[Tajfutas] Feljegyzés

fehérfecó (ztc) zala.ztc at zalaszam.hu
2015. Nov. 9., H, 13:48:18 CET


Sziasztok Mindenkinek!

Nem a Zsolt ellenében írom amit írok, de ha már azoknak szól, akik nem rendeznek versenyt azért néhány apróság:
A Vas Megyei Tájékozódási Futó Szövetség a közelmúltban alakult újjá, mint ahogyan a vasi tájfutásban is sok új elemet lehet találni – köztük a megújuló Szombathelyi Tanárképző Sportegyesület tájfutó szakosztályát, sok-sok szombathelyi tájfutóval! A megyei szövetség az elmúlt években is működött, ám a megyei sportirányítási rendszerek elég komoly mértékű hanyatlásának következményeként sok más sportági szakszövetséggel együtt a tájfutó sportágban is “gyengélkednek” a megyei szövetségeink. A központi (megyei) támogatások megszűnésével szinte bezárultak a forrásszerzési lehetőségek, még a korábbi pályázatok sem elérhetők (azért mert pl. a MSZSZ sem írt ki idén szabadidős rendezvényre pályázatot). Az egyetlen forrásszerzési lehetőség (mert hogy tagdíjat sem szedhetünk az egyesületektől) pedig a szponzortól, de ez már elég egyedi, hiszen a megyei szövetségekben olyan személyek tevékenykednek, akik egyesülethez is el vannak kötelezve.
Ezek mellett kell a megyei szövetségeknek működni, úgy, hogy az MTFSZ alapszabályában és a különböző szabályzataiban feladatokat is ad szövetségeknek. Ehhez persze forrást eddig még nem kaptak a szövetségek.
Ilyen feladat a megyei versenyrendszer működtetése, a megyei versenynaptár összeállítása, sőt a adott megyében rendezendő regionális rangsorversenyekhez az ellenőrzőbíró küldése is! Továbbá minden megyei szövetségnek megvan a joga szabályzatok alkotására, mint ahogyan azt tette a Vas Megyei TFSZ is. Ez a szabályozás nem a tagszervezetei ellenében megy, hanem pont, hogy a megyében működő és aktívan tevékenykedő egyesületeket és versenyzőiket védi meg. A szabályozások csak a megyei bajnokságokra vonatkoznak, egy keretrendszerbe, egyesítve összerakták. Ebből lehet tudni, hogy milyen feltételekkel rendezhet, vállalhat valaki Vas megyei bajnokság rendezését. Az, hogy csak saját kiadású térképen rendezhetnek versenyt, ezzel a saját kezüket kötik meg. (egyébként ez a szabályozás érthetetlen is, hiszen valóban kizárja szinte az összes egyesületet, akiknek vannak saját térképeik) Vagy, ahogy a Viktor is írta, lehet csak rosszul fogalmaztak és nem ezt jelenti az adott pont.
Minden másban természetesen köthetik a rendezőket a megyei bajnokságok esetében. De ez a szabályozás más megyében rendezett saját versenyre nem vonatkozik, de az MTFSZ szabályai igen!

Aztán a Zsolt költségvetése – amiben vannak sántító részek is.
Ha van SI-d, akkor miért is számolsz fel költséget, főleg ha a bérbe adott dugókák még bevételt is hoznak? (költői a kérdés!)
Ha 100 fő indul a versenyen, akkor minek is kell 150 érem?
Ha a megyei szövetség 1000 Ft-ot ír elő a 16 és 18-as korosztálynak, az még nem jelenti azt, hogy a rendező ne kérhessen kevesebbet. Többet nem kérhet!
Azt nem olvasom sehol sem, hogy az F21-ben tisztelet díjat kell adni, igaz azt sem, hogy az utánpótlás korosztályt a rendező nem motiválhatja tárgyjutalommal. (Bár valljuk be ez a KTT versenyein eddig sem valósult meg, a négy futamos versenyeken is “csak” éremdíjazás volt az elmúlt években)
Pót- és helyszíni nevezés: ez ellen semmit sem lehet tenni. Minden rendező örül annak, ha sokan indulnak a versenyen. A későn nevezőket lehet pótdíjjal büntetni, megérdemlik, de örülni, kell, hogy jönnek, ha másrészt nem azért mert Ők is növelik a bevételt. De a valóságban nem jelent annyi többlet munkát, hogy ne érje meg. Persze, ha egy ember csinál mindet a versenyen – felvezet, épít, SI-t kezel stb – akkor valóban okozhat fennakadást a rendezésben és az idegek állapotában.

Vagyis a Vas Megyei TFSZ csak keretet ad egy rendszernek. Ezzel együtt viszont a tenni akarás a elsődleges céljuk, melynek első lépéseként már egy színvonalas Főiskolás OB-t is rendeztek, Jurisics Kupa kísérő versennyel együtt. Biztosan lesz folytatása is.

Visszatérve a Vasi versenyekhez: A Zsolt rengeteg munkával, izgalmas és jó versenyeket tud rendezni a segítőivel. Ameddig ez ár/érték arányban megfizethető, úgy érdemes is elmenni. Ha nem lesznek Vasban KTT-s versenyek, akkor majd mennek a tájfutók máshová. A mostani sértődés meg számomra érthetetlen, főleg úgy, hogy rendezés nélkül is pénzbe kerül a Termál Kupa, hiszen a versenynaptár díjat meg kell fizetni így is.

... és, hogy hol van az igazság? Szerintem házon belül!

Amúgy meg Termál Kupa lefújásával nem a Vas megyei Szövetség ellen megy Zsolt, hanem a térség tájfutó egyesületeinek szimpátiáját veszti el vele, hiszen sokan szerettek volna év végén még egy jót versenyezni! Na innentől már az  is feladat lesz, hogy ezt a szimpátiát visszaszerezze a KTT!


Üdv
Fehér Ferenc


ui.: már lehet nevezni a Zalaegerszeg Kupára és a Zala Megyei Egyéni Bajnokságra az entryben: http://nevezes.mtfsz.hu/
Kiírás itt: http://mtfsz.hu/versenyinfo/11507_i_zalaegerszegkupa_megyeibajn_kiiras.pdf













From: verebelyizsolt 
Sent: Sunday, November 08, 2015 6:51 PM
To: 'Hites Viktor' ; tajfutas at lazarus.elte.hu ; mtfsz-tagszervezetek at googlegroups.com 
Subject: RE: [Tajfutas] FW: Feljegyzés - Vas megyei Tájékozódási Futó Szövetség (2015. nov 3)

Tisztelt Viktor!

 

Igen, jó a megérzésed és a VI.Thermál kupa lefújásával demonstrálok a Vas Megyei Tájfutó Szövetség döntésére!

Röviden a KTT és segítői az elmúlt 6 évben 45 rangsoroló futamot rendezett, míg a szövetség 6 rendezésig jutott. Ha a KTT nem lenne, akkor Vas megyében tájfutás versenyek száma egyenlő lenne a 0-val. 

 

Hogy miért tartom nevetségesnek?

A Vmtfsz mostani döntése értelmében, amely a megyei és területi bajnokságokat beleértve, igaz a fantázia neves versenyeket (Thermál és Dunántúl kupát) nem érinti, az alábbi ellenvetéseim vannak:

-        Nem hallottam olyan megyei szövetség döntésről, hogy csak a megye által kiadott térképeken lehet megyei bajnokságokat lebonyolítani. Akkor minek javítottam hosszú időkön keresztül a térképeimet.

-        Arról sem hallottam, hogy regionális versenyre az ellenőrző bírót nem én válasszam meg, hanem majd ők küldenek, természetesen megfelelő költségért, de már saját maguknak nem írják elő!

-        Szintén nem találkoztam, hogy kötelezik az FN21 külön díjakkal a verseny rendezőt.

-        Nem értek egyet hogy a nevezési díjban a gyerekeknek csak 14 éves korig kedvezőek, többi sarcoljuk.

-        És még egy butaság, hogy pótdíj nincs. Akkor nekem nem is kell előre neveznem és elég a verseny napján eldönteni, hogy elmegyek. De mi van, ha a helyszíni nevezések létszám 40 főre növekszik ( kategóriák összevonása, rajtlistában megfelelő üres helyek, térképek amik csak pretex papíron lehet, stb. ). Szegény SI kezelő!!!

 

Nézzünk egy gyors költségvetés számítást, amin 50 gyerek és 50 felnőtt vesz részt rajta, tehát a bevétel 50X500=25000, 50X1000=50000 azaz 75000 Ft.:

 

-        Térkép jogdíj a Vmtfsz-nek 10000 Ft.

-        Térképnyomtatás pretexre 10000 Ft.

-        Érem díjazás (25 kategória és 350 Ft éremmel) 26250 Ft.

-        SI bérlés (sajátunkat is külön kezeljük) 70 Ft/induló 7000 Ft.

-        Naptárdíj 2000 Ft.

-        Ellenőrző bírói díj (2-szeri kimenéssel 50 km belül) 10000 Ft.

-        Frissítő 5000 Ft.

-        Versenyrendezői üzemanyag (2-szeri kimenéssel és 2 gépjárművel) 10000 Ft

-        Egyéb költségek (nyomtatás, szemeteszsák, megmaradt térképek, és még sorolhatnám) 5000 Ft.

 

A számítás szerint, amelyben nincs bent a különdíj FN21-nek, és az ellenőrző bíró is csak 5000 Ft kap, így a költsége a versenynek 85250 Ft. Tehát a veszteség 10000 Ft és a 100 fő feletti 18% tovább növeli a hiányt.

A Vmtfsz rendezésében ezen költségek közül kiesik a térképjogdíj és az ellenőrző bírói díj, amit rentábilisan 0-ra ki tud hozni, vagyis a pont kiosztási rendszere hiábavaló!

Hol itt az igazság!!!!  

 

Hogy miért tölt el szomorúsággal:

A KTT versenyek rendezésében két elnökségi tag (Gömbös Gyula,Hende András) is beletartozott a rendezői stábba, és tudják mennyire sok időt és energiát fektettem bele, mégis egyetértettek a döntéssel? 

Ugyanakkor köszönöm a sok megkeresést, akik velem értenek egyet! A versenyrendezést nem hagyom abba idei sikeres Dunántúl kupa után, csak kerülöm a Vas megyei helyszíneket, mert hátha arra is szabályt alkotnának! 

Végül is a Viktor jön Vas megyébe én meg megyek Veszprém megyébe!

 

Köszönettel: Verebélyi Zsolt

 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20151109/e4465c49/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról