[Tajfutas] éjszakai és csb fotók

László Pap paplaco56 at gmail.com
2014. Okt. 28., K, 07:07:09 CET


Én láttam olyan tömegrajtot, ahol a felállított mezőny elrajtolt előre, de
csak egy ember nézte meg a térképet.
Ő visszafelé kezdett futni. :)
Aztán lassan a tömeg is megfordult.

2014. október 27. 22:34 Tóth Zsolt írta, <tothzsolt at kabelnet.hu>:

> Kedves Janó!
>
> Sajnos ugyanazt a hibát követték el a rendezők, mint amit mi a
> diákolimpián.
> Rövidre szabták a csapat összeállítás leadására meghatározott időt, így már
> nem maradt idejük a szokásos előre kikészített térképes rajtoltatásra.
> Ezért Nekik is már csak az a megoldás maradt, hogy a síkon kialakított,
> biztonságos egymás melletti rajtolást lehetővé tevő rész helyett, a
> térképállványról rajtoltassák a mezőnyt, ami viszont minden centi
> kihasználására volt kialakítva, ezért 30-40 cm jutott egy versenyzőnek,
> ráadásul 90 fokban rögtön el is kellett fordulni a térkép letépése után.
> Ezt
> követően pedig gyorsan kellett indulni, mert a max. 2-3 egyidejű befutóra
> tervezett sávszélesség miatt aki nem ugrott rögtön az elejére, az a
> rajtbójáig akár 15-20 m hátrányt is összeszedhetett, ha nem akart
> lökdösődni.
> Az általad nézett kép még a sikeres rajtot ábrázolja, a lányoknál sajnos
> néhány versenyző el is esett rögtön a kifordulásnál.
> Mindenesetre mindenki szerencsésen megúszta sérülés nélkül.
>
> Üdv
>
> Zsolt
>
> -----Original Message-----
> From: tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu
> [mailto:tajfutas-bounces at lazarus.elte.hu] On Behalf Of Kelemen János
> Sent: Monday, October 27, 2014 9:45 PM
> To: tajfutas at lazarus.elte.hu
> Subject: Re: [Tajfutas] éjszakai és csb fotók
>
> Sziasztok
> A képen látható jelenet egy tömegrajt pillanata vagy ilyen szoros volt a
> váltás?
>
> https://www.flickr.com/photos/101487580@N03/15458357380/in/set-7215764859186
> 0118/
> Üdv,
> Janó
> 2014.10.27. 16:38 keltezéssel, Mathe Istvan írta:
> > https://www.flickr.com/photos/101487580@N03/sets/
> >
> > Az OCSB és az OÉB fotóit nézegethetitek, az OEVB képeire estig
> > várnotok kell.
> >
> > Máthé Pista
> >
> > _______________________________________________
> > Tajfutas mailing list
> > Tajfutas at lazarus.elte.hu
> > http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
> >
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>
>
> _______________________________________________
> Tajfutas mailing list
> Tajfutas at lazarus.elte.hu
> http://lazarus.elte.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/tajfutas
>



-- 
Pap László
+36/20/356-2055
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lazarus.elte.hu/pipermail/tajfutas/attachments/20141028/8aca5e7d/attachment.html>


További információk a(z) Tajfutas levelezőlistáról