[Tajfutas] sprint térkép

miklos mets miklos.mets at gmail.com
2015. Aug. 5., Sze, 09:08:51 CEST


Zsolt összekevered az okot az okozattal.
Nem az a kérdés hogy szabad méretarányválasztás mellet ki mit alkot, hanem
az, ki képes adott méretaránnyal megoldani a feladatot.
A miértekről és következtetésekről volt már szó, nem ismétlem.
MM

2015. augusztus 5. 0:30 Tóth Zsolt írta, <tothzsolt at kabelnet.hu>:

> Kedves Janó!
>
> Teljesen egyetértünk.
> Ezért is forszírozzuk, hogy végre felfogja a térkép bizottság illetékese,
> hogy a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve fogadja el, hogy baromság
> a térképek méretarányának kőbe vésése. A térkép készítés célja, hogy a
> futva
> tájékozódáshoz megfelelő segédeszközt biztosítson a versenyzőknek. A terepi
> versenyekkel ellentétben a sprinten a méretaránynak önmagában nem sok
> jelentősége van, hiszen alapvetően az objektumok alapján tájékozódunk.
> Viszont annak igen, hogy minden a terepen szembe jövő objektum jól
> olvasható
> legyen.
> A térkép részletességére vonatkozó vita térképészetileg biztos nagyon
> érdekes probléma. Azonban versenyzőként Pavlovics Gyuri bácsi
> megfogalmazása
> a lényeg: Rendkívül nehéz lenne úgy versenyezni, ha minden terepen más-más
> objektumokat hagynának le a térképről és verseny közben kellene találgatni,
> hogy a térkép készítő mit tartott fontosnak ábrázolni és mit nem. Az elmúlt
> években volt szerencsém évi 50-60 versenyen indulni és azt tapasztaltam,
> hogy a legtöbb rendező nagyon okosan olyan méretarányokat igyekezett
> alkalmazni, hogy minden lényeges momentumot tudjon ábrázolni és még
> elviselhető méretű legyen a térkép. Ezért is alakult ki, hogy gyakorlatilag
> majd minden versenyen más-más kivágatot használnak, vagy éppen a
> fantasztikus Nógrádi 3x3-as váltón az is előfordul, hogy szükség esetén a
> mikrosprint színvonalú kiskörön más méretarányú térképet alkalmaznak, mint
> az erdei részeken. És ez egyrészt érdekesebbé teszi a versenyt, másrészt
> segíti a versenyzők tájékozódását.
> Az már egy másik kérdés, hogy az abszolút egyenlő esély érdekében az OB-k
> esetében nem ártana, ha már a rendezési jog odaítélésénél foglalkoznának
> vele, hogy az adott versenyforma igényeinek megfelelő terep és
> térképezhetőség esetén adjanak zöld utat és ne a rendezők ne
> változtatgathassák azt a kényük-kedvük szerint.
>
> Üdv
>
> Zsolt
>
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
> Sent: Tuesday, August 04, 2015 11:52 PM
> To: tajfutas at lazarus.elte.hu
> Subject: Re: [Tajfutas] sprint térkép
>
> Szia Zsolt,
> Egy térképen sok esetben kell "csalni".
> Egy fa térképi jele 0,95 mm majdnem 4 métert foglal el, míg a fa átmérője a
> valóságban 40-70 cm. Ezért is szeretik sokan a teli zöld pöttyöt
> alkalmazni,
> mert az csak 0,75 mm, vagy szabálytalanul a gyümölcsös mátrix pöttyét ami
> 0,45 mm.
> A kerítés áthatolhatatlan jele 0,4 mm,  1:4000 térképet feltételezve
> 1,6 m-t fed le.
> A legkisebb ábrázolható járdaszélesség az olvashatóság érdekében 0,35 mm,
> 1,4 m. Sok esetben a betonozott járdák szélessége nem éri el az egy métert
> a
> valóságban.
> Nincs mit tenni sok esetben helyet kell teremteni a fontos dolgoknak a
> térképen. (De nem a térképi jel méretének a csökkentésével.) Üdv, Janó
>
>
> 2015.08.04. 23:00 keltezéssel, Tóth Zsolt írta:
> > Kedves Marci!
> >
> > A méretarány nem a fal áthatolhatóság szempontjából volt probléma,
> > mert azt egyértelműen meg lehetett állapítani. Hanem a keskeny
> > ösvényeknél, átjáróknál volt probléma, hogy zsákutca, vagy sem.
> >
> > Üdv
> >
> > Tóth Zsolt
> >
> > -----Original Message-----
> > From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
> > [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Scultéty Márton
> > Sent: Tuesday, August 04, 2015 1:25 AM
> > To: Tájfutó lista
> > Subject: Re: [Tajfutas] sprint térkép
> >
> > Sziasztok!
> >
> > Én jellemzően sprint jelkulcsú térképeket szoktam csinálni, és az
> > elmúlt évek VB-in sok tapasztalatot szereztem ezen a téren, főleg
> 2012-ben.
> >
> > Szerintem a járdaszegélyek nem fölöslegesek a soproni térképen abból a
> > szempontból, hogy hol várható járműforgalom, mivel ez nincs megjelölve
> > erősebb barnával (ami egyáltalán nem baj, de egy lehetőség lenne).
> >
> > Az összeérő házaknak valóban nem kell és nem is szokás külön kontúrt
> > rajzolni.
> >
> > Ami a méretarány-vitát illeti, szerintem nem a konkrét lépték a
> > leglényegesebb, hanem hogy ne legyen eltérés a szabványban
> > meghatározott jelméretektől, különösen a falak tekintetében. Hiszen a
> > jelkulcs definiálja, hogy min lehet átmenni, és min nem.
> >
> > Serdülő a Szentendre térképpel szerintem már túlságosan generalizált,
> > én megtartottam volna legalább az utcafronton a házak alakját, és
> > külön ábrázolva azt, hogy hol van csak (kőfalas) kerítés.
> > Ennek talán lehet jelentősége egy tájfutó számára pl. annak
> > felismerésére, ha rossz utcába fut be.
> >
> > Üdv,
> > Skuló Marci
> >
> > _______________________________________________
> > Tajfutas mailing list
> > Tajfutas at lazarus.elte.hu
> > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
> >
> >
> > _______________________________________________
> > Tajfutas mailing list
> > Tajfutas at lazarus.elte.hu
> > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
> >
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150805/c065076f/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról