Kedves MTFSZ és Tájfutók!

Mai napon történt
közgyűlésen sajnos nem volt alkalmam megjelenni, de az MTFSZ honlapján
megjelenő beszámoló, illetve résztvevőktől hallott egy-két dolog miatt
született pár gondolatom amin talán érdemes lenne elgondolkodni,
megvitatni, mert úgy érzem, hogy hosszútávon több kárt okozna ennek a sportnak,
mint amennyi hasznot termelne.

Konkrétan a nem
rangsoroló versenyek és a rajt engedéllyel nem rendelkező versenyzők
közteherviselésébe történő bevonására gondolok.

Magam
részéről nem tudom elképzelni, hogy mekkora gigászi bevételt remél az
országos szövetség ettől, de a történelem már számtalanszor megmutatta
azt, hogy az újabb és újabb sarcok (adók) a gazdaság hanyatlását
eredményezik.

Én egyedül nevelem gyermekem és mind a
kettőnknek van versenyengedélye, de hozzáteszem úgy, hogy az egyesületem
hozzájárult a kifizetéséhez és így is igen nagy terhet jelentet
számomra. Őszintén szólva komolyan elgondolkodtam rajta, hogy az idén
nem élek ezzel a lehetőséggel. Sokan vannak még úgy, akiknek meghaladja
az anyagi lehetőségüket a versenyengedély kifizetése. Ha plusz költséget
vetünk ki rájuk akkor nem jönnek majd el a versenyre és nem fizetnek
nevezési díjat. A rendezőknek kevesebb bevétele lesz, amiből kevesebbet
fizetnek be majd a országos kasszába, illetve kevesebb pénzből tudnak
majd gazdálkodni, ami azt jelenti, hogy nagyobb teher nehezedik a
versenyzőkre a csökkenő egyesületi támogatás miatt. A versenyzők között
sok ember van aki nem gazdag és problémát fog jelenteni a
versenyengedély és az egyéb ehhez kapcsolódó költségek kifizetése. És ha
mégis bevezetésre kerül az "ideiglenes versenyengedély" akkor vagy elindul nyílt hosszú technikásba (már ha a versenyen van ilyen opció),
ahova nem kell versenyengedély, vagy keres egy olyan sportágat ahol nem
akarják mindenáron elrettenteni olyan költségekkel amiért látszólag
semmit nem kap. (mert őszintén szólva amikor a csapatom tagjai feltették
ezt a kérdést, hogy "nekik miért jó a versenyengedély?", akkor nem igazán
tudtam okos dolgot válaszolni) Itt szeretném megjegyezni, hogy gyakran
találkozom azzal a szlogennel, hogy a "Tájfutás, Családi Zöld Sport",
ahol kicsi, nagy, öreg, béna és élsportoló is együtt versenyezhet.
Kérdés, miért is kellene mondjuk a versenyengedéllyel rendelkező versenyző gyermekeket elkísérő
mozgásra vágyó apukának, vagy anyukának versenyengedély, vagy "ideiglenes versenyengedély"? Hisz őket nem
érdekli sem a rangsorpont, sem a helyezés, pusztán csak futni szeretne
egyet az erdőben és lehet a nyílt kategóriától hosszabb vagy
technikásabb pályát szeretne.

Nem rangsoroló
versenyek. Hát igen ez egy borzalmasan nagy érvágás lehet. Én saját
élményemet tudom elmesélni, hogy ugyan nem a szerdain, hanem a
vasárnapin vettünk részt és jól éreztük magunkat, egy nagyon jó edzés
volt. Sok embernek ezek jelentik az edzéslehetőséget és lehet ott fenn
Budapesten ez egy nagyon nyereséges üzletág, viszont itt vidéken ha nagy
létszám (30-40 fő) jön össze, akkor is veszteséges. Pusztán pár
elhivatott ember elkeseredett küzdelme a sportág fennmaradásáért. Itt
mifelénk sok ember ilyen köztehersértő rendezvényen ismerték  és szerették meg a tájfutást, azóta van versenyengedélyük és fizetik
tisztességgel  amit kell. Ha kivetjük ezekre a rendezvényekre a
közterhet, akkor azt fogjuk elérni, hogy vagy nem lesz megrendezve, vagy
titokban más néven pl. edzés, vagy bemutató címen fog futni. Így nem fog
befolyni semmi, csak sok embernek nem lesz edzési és a sportággal
ismerkedési lehetősége, mivel sok egyesület nem tart edzéseket, illetve
nem csinálnak sportág népszerűsítőket.

Magam részéről
úgy gondolom, hogy inkább azt kellene szabályozni, hogy milyen
kedvezményeket kaphatnának a versenyengedéllyel rendelkezők a
versenyeken, illetve tájfutó rendezvényeken, hogy akiknek nincs versenyengedélye, azok
komolyan elgondolkodjanak azon, hogy jobban megéri ha van, mintha nincs.
Mert ha további költségnövekedés történik, vagy újabb terheket vet ki a
szövetség erre a sportágra akkor sajnos sok embernek el fogják venni
kedvét mind a rendezéstől, mind a versenyzéstől. (sajnos ez a folyamat
elég komolyan tapasztalható már most is) Továbbá érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy a mostani rangsoroló versenyek terheit hogyan lehetne csökkenteni, hogy akik köztehertől mentes nem rangsoroló versenyt rendeznek azoknak ne érje meg. Túl nagy közterhek terhelik a rangsoroló versenyeket, amelynek eredménye a folyamatosan növekedő nevezési díj és a csökkenő résztvevőszám. (lásd Hungária Kupa résztvevőszám csökkenés) Véleményem szerint az ilyen gazdasági kérdésekre főleg külső forrás bevonása lenne a megoldás.

Olvastam,
hogy körülményes a pályázás. Hát igen ezzel munka van, de szerintem nagy
bűn, hogy ezeket a forrásokat, pusztán mert dolgozni kell vele egyre
kisebb mértékben használja ki a szövetség. (legalábbis a megjelent
beszámolóból ez derül ki) Pedig ez lehetne az egyik forrása annak, hogy a
közteherviselő egyesületek és versenyzők számára kedvezményeket
lehessen előteremteni. Itt tennék is egy javaslatot: Olyan sok
bizottságunk van, miért nem lehetne még egy projekt bizottságot
létrehozni aminek az a feladata, hogy figyeli a pályázatokat, megírja
azokat összhangban a szövetség terveivel és segít a lebonyolításban,
vagy megbízni egy pályázatíró céget, hogy a nyert összegek bizonyos
százalékáért segítséget nyújtson.

Én gyermekként
kezdtem a tájfutást, majd az élet építés és családalapítás miatt pár év
kimaradt. Most pár éve visszatértem ebbe a sportágba családommal.
Kényszerű helyzet okán kerültem 2 évvel ezelőtt a megyei szövetség
elnökségébe, ahol azt tapasztaltam, hogy a megyei szövetségnek semmilyen
elfogadható jogi alapja nincs a pénzszerzésre. Persze ernyőszervezet
van, azaz csak volt (szövetségek egyesülete) amely az eddigi
tapasztalatom alapján inkább csak problémát jelentett, mint előnyt. Volt
szerencsém egy nem hivatalos levelet elolvasni ami arról szólt, hogy
valami jogszabályi értelmezés miatt nem lehet a megyei szövetségeknek
önálló adószáma, pedig ez minden tekintetben csak előnyös lehetne. Mind
pályázati lehetőségek, mind támogatók bevonásánál lényeges lenne. A
közgyűlésen állítólag elhangzott, hogy sokat és eredményesen költött az
országos szövetség sportdiplomáciára, ha már erre is áldoz a szövetség
és vannak sportdiplomatáink akkor érdemes lenne kicsit lobbizni az
illetékes minisztériumba, hogy számunkra kedvezőtlen a jogszabályon az a
kis változás történjen meg.

Ebben a nem hivatalos
levélben az is benne volt, hogy elképzelhető, hogy megszüntetésre
kerülnek a megyei szövetségek és országos szövetség magához öleli ezeket
a feladatokat. Itt szeretném elmondani, hogy végtelenül tisztelem
azokat, akik az országos szövetségben munkát végeznek, de mint már sok
esetben kiderült az ő számuk is kevés, hiszen sokszor tapasztalhatóak
csúszások a tevékenységekben ami főleg a létszám és időhiánynak
köszönhető. Úgy érzem, ha még a megyék bajait is a nyakukba vennék, az
csak káoszt és további csúszásokat eredményezne.

Remélem
ezzel a levéllel sikerül egy építő jellegű párbeszédet elindítani,
amely végül előnyére válik ennek a sportágnak. Kérek mindenkit, aki
olvassa ezt a levelet, hogy amennyiben kritikát kíván megfogalmazni, az
lehetőleg építő jellegű legyen és ne bántó, mert senki nem érdemel
bántást aki ezért a sportért tesz, vagy ebben a sportágban szerepel
bármilyen módon.

Szeretném kinyilvánítani, hogy a
fenti levél az én egyéni gondolataimat tükrözi, sem az egyesületemnek,
sem a megyei szövetségnek nincs hozzá köze.

Jó versenyzést és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!

Surányi Gábor