[Tajfutas] Országos Diákolimpia kiírás!

Verebélyi Zsolt verebelyizsolt at globonet.hu
2017. Ápr. 22., Szo, 23:10:11 CEST


Sziasztok!

Először is elnézést kérek a versenykiírások késői megjelenéséért, de 
rajtam kívül álló okok miatt nem sikerült!

A történethez hozzátartozik, hogy március közepén közölte Sopron város 
önkormányzata, hogy két milliárd forintot nyertek uniós forrásból a 
belváros felújítására, és nem engedélyezik a versenyt. Így az addig 
elkészült térkép és pályatervek a semmibe vesztek! Nem volt más 
választásunk új helyszínt kellett keresni versenyközponttal, ami 
természetesen új engedélyeket vont maga után. A helyszín megtalálása 
után kinéztünk a környék egyik általános iskoláját és megegyezésre 
jutottunk az igazgatóval. De a sors fintora, hogy az iskolai is 
hozzájutott egy kisebb összegű pályázati pénzhez és nem tudott fogadni 
bennünket. Nem  maradt más választásunk, mint a Lővér uszoda szabadtéri 
strandjának megszerzése, vagy újabb helyszínt keresni! Mint tudni illik 
az ilyen nagy volumenű kérések lassan őrlődnek, de a városvezetésnek 
köszönhetően sikerült! A sors fintora, hogy a viharnak köszönhetően 
csütörtökig áram és nett nélkül maradtam a telephelyemen, de amint 
látjátok, megy minden, mint a karikacsapás!

Tisztelt Melinda és a többi hozzászóló, igen tisztában vagyok a 
versenyszabályzattal! Nem hinném, hogy a számonkérésékkel előrébb 
lennénk, mert nem tudhatjuk, hogy mi van a háta mögött! A Gerzsonnak az 
nem tűnt fel, hogy a Honvéd kupa kiírása 04.05.-én jelent meg? De 
mondhatnék még más versenyt is!:-)

Tisztelettel:Verebélyi Zsolt



2017.04.19. 20:32 keltezéssel, Németh Zsoltné írta:
> Versenyszabályzat
>
> 5.2. Bajnokságok, kupa- és emlékversenyek A versenykiírást a kiemelt 
> és országos rangsoroló verseny előtt minimálisan 6, míg regionális 
> rangsoroló verseny előtt minimálisan 2 héttel - *az MTFSZ portálon 
> elhelyezve kell megjeleníteni*, vagy el kell juttatni az MTFSZ portál 
> üzemeltetőjének, Az MTFSZ portál üzemeltetője az iroda at mtfsz.hu 
> <mailto:iroda at mtfsz.hu> címen fogadja az anyagokat.
>
> ezért keressük ott ahol.........eddig is!
>
> 2017. április 19. 19:01 Róbert Olasz írta, <robert.olasz at gmail.com 
> <mailto:robert.olasz at gmail.com>>:
>
>     Sziasztok! Nem tudom mi a gond a kiírással...a Diákolimpia kiírása
>     megtalálható a Diákolimpia központi honlapján
>     (http://www.mdsz.hu/diakolimpia/versenykiirasok/
>     <http://www.mdsz.hu/diakolimpia/versenykiirasok/>) ... csak egy
>     kicsit szét kell nézni...nagyon még keresni sem kell.
>
>     További szép estét.
>
>     Üdv
>
>     Olasz Róbert
>
>     2017. április 19. 16:19 írta, <lacoqa at t-online.hu
>     <mailto:lacoqa at t-online.hu>>:
>
>         Sziasztok!
>
>         Mivel én is már vagy tízszer megnéztem a versenynaptárban a
>         diákolimpia kiírását - természetesen nem találtam -  javaslatom:
>
>
>         ​- ha rendezőség lusta feltenni a kiírást a versenynaptárba
>         akkor ki kell venni a versenynaptárból, így tudni fogjuk, hogy
>         az internet mély bugyraiban kell megkerestetnünk
>         gyerekeinkkel, unokáinkkal:(
>
>         ​- helyesnek tartanám ha ismét látni lehetne a
>         versenynaptárban, hogy mely versenyekről van már feltöltve
>         bármilyen információ mivel nem biztos, hogy a legjobb esti
>         szórakozás az év összes versenyeinek végigkattintgatása:(((
>
>         szabó laci
>
>
>
>
>         Idézet (Németh Zsoltné <melcsi68 at gmail.com
>         <mailto:melcsi68 at gmail.com>>):
>
>>         Kedves Balázs!
>>         Lehet h. hónapok óta fent van a kiírás a verseny honlapján,
>>         de erről miért nem tudunk? Ha az én figyelmemet kerülte el a
>>         felhívás, akkor elnézést kérek!
>>         Mi az akadálya annak h. az MTFSZ oldalra is felkerüljön?
>>         Üdv.
>>         Melinda
>>
>>         2017. április 19. 14:15 Balázs Nagy írta, <nbal5406 at gmail.com
>>         <mailto:nbal5406 at gmail.com>>:
>>
>>             Hónapok óta fent van a kiírás a verseny honlapján:
>>             http://pannonsportksze.hu/index.php/tajekozodasi-futas/2017/diakolimpia
>>             <http://pannonsportksze.hu/index.php/tajekozodasi-futas/2017/diakolimpia>
>>
>>             _______________________________________________
>>             Tajfutas mailing list
>>             Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>>             http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>>             <http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>>
>
>
>
>         _______________________________________________
>         Tajfutas mailing list
>         Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>         http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>         <http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
>
>
>     _______________________________________________
>     Tajfutas mailing list
>     Tajfutas at lazarus.elte.hu <mailto:Tajfutas at lazarus.elte.hu>
>     http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>     <http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas>
>
>
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20170422/dee00307/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról