[Tajfutas] Fw: térkép2

Zentai József jozsef.zentai at gmail.com
2015. Ápr. 1., Sze, 11:35:03 CEST


Bocsi, hogy megint pofázok, de  Serdülő levelének 3.pontjához csatlakozva megemlíteném a nyílvános adatbázis javaslatát, de ennek hátránya lehet az is, hogy a kisördög soha nem alszik, előbb- utóbb az élelmesek innen is kinyernék a térkép akármilyen minőségű rajzát.


Nem eltérve az eredeti témától, azt azért még megemlíteném, hogy főként Észak-Kelet-Magyarországon a térképkiadás igencsak kaotikus rendszerre épül fel,-név nélküli terepi munkák,rajzolások és ezért eleddig még senki nem szólt.

Én, talán három éve sebtiben Urbán Imre barátomat kisegítve beszálltam egy bükki parkjelkulcsos terep, terepi munkálataiba,rajzolással együtt.Most, hogy a korábbi térképcsomagot nézem, benne az említett térképet, látom, illetve nem látom a bruttyi munkát végzett terepi helyesbítő nevét.(véletlenül lehagyták) 

Pedig az MTFSZ Térképbizottságánál le van szabályozva pl., hogy a terepi térképrajzon kívül még mit,kit kell feltüntetni egy-egy új, avagy esetlegesen újramásolt tájfutótérkép kiadásakor.

Ha csak a legutóbbi egyik alföldi országos rangosoroló verseny új versenytérképét nézzük, erről a kiadványról sem tudjuk meg ki is volt, most és esetleg korábban a térkép terepi helyesbítője(i)készítője(i).

Miért nem becsüljük meg a hóban,sárban, jégben, faggyban, trópusi hőségben tájfutótérképet készítőket azzal (még ha ezért néhányan pénzt is kapnak), hogy legalább a nevüket feltüntetjük az adott térképen.(legalább a versenyzők, ha elbaltáznak vmit verseny közben, azt rá tudják fogni a térképre, így tudják majd , hogy  kit kell szidni)  
  
Popey
 


---- Original Message ----- 
From: Erdélyi Tibor 
To: Ivan Lux 
Cc: Lista 
Sent: Wednesday, April 01, 2015 10:30 AM
Subject: Re: [Tajfutas] térkép


1. Általában a maradék térképeket tudjuk odaadni, igy a kapott juttatás "talált pénz". Nem gondolom, hogy ezért (a nem létező) piaci árat kellene kérni.

2. A bizottságé (az ezzel foglalkozó tagoké) minden elismerésem és tiszteletem, ahogy évente felhajtja, kirimánkodja a térképeket a kiadóktól.
3. Egy jól kereshető nyilvános adatbázis a térképekről tényleg jó lenne, de ennek előállítását nem lehet társadalmi munkában elvárni, valamilyen forrást keríteni kell rá, talán az informatikai bizottság keretéből, vagy azzal együttműködve meg lehetne oldani.


ET


2015. április 1. 9:54 Ivan Lux írta, <ilux0807 at gmail.com>:

  Kedves Mozsár, kedves Gyurka!

  Nem először fogalmazódik meg, hol nyilvánosan, hol csak fű alatt, hogy a Térképtár bizottság susmusol a térképekkel, magángyűjteményeket hízlal és a szegény térképkiadók vérét szívja a nevetséges százforintos átvételi árral. Hosszú ideig voltam a Térképtár Bizottság vezetője és bár az utóbbi négy évben sajnálatomra nem tudok részt venni a munkában, követem, ami ott folyik.

  Jobb, ha tőlem tudjátok, hogy a TTB a Szövetség legszorgalmasabb bizottsága, többszáz összejövetelen vágott rendet a versenytérképek dzsungelében, rendszerezte és feldolgozta a kiadott színes versenytérképeket és mellesleg évente segítette a gyűjtőket a kiadott térképek beszerzésében. Ezért a munkáért a bizottság soha semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott, ezért is méltatlannak érzem a leveleitekben sugalltakat.

   A konkrét kérdésekben Ábel, ha szükségesnek érzi, majd reagál, de baromira rosszul esne, ha mindazok után, amit ez a bizottság a sportágba invesztált, még nekik kellene szabadkozniuk.
  Üdv
  Iván


  2015. április 1. 9:23 Bozán György írta, <bozan.gyorgy at gmail.com>:

    Az tény, hogy a térképleadás révén életben lehet tartani magángyűjteményeket is.
    Azért az elvárható lenne a tágabb közösség felé, hogy a központi gyűjtemény állomány jegyzéke, a beazonosításhoz fontos adatokkal, elérhető legyen az érdeklődők számára.
    Ez többek között segíthetné a térképekhez fűződő jogok érvényesülését is.
    Bx

    2015.04.01. 7:51 keltezéssel, Kelemen János írta:

      Szia Mozsár,
      Ok, azért ez egy kis példányszámú gyűjtemény, ahová talán biztosítani lehetne az örökkévalóságnak az önköltségi áron történő átadást.
      Ők nem kereskedelmi célra használják fel és a térképtár is gondolom társadalmi munkában végzi a feladatát.
      Egyet értek veled abban, hogy piaci körülmények között rendezett versenyen piaci árat kell kérni a térképért. (Csak az tudja, hogy mennyi munka van egy ilyen "lepedőben", aki már legalább egyet készített.)
      Megyei szinten is jó lenne az év során készült/kiadott térképek egy-egy példányát papír alapon lefűzni, tárolni. De késik a központi térkép nyilvántartó rendszer létrejötte is.
      Pl. egy ilyen vagy ehhez hasonló: svéd példa http://kartbanken.orientering.se/ vagy a cseh példa: http://csos.tmapserver.cz/
      Üdv,
      Janó

      "Bóly a hagyományok bölcsője, a lendület városa"
      http://www.tajfutaspecs.hu/index.php/69-hirek/692-baranyasomogydiakolim
       

      2015.03.31. 22:37 keltezéssel, Molnár Attila írta:

        Ez jó! Nálam bejön az anyag! Mi a neve?

        Archívum ide, vagy oda - ezt is meg kell fizetni! És ne a nagy példányszámban, nyomdában kinyomott térképről beszéljünk. Mert az lehet, hogy kijön ennyiből.
        Nyílván nem kell nyerészkedni rajta, de minimálisan (nyomtatva) a 200 Forintot tartom reálisnak. Ameddig nem lesz ennyi, tőlem nem kap a térképtár térképet!
        Csak a (jó minőségű) nyomtatási költség általánosan(!) 60-75 Ft. +áfa. A gyenge minőség pedig nem kívánatos!
        És akkor ezért adnak 100 Forintot?
        Gondolkozzunk már el egy kicsit!

        Mozsár

          ----- Original Message ----- 
          From: Kelemen János 
          To: tajfutas at lazarus.elte.hu 
          Sent: Tuesday, March 31, 2015 9:39 PM
          Subject: Re: [Tajfutas] túraverseny


          Szia Mozsár,
          Mennyi lenne véleményed szerint az elfogadható ár egy térképért az éves archívumba?
          A térképjavítói konferencián az hangzott el, hogy 50-60 Ft-ból kihozható egy térkép Bp.-en.
          Üdv,
          Janó


          2015.03.31. 18:01 keltezéssel, Molnár Attila írta:

            A lent említett eseményre konkrétan mi szolgáltattuk a térképet, tisztességes összegért.
            (Nem úgy mint amit a térképtár adna érte! Bocsi, de a nevetséges 100 Forintos összegük nagyon csípi a szemem!)

            Mozsár




       

_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas



    _______________________________________________
    Tajfutas mailing list
    Tajfutas at lazarus.elte.hu
    http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas





  _______________________________________________
  Tajfutas mailing list
  Tajfutas at lazarus.elte.hu
  http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas






--------------------------------------------------------------------------------


_______________________________________________
Tajfutas mailing list
Tajfutas at lazarus.elte.hu
http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150401/e8c2bfad/attachment.html>
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: nem elérhető
Type: image/jpeg
Size: 59360 bytes
Desc: nem elérhető
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20150401/e8c2bfad/attachment.jpe>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról