
>
>
>
> 2017.04.19. 20:32 keltezéssel, Németh Zsoltné írta:
>
> Versenyszabályzat
>
> 5.2. Bajnokságok, kupa- és emlékversenyek A versenykiírást a kiemelt és
> országos rangsoroló verseny előtt minimálisan 6, míg regionális rangsoroló
> verseny előtt minimálisan 2 héttel - *az MTFSZ portálon elhelyezve kell
> megjeleníteni*, vagy el kell juttatni az MTFSZ portál üzemeltetőjének, Az
> MTFSZ portál üzemeltetője az iroda at mtfsz.hu címen fogadja az anyagokat.
>
> ezért keressük ott ahol.........eddig is!
>
> 2017. április 19. 19:01 Róbert Olasz írta, <robert.olasz at gmail.com>:
>
>> Sziasztok! Nem tudom mi a gond a kiírással...a Diákolimpia kiírása
>> megtalálható a Diákolimpia központi honlapján (
>> http://www.mdsz.hu/diakolimpia/versenykiirasok/) ... csak egy kicsit
>> szét kell nézni...nagyon még keresni sem kell.
>>
>> További szép estét.
>>
>> Üdv
>>
>> Olasz Róbert
>>
>> 2017. április 19. 16:19 írta, <lacoqa at t-online.hu>:
>>
>>> Sziasztok!
>>>
>>> Mivel én is már vagy tízszer megnéztem a versenynaptárban a diákolimpia
>>> kiírását - természetesen nem találtam -  javaslatom:
>>>
>>>
>>> ​- ha rendezőség lusta feltenni a kiírást a versenynaptárba akkor ki
>>> kell venni a versenynaptárból, így tudni fogjuk, hogy az internet mély
>>> bugyraiban kell megkerestetnünk gyerekeinkkel, unokáinkkal:(
>>>
>>> ​- helyesnek tartanám ha ismét látni lehetne a versenynaptárban, hogy
>>> mely versenyekről van már feltöltve bármilyen információ mivel nem biztos,
>>> hogy a legjobb esti szórakozás az év összes versenyeinek
>>> végigkattintgatása:(((
>>>
>>> szabó laci
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> Idézet (Németh Zsoltné <melcsi68 at gmail.com>):
>>>
>>> Kedves Balázs!
>>>
>>> Lehet h. hónapok óta fent van a kiírás a verseny honlapján, de erről
>>> miért nem tudunk? Ha az én figyelmemet kerülte el a felhívás, akkor
>>> elnézést kérek!
>>>
>>> Mi az akadálya annak h. az MTFSZ oldalra is felkerüljön?
>>>
>>> Üdv.
>>> Melinda
>>>
>>> 2017. április 19. 14:15 Balázs Nagy írta, <nbal5406 at gmail.com>:
>>>
>>>> Hónapok óta fent van a kiírás a verseny honlapján:
>>>>
>>>>
>>>> http://pannonsportksze.hu/index.php/tajekozodasi-futas/2017/diakolimpia
>>>>
>>>> _______________________________________________
>>>> Tajfutas mailing list
>>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>>
>>>>
>>>
>>>
>>>
>>> _______________________________________________
>>> Tajfutas mailing list
>>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>>
>>>
>>
>> _______________________________________________
>> Tajfutas mailing list
>> Tajfutas at lazarus.elte.hu
>> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>
>>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing listTajfutas at lazarus.elte.huhttp://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170423/ffa1cde5/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról