[Tajfutas] 2015 évi MTFSZ közgyűlés

Gábor Surányi suranyigabi.76 at gmail.com
2015. Feb. 28., Szo, 23:09:34 CET


Kedves MTFSZ és Tájfutók!

Mai napon történt közgyűlésen sajnos nem volt alkalmam megjelenni, de az
MTFSZ honlapján megjelenő beszámoló, illetve résztvevőktől hallott egy-két
dolog miatt született pár gondolatom amin talán érdemes lenne
elgondolkodni, megvitatni, mert úgy érzem, hogy hosszútávon több kárt
okozna ennek a sportnak, mint amennyi hasznot termelne.

Konkrétan a nem rangsoroló versenyek és a rajt engedéllyel nem rendelkező
versenyzők közteherviselésébe történő bevonására gondolok.

Magam részéről nem tudom elképzelni, hogy mekkora gigászi bevételt remél az
országos szövetség ettől, de a történelem már számtalanszor megmutatta azt,
hogy az újabb és újabb sarcok (adók) a gazdaság hanyatlását eredményezik.

Én egyedül nevelem gyermekem és mind a kettőnknek van versenyengedélye, de
hozzáteszem úgy, hogy az egyesületem hozzájárult a kifizetéséhez és így is
igen nagy terhet jelentet számomra. Őszintén szólva komolyan elgondolkodtam
rajta, hogy az idén nem élek ezzel a lehetőséggel. Sokan vannak még úgy,
akiknek meghaladja az anyagi lehetőségüket a versenyengedély kifizetése. Ha
plusz költséget vetünk ki rájuk akkor nem jönnek majd el a versenyre és nem
fizetnek nevezési díjat. A rendezőknek kevesebb bevétele lesz, amiből
kevesebbet fizetnek be majd a országos kasszába, illetve kevesebb pénzből
tudnak majd gazdálkodni, ami azt jelenti, hogy nagyobb teher nehezedik a
versenyzőkre a csökkenő egyesületi támogatás miatt. A versenyzők között sok
ember van aki nem gazdag és problémát fog jelenteni a versenyengedély és az
egyéb ehhez kapcsolódó költségek kifizetése. És ha mégis bevezetésre kerül
az "ideiglenes versenyengedély" akkor vagy elindul nyílt hosszú technikásba
(már ha a versenyen van ilyen opció), ahova nem kell versenyengedély, vagy
keres egy olyan sportágat ahol nem akarják mindenáron elrettenteni olyan
költségekkel amiért látszólag semmit nem kap. (mert őszintén szólva amikor
a csapatom tagjai feltették ezt a kérdést, hogy "nekik miért jó a
versenyengedély?", akkor nem igazán tudtam okos dolgot válaszolni) Itt
szeretném megjegyezni, hogy gyakran találkozom azzal a szlogennel, hogy a
"Tájfutás, Családi Zöld Sport", ahol kicsi, nagy, öreg, béna és élsportoló
is együtt versenyezhet. Kérdés, miért is kellene mondjuk a
versenyengedéllyel rendelkező versenyző gyermekeket elkísérő mozgásra vágyó
apukának, vagy anyukának versenyengedély, vagy "ideiglenes
versenyengedély"? Hisz őket nem érdekli sem a rangsorpont, sem a helyezés,
pusztán csak futni szeretne egyet az erdőben és lehet a nyílt kategóriától
hosszabb vagy technikásabb pályát szeretne.

Nem rangsoroló versenyek. Hát igen ez egy borzalmasan nagy érvágás lehet.
Én saját élményemet tudom elmesélni, hogy ugyan nem a szerdain, hanem a
vasárnapin vettünk részt és jól éreztük magunkat, egy nagyon jó edzés volt.
Sok embernek ezek jelentik az edzéslehetőséget és lehet ott fenn Budapesten
ez egy nagyon nyereséges üzletág, viszont itt vidéken ha nagy létszám
(30-40 fő) jön össze, akkor is veszteséges. Pusztán pár elhivatott ember
elkeseredett küzdelme a sportág fennmaradásáért. Itt mifelénk sok ember
ilyen köztehersértő rendezvényen ismerték  és szerették meg a tájfutást,
azóta van versenyengedélyük és fizetik tisztességgel  amit kell. Ha
kivetjük ezekre a rendezvényekre a közterhet, akkor azt fogjuk elérni, hogy
vagy nem lesz megrendezve, vagy titokban más néven pl. edzés, vagy bemutató
címen fog futni. Így nem fog befolyni semmi, csak sok embernek nem lesz
edzési és a sportággal ismerkedési lehetősége, mivel sok egyesület nem tart
edzéseket, illetve nem csinálnak sportág népszerűsítőket.

Magam részéről úgy gondolom, hogy inkább azt kellene szabályozni, hogy
milyen kedvezményeket kaphatnának a versenyengedéllyel rendelkezők a
versenyeken, illetve tájfutó rendezvényeken, hogy akiknek nincs
versenyengedélye, azok komolyan elgondolkodjanak azon, hogy jobban megéri
ha van, mintha nincs. Mert ha további költségnövekedés történik, vagy újabb
terheket vet ki a szövetség erre a sportágra akkor sajnos sok embernek el
fogják venni kedvét mind a rendezéstől, mind a versenyzéstől. (sajnos ez a
folyamat elég komolyan tapasztalható már most is) Továbbá érdemes lenne
elgondolkodni azon is, hogy a mostani rangsoroló versenyek terheit hogyan
lehetne csökkenteni, hogy akik köztehertől mentes nem rangsoroló versenyt
rendeznek azoknak ne érje meg. Túl nagy közterhek terhelik a rangsoroló
versenyeket, amelynek eredménye a folyamatosan növekedő nevezési díj és a
csökkenő résztvevőszám. (lásd Hungária Kupa résztvevőszám csökkenés)
Véleményem szerint az ilyen gazdasági kérdésekre főleg külső forrás
bevonása lenne a megoldás.

Olvastam, hogy körülményes a pályázás. Hát igen ezzel munka van, de
szerintem nagy bűn, hogy ezeket a forrásokat, pusztán mert dolgozni kell
vele egyre kisebb mértékben használja ki a szövetség. (legalábbis a
megjelent beszámolóból ez derül ki) Pedig ez lehetne az egyik forrása
annak, hogy a közteherviselő egyesületek és versenyzők számára
kedvezményeket lehessen előteremteni. Itt tennék is egy javaslatot: Olyan
sok bizottságunk van, miért nem lehetne még egy projekt bizottságot
létrehozni aminek az a feladata, hogy figyeli a pályázatokat, megírja
azokat összhangban a szövetség terveivel és segít a lebonyolításban, vagy
megbízni egy pályázatíró céget, hogy a nyert összegek bizonyos százalékáért
segítséget nyújtson.

Én gyermekként kezdtem a tájfutást, majd az élet építés és családalapítás
miatt pár év kimaradt. Most pár éve visszatértem ebbe a sportágba
családommal. Kényszerű helyzet okán kerültem 2 évvel ezelőtt a megyei
szövetség elnökségébe, ahol azt tapasztaltam, hogy a megyei szövetségnek
semmilyen elfogadható jogi alapja nincs a pénzszerzésre. Persze
ernyőszervezet van, azaz csak volt (szövetségek egyesülete) amely az eddigi
tapasztalatom alapján inkább csak problémát jelentett, mint előnyt. Volt
szerencsém egy nem hivatalos levelet elolvasni ami arról szólt, hogy valami
jogszabályi értelmezés miatt nem lehet a megyei szövetségeknek önálló
adószáma, pedig ez minden tekintetben csak előnyös lehetne. Mind pályázati
lehetőségek, mind támogatók bevonásánál lényeges lenne. A közgyűlésen
állítólag elhangzott, hogy sokat és eredményesen költött az országos
szövetség sportdiplomáciára, ha már erre is áldoz a szövetség és vannak
sportdiplomatáink akkor érdemes lenne kicsit lobbizni az illetékes
minisztériumba, hogy számunkra kedvezőtlen a jogszabályon az a kis változás
történjen meg.

Ebben a nem hivatalos levélben az is benne volt, hogy elképzelhető, hogy
megszüntetésre kerülnek a megyei szövetségek és országos szövetség magához
öleli ezeket a feladatokat. Itt szeretném elmondani, hogy végtelenül
tisztelem azokat, akik az országos szövetségben munkát végeznek, de mint
már sok esetben kiderült az ő számuk is kevés, hiszen sokszor
tapasztalhatóak csúszások a tevékenységekben ami főleg a létszám és
időhiánynak köszönhető. Úgy érzem, ha még a megyék bajait is a nyakukba
vennék, az csak káoszt és további csúszásokat eredményezne.

Remélem ezzel a levéllel sikerül egy építő jellegű párbeszédet elindítani,
amely végül előnyére válik ennek a sportágnak. Kérek mindenkit, aki olvassa
ezt a levelet, hogy amennyiben kritikát kíván megfogalmazni, az lehetőleg
építő jellegű legyen és ne bántó, mert senki nem érdemel bántást aki ezért
a sportért tesz, vagy ebben a sportágban szerepel bármilyen módon.

Szeretném kinyilvánítani, hogy a fenti levél az én egyéni gondolataimat
tükrözi, sem az egyesületemnek, sem a megyei szövetségnek nincs hozzá köze.


Jó versenyzést és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

Surányi Gábor
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150228/33ef5009/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról